ELNÖK (Szabad György)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Az államtitkár úr támogatja. Kérdezem az Országgyűlést. Most kérem a szavazatot! (Megtörténik.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés 260 szavazattal 10 ellenében, 8 tartózkodás mellett a módosítványt elfogadta.
A jelentés 33. pontjában Rott Nándor és 34. pontjában Kósa Lajos egyaránt a javaslat 24. §-a (2) bekezdésére vonatkozóan nyújtott be módosítványt. Ezek alternatívaként kezelendők. Mindkettő egyidejű elfogadása kizárt. Rott Nándor szerint – kérem a figyelmüket (!) – kizáró okok ellenére csak akkor lehessen engedélyezni az egyesülést, ha a gazdasági versenyt csak az érintett áru jelentéktelenül kicsiny része tekintetében zárja ki, vagy a külföldi piacon való fellépést nemzetgazdasági szempontból meghatározó jelentőségű területen döntő módon elősegíti. Ugyanakkor Kósa Lajos megfogalmazása szerint a külpiaci versenyképesség javítása érdekében létrejött, illetve nemzetgazdasági szempontból előnyös egyesülések létrejöttét engedélyeztetni kívánja. Képviselőtársaim szavazatától függ tehát, hogy támogatják-e, s ha igen, melyik törvényjavaslatot.
Először Rott Nándor javaslatát teszem fel szavazásra az előterjesztés 33. pontjának megfelelően. A módosítvány elfogadását a költségvetési és az alkotmányügyi bizottság nem támogatja. Kérdezem államtitkár urat, támogatja-e ezt a módosítványt.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem