ROCKENBAUER ZOLTÁN (FIDESZ)
ROCKENBAUER ZOLTÁN (FIDESZ)
ROCKENBAUER ZOLTÁN (FIDESZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Elöljáróban azt szeretném megemlíteni Horváth Béla képviselőtársamnak, hogy én is erről a bizonyos általa nagyon minimális terjedelműnek, ennek a bizonyos 10 szónak az elvi megközelítését próbálnám adni, és arra szeretném felhívni a figyelmét, hogy 2, azaz két szóban is lehet alkotmányt sérteni. Egy rövid paragrafus elegendő ahhoz, hogy egy törvény inhumánussá váljék.
Nevezetesen arról szeretnék beszélni, hogy mind a fegyvertelen, mind pedig a polgári szolgálat időtartama 12 hónap legyen, amely további 10 hónap tartalékos szolgálattal egészük ki, hasonlóképpen a fegyveres szolgálathoz. Más szóval a FIDESZ ugyanolyan elbírálást kér a fegyver nélküli és a polgári szolgálatot választókra, mint a fegyveres szolgálatot teljesítőkre.
Tisztelt Országgyűlés! A két módosító indítványban felvetett probléma tehát, hogy minden állampolgár lelkiismerete szerint választhasson a fegyveres és fegyvertelen, illetve polgári szolgálat között, és hogy a szolgálatfajták minden tekintetben azonosak legyenek. Ez az elv a FIDESZ legelső követeléséhez tartozott, benne foglaltatott mind az 1988. júniusi, mind az 1989. októberi alapdokumentumainkban.
Amikor 1989 őszén a Parlament végre napirendre tűzte a polgári és a fegyver nélküli szolgálat kérdését és szabályozta, ahogyan szabályozta, részben elégedettek lehetünk, hiszen a civil társadalom nyomására ez az alapvető jog végre legalább az Országgyűlés elé került. A megszületett eredménynél nem is igen várhattunk többet a még csillaggal ékesített Parlamenttől, amelynek padsoraiban sokan abban az esztendőben kezdtek ismerkedni nemcsak a lelkiismereti szabadság, hanem egyáltalán a lelkiismeret fogalmával.
Az idén tavasszal megválasztott Parlamentbe azonban, szilárd meggyőződésem szerint, olyan pártok és képviselők kerültek - üljünk bár a patkó bármelyik oldalán -, amelyek és akik számára a lelkiismeret szabadsága a legalapvetőbb jogok egyike. Hogy is lehetne ez másképp, hiszen mi más mozgathatott volna bennünket az elmúlt évek küzdelmeiben, mint ennek az oly sokáig semmibe vett alapvető emberi jognak az igénye?
Én úgy vélem, ezt a kérdést onnan, és csakis onnan közelíthetjük meg: azok az emberek, akiknek lelkiismerete, vallási vagy morális meggyőződése azt mondja, semmilyen körülmények között ne ölj, vagy semmilyen körülmények közt ne segítsd elő, hogy másokat megöljenek, szóval, ezek az emberek minden tekintetben egyenlőek azokkal, akik bizonyos körülmények között - például háborúban - el tudják fogadni egy másik ember életének kioltását.
Hangsúlyozni szeretném, hogy a kérdést nem erkölcsi, hanem jogi szempontból vetem fel. Nem azt állítom tehát, hogy az előbbiek magasabb rendű morált képviselnének. Úgy gondolom, hogy nem ez a tárgya ennek a vitának. Pusztán annyit állítok, hogy jogilag ugyanolyan megítélés alá kell esniük, mint az utóbbiaknak. És amennyiben ezt elfogadjuk, be kell látnunk, hogy nem szabályozhatjuk diszkriminatíven sem az előbbiek, sem az utóbbiak rovására a hadkötelesség intézményét.
Ez a probléma megszűnik, persze, magától, ha egy ország hivatásos hadsereget tart fenn, ha nincs kötelező katonai szolgálat. Úgy tudom, nincs még eldöntve, hogy honvédelmünket jövőben hivatásos hadseregre építjük-e vagy marad az általános hadkötelesség. Én magam az előbbi híve volnék. Mindenesetre el kell fogadnunk, hogy a jelenlegi realitás szerint a fiataloknak még egy darabig valamilyen fegyveres vagy fegyvertelen, illetve polgári szolgálatot kell teljesíteniük. De nem kell, sőt nem szabad elfogadnunk semmiféle hátrányos megkülönböztetést azokra nézve, akik az Alkotmányban biztosított lelkiismeret szabadságának joga alapján választanak a szintén az Alkotmányban biztosított egyenlő értékű szolgálatfajták között. Mert semmiféle méricskéléssel nem lehet bebizonyítani, hogy a haza javát, vagy akár a honvédelmünket, a betegápolás, a szociális gondozómunka kevésbé szolgálná, mint a gépfegyver kezelésének ismerete. Nincs olyan hatalom, nincs olyan mérce, amivel ez mérhető lenne, ami azt kimutathatná, hogy az utóbbi száz, hetvenöt vagy akár harminchét százalékkal hasznosabb, nehezebb vagy dicséretesebb. Ezért nem fogadható el sem a 15+7-es, sem a 18+4-es, sem más, a fegyvertelen vagy a polgári szolgálatot választókat a szolgálati idő tekintetében hátrányosan érintő megoldás, amely alaposan, vagy akár a legkisebb mértékben is nehezebbé teszi számukra a pályakezdést, a továbbtanulást vagy a családalapítást.
Itt kell megjegyeznem azt, amit a honvédelmi miniszter úr említett, hogy a katonai idő megosztása a polgári szolgálat esetében nem ésszerű. Úgy gondolom azonban, hogy az érvek, amiket honvédelmi miniszter úr elmondott, azokra a hadkötelesekre vonatkoznak, akik e között választhatnak. A mi módosító indítványunkban benne van, hogy a hadköteles, amennyiben úgy gondolja, hadd tölthesse le egyben a 22 hónapot; amennyiben ez számára hátrányos, akkor választhassa a 12+10-es megoldást. Úgy gondolom, ne döntsük el a hadköteles helyett, hogy mi ésszerű és mi nem.
Kérem Önöket, hogy mindezt fontolják meg, amikor szavaznak. És higgyék el: frakciónk tagjainak majd mindegyike volt már katona, sorkatona; a Jehova tanúi felekezet tagjainak száma erősen konvergál a zéró felé, magam sem vagyok ebben az értelemben pacifista, de a világért sem szeretném szavazatommal a nevemet adni olyan törvényi szabályozáshoz, amely ezeket az embereket meggyőződésük miatt sújtaná.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a bal oldalon.)
