BOD PÉTER ÁKOS, DR. ipari és kereskedelmi miniszter:
BOD PÉTER ÁKOS, DR. ipari és kereskedelmi miniszter:
BOD PÉTER ÁKOS, DR. ipari és kereskedelmi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Kérem hozzájárulását, hogy mégis túllépjem az első dupla kérdésre adandó időlimitet, azzal az ígérettel, hogy a nekem felteendő következő kérdésnél behozom a túllépést. Köszönöm.
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Engedjék meg, hogy először a második résszel kezdjem a válaszadást, amely így szól: mit kíván a tárca tenni a háztartási energiahordozók lakásonkénti mérésének ügyében.
Két héttel ezelőtt technikai választ adtam volna, ma azonban nagyobb a hordereje a kérdésnek, hiszen a lakosság legszélesebb körét érintő kérdésről van szó – villamos áramról, földgázról, távfűtésről, melegvízről –, amelyeken még mindig van dotáció, noha egyre kisebb mértékben. Ez azt jelenti, hogy még változatlan árak mellett is egyre nagyobb teher nehezedik a lakosságra, hiszen a közgazdasági ésszerűség értelmében csökkentjük a támogatásokat. Ma azonban a gazdaságot újabb energiaár-lökés veszélyezteti, tehát a lakosság újabb drasztikus tehernövekedés előtt áll. Az elmúlt napokban a benzináremelés kapcsán bebizonyosodott, hogy milyen nehezen fogadja a lakosság jelentős része az újabb terheket, és a legeltökéltebben éppen azok, akiknek némi esélyük lett volna arra, hogy a terheket továbbhárítsák.
Továbbá az üzemanyagot felhasználó fuvarozók, vállalkozók, kisebb és nagyobb vállalatok tudják legalább mérni a fogyasztásukat, és van némi esélyük arra, hogy a technológia megválasztásával, a termékösszetétel módosításával, mondjuk a közlekedésben kíméletesebb vezetéssel, a gépkocsipark cserélésével valamilyen módon alkalmazkodjanak.
Abban a körben azonban, amelyre a kérdés irányul, tehát a lakosság széles körében sokkal rosszabb a helyzet. Hiszen a lakossági energiaszolgáltatás területén csupán a villanyáramot és a földgázt lehet lakásonként mérni. Ezzel szemben a korábbi évtizedek építkezése és szolgáltatási gyakorlata következtében a távfűtésnél ma lakásonként nem lehet megállapítani a felhasználást, tehát családonként, és nincs módja beavatkozásra az illető lakosoknak. Nem tudja tehát a fogyasztás önkéntes korlátozásával csökkenteni a terheit.
Korábban meghozott döntés alapján a mostani fűtési szezonra átlagosan 40 százalékkal drágul a távhőszolgáltatás, tekintettel a távfűtésen még mindig meglevő dotációra. És így is el kell mondanom, a számla nagyobbik felét most is az állami költségvetés állja. A drágulás ellenére a lakosság nem fogyaszt kevesebbet, mert nem tud kevesebbet fogyasztani, és a mai technikai körülmények között nincs sok alkalma a védekezésre. Gazdaságunk e vonatkozásban is késésben van, ezért nekünk mindenekelőtt meg kell teremteni a feltételeit, műszaki, gazdasági és jogi feltételeit annak, hogy legalább épületenként mérni lehessen a felhasználást.
A technikai részleteket illetően ma a hőközpontok 80%-ába építettek be hőmennyiségmérőt. Már ennek is van némi megtakarítást ösztönző hatása. A lakásonkénti pontos elszámolás a távhő esetében – nos, erre csak kísérletek vannak: Kecskeméten kísérleteznek azzal, hogy hogyan lehet mérni az energiafelhasználást, és hogyan tudnak beavatkozni a fogyasztásba. A mostani fűtési szezonban nyert fűtési tapasztalatok alapján a szakmai és érdekképviseleti szervezetek, valamint az önkormányzatok bevonásával a tárca műszaki-gazdasági és jogi ajánlást fog kidolgozni.
A tárcánál folyó munkák eredményeképpen a következő fűtési szezonra, tehát '91 augusztusára el lehet érni legalább az épületenkénti, nem a lakásonkénti, hanem az épületenkénti, hőközpontonkénti mérést, ennek mind a technikai, mind az anyagi forrásai megteremthetők. Ami igazán fontos volna, nyilván a lakosság lakásonkénti mérési lehetősége, ez azonban igen költséges, bár nálunk gazdagabb országok erre szántak kellő összeget. Nem vagyok abban biztos, hogy a magyar költségvetés mostani ellehetetlenült helyzetében fogunk-e találni erre eszközöket, azonban amikor a költségvetés Önök elé kerül, kérem, ne feledkezzenek el arról, hogy erre is kell áldozni. Egyszeri beruházás szükséges ahhoz, hogy huzamosabb időn keresztül meg tudunk takarítani. Továbbá jogszabályi módosítás is kell, hiszen a kormánypolitika szellemében a lakásonkénti szerelés tűrési kötelességét, az elszámolási módok megválasztását magántulajdonú lakások esetében a lakosoknak, önkormányzati tulajdonú lakások esetében a helyi önkormányzatoknak kell megteremteni, nem pedig miniszteri rendelettel.
Hasonló a helyzet a vízfogyasztás esetében. A víz- és a csatornadíj megállapításához szükséges technikai és anyagi feltételek ma még hiányoznak. Addig is, amíg e feltételek megteremtése megtörténik, nem látjuk akadályát annak, hogy a képviselő úr által kifejtett javaslat megvalósulhasson, azaz az egy mérőhellyel rendelkező többlakásos bérházak lakói előzetes írásos megosztási elvek szerint a becsült családonkénti fogyasztás alapján fizessenek víz- és csatornadíjat. Ezt a módszert azonban a bérház kezelőinek kell alkalmazniuk, mivel az üzemeltető víz- és csatornamű-vállalattal ők állnak üzleti kapcsolatban. A kertes családi házak csatornahasználati díjának alapjául szolgáló vízmennyiségben kétségtelenül igazságtalan a kiskertek locsolására használt víz mennyiségének beszámítása, de ezt a módszert kényszerülünk mindaddig alkalmazni, rövid távon, míg a közcsatornába kerülő szennyvízek mennyiségének mérése technikailag és elviselhető anyagi kondíciók mellett meg nem oldódik.
Képviselőtársam első javaslatának alkalmazását az önkormányzatokhoz az Országos Vízügyi Főigazgatóság ajánlásként fogja elküldeni. Köszönöm. (Taps.)
