ELNÖK (Szabad György)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Köszönöm. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, támogatja-e a módosítványt, az alkotmányügyi bizottság támogatását és szövegpontosítását figyelembe véve. Most kérem a szavazatukat! (Megtörténik.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés 288 "igen" szavazattal, 3 tartózkodás mellett a módosító indítványt elfogadta.
A jelentés 10. pontja tartalmazza Kósa Lajos módosító javaslatát, amely a törvényjavaslat 1l. §-a (2) bekezdése e) pontjának elhagyására vonatkozik. Lényege: ne minősüljön a fogyasztók megtévesztésének az olyan áruk reklámozása, amelyek nem vagy nem kellő mennyiségben, illetve választékban állnak a fogyasztók rendelkezésére.
A módosító javaslat elfogadását egyik bizottság sem támogatja. Kérdezem államtitkár urat.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem