SZABAD GYÖRGY (MDF)
SZABAD GYÖRGY (MDF)
SZABAD GYÖRGY (MDF) Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy én is az általánosságnál kezdjem, de megpróbáljak eljutni a konkrétumokig. Az általánosságok tekintetében, mellőzve szubjektív elemeket, csak arra korlátozódom, hogy az általam nagyon tisztelt Darvas Ivánnak azt mondjam, hogy egyszer majd négyszemközt beszélgethetünk arról, hogy ki volt hosszabb ideig katonaszökevény, vagy ki, hány fegyveres alakulattól szökött meg életpályája során. Csehák Juditnak hadd mondjam azt, hogy a humanizmus követelményeit - azt hiszem, valamennyien, akik itt vagyunk - nagyon fontos követelményeknek tartjuk, és ide értjük azt is, hogy tiszteljük mindazokat, akik a fegyverek helyett a műszerekkel próbálják megmenteni az embereket. Ha nem vagyunk naivak, akkor tudnunk kell azt, hogy a pacifizmusnak, ami nagy emberi cél, csak akkor van értelme, ha kölcsönös és mindenoldalú.
Ha nem vagyunk naivak, akkor elfogadva, hogy a hadsereg szükséges rossz, bizony a szükségest hangsúlyoznunk kell addig, amíg a rossztól biztonságosan meg nem szabadulhatunk.
Most talán egy kicsit közelebb a konkrétumokhoz: legyen szabad azt mondanom, akit sokat idézek, de talán nem ok nélkül, hogy a hadsereg dolgában a legfontosabbnak azt tartom, amit Kossuth mondott az általam többször idézett, de végül is kiadatlan írásában. Azt mondta: A hadsereg dolgában a legfontosabb, hogy a polgár, a katona sohase szűnjék meg polgár lenni. Ezt eredeti formájában 1835-ben Bőssy Ödön fogalmazta meg egy reformkori országgyűlésen egy nagyon izgalmas vitában. De Kossuth levonta ennek minden konzekvenciáját. Mindjárt eljutunk a konkrét lényegig. Levonta azt a konzekvenciáját, hogy a katonának polgárnak kell maradnia, és ezt törvénynek kell biztosítani minden tekintetben olyan értelemben, hogy a katona mindig rendelje alá magát a polgári törvényeknek, a hadsereg mindig olyan helyzetben legyen és tartassék, amikor felette a népszuverenitással rendelkező országgyűlés bír hatalommal.
Soha ne történhessen meg a fordítottja. Ez az első követelmény. A második követelmény, hogy a katona sose legyen - az előbbivel összefügg - egy szoldateszkának az alárendeltje, hanem mindig tudja azt, hogy ő hűséggel a törvénynek, a polgári törvénynek tartozik, akár közkatona, akár főparancsnok.
A harmadik: ez a törvényhozás gondoskodjék arról, hogy a katona rendelkezzék mindazokkal a polgári jogokkal, amelyekkel az országnak minden más polgára rendelkezik. Ezek a polgári jogok rendelődjenek alá a katonai fegyelemnek, de a katonai fegyelem az sohasem szüntetheti meg a polgári jogokat.
Most szeretnék a lényeges kérdéshez, a konkréthoz idetérni. Teljesen egyetértek azokkal elvileg, akik azt mondják, hogy ám, teljesítsen valaki fegyveres szolgálatot vagy polgárinak tekintett szolgálatot - azért mondom, hogy "polgárinak tekintettet", mert az előbbi értelemben én a fegyveres szolgálatot is a jó polgár kötelezettségének érzem (amíg van) de maradjunk ennél a bevettebb fogalomnál -, fegyveres szolgálat és nem fegyveres szolgálat egyformán terheljen mindenkit. De mivel mérjük ezt az egyformaságot? Nagyon egyszerűnek látszik az a megoldás, hogy ugyanannyi hónapról essék szó. De vajon nem vagyunk-e felületesek, ha ezt egyszerűen csak hónapban mérik. Nekem volt zsoldkönyvem úgy és szolgáltam, akit szolgálni kellett, hogy igen kellemetlen körülmények és zárt helyen tartózkodtam az alatt az idő alatt, és volt olyan szerencsém, hogy ennél sokkal oldottabb körülmények között és a kettőt nem lehet azonosan mérni.
Kérdezzék meg azokat, akik azt mondják, hogy, ennyi idősek, de ebből volt két évem, ami duplán számít. Duplán számít, mert ilyen vagy olyan kemény körülmények között töltöttük, és akkor azonnal rá fognak jönni, hogy a polgári jogegyenlőséggel és a polgári közteherviseléssel való mérés tekintetében…
