CSEHÁK JUDIT, DR. (MSZP)
CSEHÁK JUDIT, DR. (MSZP)
CSEHÁK JUDIT, DR. (MSZP) Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Nem tettem módosító indítványt, és nem vagyok szakértője katonai kérdéseknek. Azért kérek szót, mert szeretném Szili Sándor képviselőtársam indítványát, módosító javaslatát támogatni. Nevezetesen ezek közül is azt, amelyikben azt kívánja elérni, azt támogatja, hogy a polgári szolgálat ideje, egyben letöltendő tizennyolc hónapja ne legyen hosszabb, mint a katonai szolgálaté. Szeretnék tehát azokkal a képviselőtársaimmal is közösséget vállalni, akik mindenféle megkülönböztetéstől mentesnek, egyenrangúnak kívánják a polgári szolgálatot a katonai fegyveres szolgálattal.
Tulajdonképpen nem azért szólok, hogy meggyőzzem azokat, akik velem egy véleményen vannak. Nem tételezem fel ugyanakkor, hogy képviselőtársaim pártpolitikai érdekek szerint fognak majd szavazni. Ezért azokkal vitatkoznék, akik meggyőződésből támogatják az előterjesztő miniszter és a bizottságok álláspontját.
Két érvet szeretnék felhozni álláspontunk megvilágítása érdekében. Először egy általánosat. Felvetni azt a kérdést, hogy vajon lehet-e egyenrangú, egyenértékű az ápolás, a gondozás, az idős emberek, a betegek szolgálata és a haza fegyveres szolgálata. Az én véleményem az, hogy igen. Miért? Azért, mert először is tulajdonképpen nem lehet ma különbséget tenni, vagy nem szabad különbséget tenni a békeidő és a katonai idő között. Legalábbis orvosi szempontból. Hiszen, mint az elmúlt évek tapasztalatai bizonyítják, a békébe is bele lehet halni. 1980 és 1985 között Magyarországon a katonaköteles korú férfiak körében akkora volt a halálozás, mint a második világháború idején. Tehát háborúnyi lehet békeidőben is a veszteségünk, ha az egészségügy rosszul működik, ha az ellátás színvonala nem éri el a kívánt mértéket.
Másodszor. Szerintem nem a fegyveres fenyegetettség növekszik. Hadd utaljak itt egy európai kormányfő, egy nagyhatalom vezetőjének Nobel békedíjára. Sokkal inkább azok a fenyegetettségek növekednek, azok a kihívások, amelyeket a környezetszennyeződés jelent, vagy az a fenyegetettség, amely az ellátatlanság fenyegetése, a magányé, a betegségé, az ídősödésé, és az abból adódó internacionális és nemzeti problémáké. Ezen kellene eltöprengenünk, ezen kellene elgondolkodnunk akkor, amikor szavazunk ebben a kérdésben.
Az idősödés és a magányosság fenyegetettsége mellé tulajdonképpen még egy szempontot felhoznék. Felnyitottuk határainkat. Európa - Nyugat-Európa, Észak-Európa - idősödő lakossága és társadalma várja az ápoló személyzetet. Magyarországról az ápolók, a gondozók most már korlát nélkül tudnak világgá menni olyan országokba, ahol többet fizetnek a miénknél, és olyan társadalmakba, ahol az ápolási munkát egyenértékűnek tekintik a katonai szolgálattal.
Egy utolsó érvem tulajdonképpen az elvándorlás mellé még az, hogy, én az egészségügyi ismereteket nem kizárólagosan ápolási ismereteknek tartom. Katonai szempontból is konvertálható. Mert hiszen szó esett itt arról - éppen a kisebbségi bizottság képviselője mondta el -, hogy az ápolási ismeretek rendkívül hasznosak. Azok azonnal konvertálhatók és katonai szempontból is fontosak, hiszen ma a háborúk nemcsak a frontvonalon, hanem a hátországban is folynak, és ott is elveszíthetők és ott is megnyerhetők.
Egy praktikus szempont a következő. Lehet azon vitatkozni persze, és kell is, hogy mi a nehezebb munka, mi a nehezebb feladat: az ápolási tevékenység-e vagy a frontszolgálat, a katonai kiképzés feladata. Én nem szeretnék érvelni és nem szeretnék hangzatos nyilatkozatokat tenni, hogy a sebészeti, baleseti műtés tömegkatasztrófa idején frontszolgálat, hogy az ápolási munka is hasonlítható a lövészárokkal, és hogy az óvóhely semmiben sem különbözik egy leromlott, lepusztult szociális otthon viszonyaitól.
Én inkább azt mondanám, azt ajánlanám, azt kérném, hogy velem nem egy véleményen lévő képviselőtársaim próbálják meg, melyik a nehezebb. Tessenek elmenni, van sok-sok üres munkahely a kórházakban, a szociális otthonokban. Akinek kétsége van afelől, hogy nem elég nehéz ez a munka, akkor meg lehet próbálni és különbséget lehet tenni. Én azt gondolom, hogy ha könnyebb lenne a szociális szolgálat, az ápolási munka, akkor szabad elhatározásából nem összesen 219 fiatal választotta volna az elmúlt esztendőben, hanem tömegesen jöttek volna erre a területre.
Én tudom, hogy ez az érvelés két ponton is vitatható, mert hiszen ha olyan fontos ez a szolgálat, akkor miért legyen tizennyolc hónap? Azért, mert az ellátottak érdeke azt kívánja, hogy ne legyen diszkriminatív, és… (Az Elnök kikapcsolja a képviselőnő mikrofonját. - Nagy taps.)
