BALSAI ISTVÁN, DR. igazságügy-miniszter:
BALSAI ISTVÁN, DR. igazságügy-miniszter:
BALSAI ISTVÁN, DR. igazságügy-miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Megköszönöm a bizalmat, amellyel egy nem minden szempontból az én illetékességi területembe tartozó kérdéssel is hozzám fordul. Én úgy érzem, inkább jogalkalmazói kérdésről van szó, mint jogalkotói kérdésről, mégis megpróbálok válaszolni, természetesen egyetértve azzal, hogy ez a két hátborzongató eset, amely éppen csak hogy bűncselekmény a szó jogi értelmében, hiszen tudjuk, hogy egy csaknem gyermekkorú személy az egyik elkövető, tizennegyedik életévét éppen hogy betöltött személyről van szó az egyik esetben, a másik esetben is egy fiatalabb fiatalkorúról, mélységesen felborzolta nyilván valamennyiünk és az egész társadalom idegeit és tűrőképességét.
Mégis azt kell mondanom képviselő úrnak, hogy jogi eszközöket illetően természetesen a Magyar Köztársaság jogrendszere rendelkezik azzal a jogi eszköztárral, amely az ilyen eseteknek egyrészt a felderítését, másrészt – mondjuk így – előfordulását kizárja.
Tisztelt Képviselő Úr! A jogi eszközök megjelöléséhez és igénybevételéhez nyilván az szükséges, hogy felderítsük, hogy van-e egyáltalán ilyen szervezet, mozgalom, esetlegesen vannak-e olyan személyek, akik ilyen eszméket hirdetnek, vagy pedig valami másról van szó, az elkövetők, jelen esetben a két fiatalkorú és az Ön által említett kísérlet esetén szintén fiatalkorú elkövetőnek a kóros pszichikuma játszott-e közre az események ilyen szörnyű kifejlődésében.
Ma reggel rendelkezésemre bocsátotta a legfőbb ügyész úr az üggyel kapcsolatban jelenleg egyébként folyamatban lévő vizsgálati anyagokat, és egy következtetéseket is tartalmazó feljegyzést. Anélkül, hogy a nyomozás érdekeit sértenénk, továbbá mások személyiségi jogait érintetnénk, szeretném a feljegyzésből, ha nem is szó szerint, de lényegretörően ismertetni azt a részt, amely arra utal, hogy nem merült fel arra bizonyíték, hogy a terheltek sátáni szektával közvetlen kapcsolatban lettek volna. Ezzel szemben, és ez itt a lényeges, egyező megállapítás tehető arra, hogy a terheltek közvetlen környezete, illetőleg a pedagógusok tudomással bírtak arról, hogy a fiatalkorúak fokozott érdeklődést tanúsítanak a sátánizmus tanai iránt, ilyen tárgyú írásokat olvasnak, erre utaló jelvényt hordtak, kedvelték a horrorfilmeket és a kemény rockzenét. Nem akarom tovább folytatni, egyrészt nevek vannak benne, amiket nincs lehetőségem itt ismertetni. Természetesen felajánlom a képviselő úrnak a legfőbb ügyész úr szíves hozzájárulásával, hogy ezeket az iratokat, valamint a vizsgálatra vonatkozó egyéb megállapításokat, sőt ezzel kapcsolaban szélesebb körű kriminológiai anyagokat is magában foglaló tanulmányt is rendelkezésére bocsássak.
Természetszerű tehát ennek alapján, hogy jó okunk van azt feltételezni, hogy olyan szervezet, amelyre utal a képviselő úr itt a kérdésében, nem létezik, függetlenül attól, hogy ez jogilag tilos vagy nem tilos. Azt, azt hiszem, különböző száraz jogi indokokkal nem kívánja sem a tisztelt Országgyűlés, sem a képviselő úr felsorolni, mely jogszabályok tiltják az ilyen szervezetek létesítését vagy működését. Ez magától értetődő, tehát ilyennel nem kívánok a válaszban semmiféle vonatkozásban élni.
Mégis azt szeretném mondani, még egyszer megismételve, hogy nem annyira jogszabályalkotási feladatról van szó, hanem valami másról.
Nagyon helyesen említi képviselő úr a kérdésében – az írásbeliben is és a szóbeli, részletesebb kifejtésében is, nem kérdésként, hanem megállapításként –, hogy tulajdonképpen sokan és sokat segíthetnének az ilyen szörnyű esetek megelőzésében és az ilyen helyzetek elkerülésében. Nagyon örülök, hogy a képviselő úr kérdése gyanánt el tudta mondani azt, hogy milyen egyházi iskolák és egyéb szervezetek emelik fel lehetőségeikhez képest a szavukat és nyilván aktív magatartásukat az ilyen esetek kapcsán. Nagyon jó lenne, hogy ha ebben minden arra illetékes és magában késztetést érző társadalmi szervezet, gyermekek, fiatalok között közvetlen kapcsolatot élvező, azoknak a bizalmát élvező szervezetek ebben közreműködnének.
Azt tudom ígérni természetesen, mint szakminiszter – ebből a szempontból, mondom, kevésbé illetékes szakminiszter –, hogy a tőlünk telhető módon elő fogjuk segíteni a rendelkezésre álló jogi eszközökkel az ilyen esetek megelőzését.
Mégis azért szeretnék itt egy pillanatra kitérni a kérdésében szereplő imperatív megfogalmazásokra, amelyeknek nagy részével én magam egyetértek, azonban szeretném azt kifejteni, hogy önmagában az erőszak ábrázolását megtiltani nem lehet. Ez nyilván nem is volt a képviselő úr kérdésében cél. Szellemi alkotások általában magas színvonalon ábrázolják az erőszakot. Természetesen nem erre vonatkozik a képviselő úr által példaként felsorolt és valóban egyre nagyobb mértékben nyilvánosságot kapó, kultúrának nem nevezhető áradat.
Azt kell mondanom, megvannak jelenleg is azok a jogi eszközök az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium illetékességében, hogy azokban a szélsőséges esetekben, amelyek a forgalmazás szabályozását illetően az ő kompetenciájukban ezt a veszélyt vagy ezt az aggályt kelti, amelyre a képviselő úr utalt, megtegyék. Úgyhogy úgy gondolom, hogy az ő hatáskörükben kell gátat szabni a képviselő úr által helyesen felsorolt és nyilvánvalóan ezeket az eseteket indukáló, szélesebb nyilvánosságot kapó reklámok és egyéb médiák felhasználásának. Ezt tudom erre a kérdésre válaszolni.
Kérem a tisztelt Képviselő Urat még egyszer arra, hog amennyiben a kérdése kapcsán bármilyen bővebb felvilágosításra van szüksége, vagy azt igényli, akkor forduljon akár a legfőbb ügyész úrhoz, akár hozzám. Köszönöm szépen. (Taps.)
