SZALAY GÁBOR (SZDSZ) Tisztelt Államtitkár Úr! Én az ön válaszát elfogadni nem tudom. Lényegében véve egyetlen felvetett kérdésemre választ nem kaptam, és úgy látom, hogy a szénbányászattal kapcsolatos kormányzati elképzelések továbbra is homoklábakon állnak. Amikor a szénbányászati programban, ami a Parlement elé fog kerülni, talán a közeljövőben, önök azt a tulajdonképpen szivárványos képet vetítik elénk, hogy egyrészt gazdaságossági szempontok szerint kívánnak a szénbányászat jövőjében dönteni, másrészt, és ez nyilvánvaló, hogy sok szénbánya becsukását, bezárását jelentené, viszont feltételezik, hogy a szénbányászat termelése változatlanul a jelenlegi szinten marad, akkor illúziókat kergetnek. Ön a válaszában tulajdonképpen ezt erősítette meg.
Nem kaptunk választ arra vonatkozóan sem, hogy újabb vagy valamelyest pénzügyi eszközzel ellátnák-e a felszámoló szervezeteket. Itt természetesen nem a 9,1 milliárd forint leírásáról van szó, hiszen az már tulajdonképpen csak egy formális kérdés, annak a megszavaztatása, az a bezárt bányák terheinek a leírását jelenti. Semmivel sem jelent többet.
Ami aggasztó, hogy az 1991. évi állami költségvetésről szóló törvényjavaslatban tudomásom szerint a gazdálkodó szervezeteknek nyújtott támogatások előirányzata az ipar rovatban, az ipar számára összesen 2,6 milliárd forint. Ez a 2,6 milliárd forint szolgálná a bányabezárások és a felszámolási eljárások költségeinek a vagyonértékesítésből nem fedezhető részét, szolgálná az uránbányászatot, a mecseki uránbányák bezárását, szolgálná a recski bányák fönntartását, és ez tulajdonképpen csak töredékére elegendő a felsorolt feladatoknak.
Ez kerül a Parlement elé, és ez nyilvánvalóan még csökkentésre is kerülne a Parlament által, vagy valószínűen.
Ugyancsak nem megnyugtató az a válasz, amit a felszámoló szervezet kettős arculatára vonatkozóan Ön mondott. Ez a felszámoló szervezet engem nagyban emlékeztet Karinthynak a skizofrén macskájára, amely álmában kettéválik, és játszik magával. Ugyanez a felszámoló szervezet esete is. A felszámoló szervezet például, hogy plasztikus példát említsek, tulajdonképpen köteles lenne a szénbánya vállalat – mondjuk – gyógyfürdőjét vagy üdülőjét fönntartani a szénbánya dolgozóinak érdekében. Ugyanakkor köteles lenne eladni ugyanezt a gyógyfürdőt, hogy a hitelezőket minél tökéletesebben kielégíthesse. A kettőt egyidejűleg nem oldhatja meg. Ez tulajdonképpen egy feloldhatatlan feladat.
Elnézést, túlléptem a rendelkezésemre álló időt. Még tudnám sorolni, hogy miért nem tudom elfogadni az Ön válaszát, és kérem, hogy a Parlament se fogadja el. Annak ellenére, hogy nagyon jól tudom, hogy bumerángként akkor ránk, a gazdasági bizottság tagjaira fog visszahullani mindez, mert mi kapjuk ismét meg, hogy foglalkozzunk a kérdéssel. Ennek ellenére nem tudom elfogadni. Köszönöm. (Taps.)