HORVÁTH BALÁZS, DR. belügyminiszter:

Teljes szövegű keresés

HORVÁTH BALÁZS, DR. belügyminiszter:
HORVÁTH BALÁZS, DR. belügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ha visszaemlékezem a választási küzdelmekre ez év fordulójakor, szinte kivétel nélkül mindegyik párt programjára tűzte a Belügyminisztérium civil szférába történő áttolását. Akkor, amikor a Kormány megbízásából tisztelettel az Országgyűlés elé terjesztem a fegyveres erők és fegyveres testületek hivatásos állományának szolgálati viszonyáról szóló 1971. évi 10. törvényerejű rendelet módosítására készült törvényjavaslatot, ennek szellemében járok el. Ez alapján szerkesztettük meg a javaslatot.
A törvényjavaslat a jogállamiság megteremtéséhez vezető úton a demokratikus jogállamnak megfelelő államszervezet kiépítésének folyamatába kapcsolódik. Arra irányul, hogy a belügyi szervezetrendszernek, a belügyminiszter megváltozott kormányzati szerepének megfelelően a Belügyminisztérium és a szervezeti alárendeltségében működő központi szervek fegyveres jellege megszűnjön, a Belügyminisztérium civil minisztérium legyen, és e szervek – ebből értelemszerűen következően – polgáriasítása megvalósuljon, illetve megvalósulhasson.
E folyamat – ahogy ezt vélem, mindenki tudja – már megindult a Belügyminisztériumban a különböző feladat- és hatáskörök újrarendezésével, az állambiztonsági szervek és a rendőrség jogi önállóságának megteremtésével, irányításuk korszerűsítésével. A törvényjavaslat a következő lépcsőfokot jelenti azzal, hogy a Belügyminisztériumnál és a szervezeti alárendeltségében működő központi szerveknél lehetővé teszi, hogy mindazon beosztások, melyek a fegyveres hivatásos állomány közreműködését nem igénylik, polgári munkakörré minősíttethessenek. A hatályos jogszabály szerint a szolgálati viszony a hivatásos állományba vétellel kezdődik, és ezzel egyidejűleg a szolgálati beosztás meghatározása is megtörténik. A szolgálati viszonyt a szolgálati beosztás tölti meg konkrét tartalommal.
A törvényjavaslat e kettős kívánalmat változtatja meg azzal, hogy lehetővé teszi a már hivatásos állományban lévő szolgálati beosztásnak polgári munkakörré minősítését. A törvény elfogadása és hatálybalépése esetén a Belügyminisztériumban és a szervezeti alárendeltségében működő központi szerveknél a hivatásos állományviszony és a szolgálati beosztás kettéválhat, és lehetőség nyílik a kívánt polgáriasítás elvégzésére.
A törvényjavaslat elkészítésekor hangsúlyozott figyelmet fordított a Kormány a jogállamiság követelményrendszerét szem előtt tartva arra, hogy a Belügyminisztériumban dolgozó hivatásos állomány szerzett jogai alapvetően ne csorbuljanak. A törvényjavaslat csak azon jogok korlátozását tartalmazza, amelyek a polgári munkakör betöltésével kimondottan ellentétesnek tűnnek, vagy ellentétesek.
Tisztelt Ház! A politikai hatalomváltás, a rendszerváltozás következetes megvalósítása a rendőrség demokratizálását, a túlzott centralizáció oldását, az önkormányzati érdekek érvényesülését kívánja meg. A törvényjavaslat ezeknek kíván eleget tenni azzal, hogy a rendőrfőkapitányi és rendőrkapitányi, valamint a későbbiekben meghatározandó beosztásoknál a pályázati rendszer bevezetését írja elő. A pályázati rendszer alkalmazása a Kormány véleménye és reménye szerint lehetővé teszi, hogy a legrátermettebbek töltsék be a jövőben ezeket a posztokat.
Elnök Úr! Tisztelt Ház! E terjedelmében rövid törvényjavaslat – amelyet most a Kormány Önök elé terjeszt – hatásában rendkívül lényeges. Úgy érezzük, hogy ezzel a most meglehetősen kétséges – egzisztenciális szempontból legalábbis kétséges – helyzetben lévő rendőri vezetőket megfelelő módon meg lehet erősíteni, illetve ezen rendelkezéssel, jogszabálymódosítással a vezetői kiválasztásba – ha Önök ezzel egyetértenek és megszavazzák – beépítenek egy olyan természetes öntisztító automatizmust, egy olyan szerkezetet, amely a rendőri vezetők megszűrésére alkalmas lehet. Ennek a pandanja persze az, hogy megfelelő elfogadottságot ad a rendőri vezetőknek.
Miután pontosan értesültem arról a jegyzőkönyvekből, hogy milyen viták dúltak ezen módosítással kapcsolatban az önkormányzati, illetve alkotmányügyi bizottságban, szeretném felhívni a tisztelt Ház figyelmét a következőkre. Sem a Kormány, sem én soha nem mondtam – és itt vannak nálam a jegyzőkönyvek – azt, hogy az önkormányzatoknak vétójoga lesz, vagy lehet a mi elképzelésünk szerint a rendőri vezetők kiválasztásánál. Minden ilyen interpretáció téves, vagy félreértésen, vagy félreértelmezésen alapul. Azt mondtam, hogy az önkormányzati akarathoz hozzá kívánjuk kötni – és most pontosan idézem – a személy kiválasztását. Ez megtörténik akkor, amikor a terveink szerinti ötös zsűriben az önkormányzat képviselteti magát, ahol a szavát fel tudja emelni. Megtörténik akkor, amikor a majdani rendőrségi törvény, a rendőrségről szóló törvény beszámolási jogot az egyik oldalon, a rendőrség, a rendőri vezető részéről beszámolási kötelezettséget állapít meg; és jelentkezni fog kitapintható módon akkor, amikor Önök olyan rendőrségről szóló törvényt fogadnak el, amely bizonyos meghatározott feladatok elvégzésére utasítási jogot ad a polgármesternek vagy az önkormányzati testületnek.
Én úgy vélem, hogy ilyen körülmények között a Kormány koncepciójának megfelelően történik és történhet a rendőri vezetők kiválasztása, ebben az esetben a megszűrése, és legitim erővel, nagyon erős legitimációval való felruházása. Ezért kérem, hogy nyújtsanak döntésükkel segítséget ahhoz, hogy a Belügyminisztérium és a hozzá tartozó szolgálatok a klasszikus európai hagyományoknak és a polgári demokráciák gyakorlatának megfelelően a civil szféra felé elindulhasson egyrészt, másrészt kérem azt, hogy döntésükkel nyújtsanak segítséget ahhoz, hogy a rendőri állomány megnyugodhassék, és végre-valahára eljussunk oda, hogy a megerősített rendőri vezetők határozott és egyértelmű parancsot, utasítást tudjanak, legyenek képesek most már kiadni, hiszen valamilyen módon, de elfogadtattak, megerősíttettek. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem