CSURKA ISTVÁN (MDF)
CSURKA ISTVÁN (MDF)
CSURKA ISTVÁN (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Eredetileg nem kívántam hozzászólni ehhez az igazán csekély terjedelmű törvénymódosításhoz, amelyről most már legalább tízszer annyi szó esett, mint amennyiből maga a törvényjavaslat áll. Mégis úgy érzem, hogy meg kell tennem ezt a hozzászólást, mert a kisebbségi vélemény előadói, illetve a FlDESZ részéről elhangzó hozzászólások egyaránt olyan szemléletet tükröznek, amely mellett nehéz volna szó nélkül elmenni.
Ha szó nélkül hagynánk ezeket a nézeteket, akkor az a látszat keletkezhetne az Országgyűlésről, hogy az intő figyelmeztetés ellenére a kormánytöbbség - és ez többször el is hangzott - minden figyelmeztetés ellenére, élve többségi akaratának érvényesíthetőségével, egyszerűen leszavazza az észérveket. Ezért hát meg kell vizsgálni akkor ezeket az észérveket, hogy vajon észérvek-e ezek, vagy egy olyan szemléletet tükröznek, amely önmagában is helytelen. Azt mondta Mécs Imre képviselőtársam és én ezzel egyetértek -, hogy a legjobb honvédelem a külpolitika. No, de tud-e jó külpolitikát folytatni egy ország, amely nem áll biztos alapokon, amelynek nincs megfelelő honvédelme? Ki tud-e fejteni egy külügyminisztérium vagy egy Minisztertanács megfelelő külpolitikát, hogyha az ország belülről gyenge, hogyha ezeket a külpolitikai vélekedéseket, kapcsolatteremtést nem támasztja alá megfelelő belő erő?
Abban egyetértek Király Béla képviselőtársammal, hogy a legjobb honvédelem a demokratikus társadalom, a jogrend, amely kötelezővé teszi a haza védelmét, de abban már nem tudok egyetérteni, hogy ha ez azzal a szemlélettel párosul, hogy építsük le honvédelmünket mint ahogy Mécs Imre képviselőtársam mondta: nem érdemes túlságosan sok - nem pontosan idézem természetesen, és ezért esetlegesen elnézést kérek, hogy ha olyan idézettöredékek kerülnek bele, amelyeket 6 nem így gondolt -, nem érdemes kifejleszteni túlságosan erős hadsereget, hiszen egyszer sem fordult elő, hogy meg tudtuk volna védeni hazánkat saját erőnkből. Nos, még ha ez történelmileg igaz volna is - hál' istennek, nem igaz -, akkor sem következnék ebből az, hogy a jövőben akkor, amikor most megvan a lehetőségünk, hogy demokratikus társadalmat építsünk ki - ugyanezen az állásponton maradva, ne törekedjünk arra, hogy megvédjük magunkat.
Ebben én egy olyan szemlélet tükröződését látom, amelyik a demokráciát szembeállítja az erővel, az önerővel. Ez hibás. Nem, a demokrácia nem jelenti azt, hogy egy társadalomnak le kell fegyvereznie önmagát! Egyáltalán nem jelenti azt, mert az önmagát lefegyverző társadalom nem demokratikus, hanem beteg. Mi pedig nem beteg társadalmat akarunk építeni!
Hadd hivatkozzam itt Svájc példájára. Azt hiszem, a demokrácia elég erős lábakon áll Svájcban. Volt szerencsém többször is Svájcban járni, és mindenütt azt tapasztaltam, hogy Svájc, a semleges és messzemenően demokratikus ország, társadalom a legerősebb hadsereggel rendelkezik - viszonylagosan természetesen - méreteihez illően Európában. Mindenki katona! Aki egészséges volt, mindenki katona. Otthon tartják a fegyvert és egy nagyon pontosan kiépített behívási rendszerrel pillanatok alatt mozgósítható a svájci hadsereg, és az ember Svájc útjain járva, katonáskodó emberek csoportjaiba ütközik vasárnaponként, akik mennek gyakorlatozni, és ezt örömmel teszik, és az az elv vezérli őket, hogy idegen hadsereg pedig nem teheti a lábát Svájc földjére.
Azt hiszem, hogy ilyen szemlélet semmiképpen nem áll ellentétben a demokratikus meggyőződéssel és a jogállammal, és hogyha valahol példát keresünk magunknak, akkor itt kell keresnünk, nem pedig a hadsereg mindenáron való leépítésében, meggyöngítésében.
Egyáltalán felötlött bennem - amikor ezeket a hozzászólásokat hallgattam - az a kérdés, hogy most tulajdonképpen miről vitatkozunk. A honvédelmi törvényről vagy pedig a kivételezettekről, azokról, akik valamilyen okból nem akarnak a fegyveres szolgálatban részt venni? Kérem szépen, le kell szögezni: a hadsereg számára az a katona az érték, aki ki van képezve, és fegyveres szolgálatra van kiképezve. Ennek következtében a haza számára is az az érték, aki fegyveres szolgálatot vállal, és a fegyveres szolgálatra jól ki van képezve. Az az ember, aki valamilyen meggyőződésből vagy valamilyen körülmény folytán nem akarja a fegyveres szolgálatot vállalni, természetesen megteheti ezt, és ennek az embernek ezt a kedvezményt meg kell adni, mert ez a humánus cselekedet, ez a humánus törvénykezés, és ez így rendben is van. No, de az egész honvédelmi törvényt úgy beállítani, hogy ezeknek az embereknek az érdekében legyen a honvédelmi törvény megalkotva, és azok legyenek bizonyos mértékig elítélendők, akik vállalják a honvédelemmel járó minden nehézséget, a fegyveres szolgálat veszélyeit, mert még az veszéllyel is jár még a békeidőben is - ezt én abszurdnak tartom és nagyon helytelen szemléletnek.
A másik kérdés, amely ezzel kapcsolatban szemet szúrt, a nevelés kérdése. Itt Wachsler Tamás azt mondta - ismét előrebocsátom, hogy talán nem pontosan idézek -, hogy őt elborzasztja, hogy a honvédségben esetleg hazafias nevelés folyik majd.
(Orbán Viktor közbeszólása: Nem igaz.)
Lehet, akkor bocsánat, hogyha nem egészen így hangzott el, hazafias kurzus. Nos, hazafias nevelésnek kellene folynia a honvédségben is, és egyáltalán a honvédség nevelő tevékenységét csak a legnagyobb mértékben fokozni kellene. Ez össznemzeti érdek, nem képzelhető el ez egy kormány erkölcsi vagy hazafias elveinek a keretei között, hanem az általános kulturális színvonal, az iskolázottság, a szakértelem, az erkölcsi nevelés, uram bocsá', a nemi nevelés mind beletartozhat, egy új, modern hadsereg éppen ezeknek a fiatal korosztályoknak a nevelése körébe, amelyet nemhogy nem kell megvalósítania a jövő honvédségének és természetesen kivetni mindazokat, amiket az előttem szóló képviselőtársam felvetett, és azzal nagyon egyetértek. De nevelő tevékenységet igenis kell folytatnia az új honvédségnek, mert egy olyan életszakaszban éri ez az egyéves szolgálat a katonát, amikor nagyon hatásosan lehet nevelni. És erre nagyon nagy szüksége is van a mi társadalmunknak, hogy ne romboló, lerombolt tudattal kerüljön ki a katona ebből a szolgálatból, hanem ott még esetleg szerezzen valami pluszt, amit az iskolában esetleg nem tudott megszerezni, vagy esetleg el sem jutva az iskolába vagy valamilyen szakmai tevékenység közelébe, megszerezhessen.
A katonáskodás régen teher volt. Számos népdal, dal szól arról, hogy milyen szomorú szívvel ment el a legény katonának. Így van. Nemigen hiszem, hogy ezt azonnal, mert a rendszer bizonyos mértékig megváltozott, így egyszerre meg tudnánk változtatni. Sokáig lesz ez még teher és kötelesség. És hogyha ez alól a kötelességteljesítés alól fel akarjuk oldani teljes mértékben a fiatalságunkat, akkor azt hiszem, hogy rossz irányban indulunk el. Nem, ezt ezzel a fájdalommal, ami a dalainkban benne van, vállalnia kell fiatalságunknak, és ebben az irányban úgy gondolom, hogy ezt a törvénymódosítást el kell fogadnunk. Megjegyzem azonban, magam is úgy gondolom, hogy ez a hozzászólásom is nemcsak ennek a törvénymódosításnak a keretében hangzott el, hanem a majdan megalkotandó nagy honvédelmi törvény egyik előfutáraként.
Köszönöm szépen. (Taps.)
