DÉNES JÁNOS (független)
DÉNES JÁNOS (független)
DÉNES JÁNOS (független) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés!
Nem öröm számomra ez a keserű pohár, amelynek következtében el kell mondanom, szokásomtól eltérően felolvasnom az Elnök Úr által bejelentetteket.
1990. május 2-án a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja kezdeményezésére törvényjavaslat született: 1956. október 23-a forradalom és szabadságharc. Ezt a törvényalkotást oly fontosnak tartotta a március 25-ei, illetve április 8-ai választás eredményeként a Parlamentbe jutott többi képviselőcsoport, hogy a hat párt nevében a soros jegyző, Glattfelder képviselőtársunk szájából törvénnyé vált.
Az elmúlt hat hónapban rádöbbent az ország közvéleménye: az Alkotmányba került jogalkotásból nem született jogforrás. Magyarország 1944. március 19-e óta mind a mai napig megszállt ország. A törvényesített törvénytelenség állapotában élünk, a kétféle megszállással mocsokká gyúrt, ellehetetlenített tulajdonviszonyok közepette. (Mozgás. Közbeszólás középről – Így van!)
A Parlament törvényalkotói, törvényhozási feladatának az elmúlt hat hónapban nem tett eleget. A törvényalkotási munka eliszaposodott a bukott egypártrendszert szolgáló paragrafusok kacskaringóiban. Jogalkotó felelősség helyett vállalati jogászi, tsz-jogászi, ügyvédi munkaközösségi szinten folyt a Parlament jogászkodó tevékenysége, és amikor az így alkalmazott jogászi tevékenység kudarcot vallott, a kényszerű jogalkotás a régi paragrafusok falába ütközött, és az esetleges, vélt végrehajtás pedig az érintetlenül hagyott személyi, hatalmi, gazdasági összefonódások szennyébe fulladt.
Ezt tetézte, hogy a különféle alkuk ellenére és közepette a koalíciós kormány megalakulása után rögvest, egy-két hónapon belül felerősödött a pluralista szellemi diktatúra, amely közvetlen maga mögött birtokolta a már korábban is egyszólamú bolsevik sajtót. A mulasztások után a koalíciós kormány, bármily nagyszerűek voltak is esélyei és világraszólóak nemzetközi sikerei, amelyeket külföldön és itthon nemzetközi tárgyalás alapján szerzett, miután ruhaakasztónyi hazai sikert sem tudott felmutatni, képtelen volt diplomáciai síkon szerzett értékes szőrméit biztonságosan elhelyezni.
Eközben elérkezünk 1990. október 23-ához, amely most már az Alkotmányban is ünnep. Harmincnégy év után még a naptári napok is egybeesnek a dicső 56-os napokkal. Ezt az ünneplést szentségtelenítette meg az akadályháború. Huszonötödikén, a parlamenti vérengzés napjának megfelelő csütörtöki napon kezdődik az akadályháború. Pénteken reggel 9 óra 30 és 9 óra 45 perc között a Margit híd budai hídfőtorlaszánál járókelőként a képembe vágják: átadni a hatalmat a szürke állománynak, a Kormány mondjon le! A közlés diadalmasabbá válik, amikor felismerik képviselői mivoltomat. Huszonhatodikán, pénteken 13 óra 30-kor kitervelten, remek technikával, precízen, dátummal ellátva többezer példányban megjelenik a fenti követelésű röplap, madaras fejléccel és SZDSZ aláírással.
Aki netán felszisszent a pluralista szellemi diktatúra megjelölésre, azt is felmérheti a rideg tények alapján, pontosabban az is felmérheti a rideg tények alapján: közvetlenül a nyílt terror eszközeivel és fenyegetésével hátba támadták az 1990. március 25-e, illetve április 8-ával született többpártrendszert, parlamentarizmust, a konszenzus alapján létrejött törvényességet, a születendő demokrácia ígéretét.
Az akadályháború bűnös kitervelői semmibe se vették a közvetlen megelőző napokban lezajlott önkormányzati választásokat és azok eredményeit is. Hogy szombat éjjel mi történt, nem tudjuk. De tény, hogy az SZDSZ a további terrorcselekményekhez nem adta oda a madarait, összekapkodta még fellelhető röplapjait, és intézményesen nem vonultatta fel tagságát és szimpatizánsait. Pető Iván, az SZDSZ vezetőségi tagja a televízió nyilvánossága előtt elhatárolta magát és szervezetét a precíz dátumú, SZDSZ-jelzéssel ellátott röplapoktól.
Eszköztelen kormány még ilyen olcsón puccsot soha nem úszott meg (derültség a jobb oldalon) a rosszul választott időpontban előkészítetlenül, indokolatlanul magas benzinárból pongyolán fogalmazva 12 forintos árengedménnyel.
De mennyit vesztett a magyar nép, a magyar társadalom? Visszaültették nyakába a már korábban megbukott, még az egypárt diktatúráján hízott munkás- és nemzetáruló szakszervezetet, legitimálták a társadalomidegen, a Várban szerkesztett ligát, személyükben a szolidaritást eláruló Takács urat és nem utolsósorban a Magyar Demokrata Fórum munkástanács-mozgalmi munkáját Nagy Sándor úrnak eladó árulót, Bajtay Józsefet.
A további anyagi és erkölcsi károk megítélését a tisztelt Ház ítélőképességére bízom, de azt közölnöm kell, okuljunk a történtekből. Magyarország politikai palettáján, miután a jogforrás lehetőségét levasbetonozták, a Parlament első törvényalkotását csak dekorációnak használják, nem születhettek meg a nemzeti bizottságok, a nemzetőrség, a munkástanácsok, ellehetetlenültek olyan erkölcsi és történelmi személyek, mint Rácz Sándor és Pozsgay Imre. Helyettük most belépett a terror, mint kiszámíthatatlanul félelemgerjesztő, fenyegető bizonytalansági faktor.
A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja, illetve a koalíciós fegyelem mindezek elmondását korábban nem tette lehetővé számomra. A választóim, illetve a Magyar Demokrata Fórum helyi, országos szervezete a birtokukban levő kötelezvényem alapján, illetve ellenére a tisztelt Ház szabályait figyelembe véve, képviselői mandátumomat továbbra is érvényesnek elismeri, választókerületemet és közvetve hazámat mint független képviselő kívánom szolgálni.
Október 29-én a Kormány és a Parlament hat képviselőcsoportja a törvénytelenséget közösen szőnyeg alá söpörte, ennek ellenére remélem, megtaláljuk a módját, megteremtjük annak alkotmányos lehetőségét, hogy a társadalmat és az országot kényre-kedvre ne szolgáltassák ki a jövőben soha többé bármi kis terrorista kisebbségnek. Isten óvja Magyarországot! (Taps a koalíciós pártok padsoraiban.)
