RÁDAY MIHÁLY (SZDSZ)
RÁDAY MIHÁLY (SZDSZ)
RÁDAY MIHÁLY (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Köszönöm a lehetőséget és kérem kis türelmüket. Aki valamilyen szempontból néptanítói szerepkört vállal, az időnként kénytelen bírálatot mondani, amelynek során néhányan megsértődnek. Az az igazság, hogy utána viszont mindazok, akik megsértődtek más bírálatakor megbocsátanak és együtt mulatnak azon, aki legközelebb lesz megbírálva. Most feltehetően belemászom néhány képviselőtársam lelki világába, de kérem viseljék el és legközelebb bocsássanak meg. Készültem abból, mi lesz akkor, ha a Parlament kiadja Szabó Lukácsot és hagyja, hogy bíróság elé kerüljön. Azok kedvéért, akik nem tudják, miről van szó, a debreceni szobordöntögetésről beszélek. Akkor arra készültem, dörgedelmet intézek mindenki elé és azt mondom, azonnal állítsák bíróság elé és ítéljék el azokat is, akik a szobrokat felállították. Ha jól emlékszem 16 millió forintot fizettünk a fővárosban Kun Béláért és egy éven belül kellett Münnich Ferenc szobrát felállítani. Ezzel elment a főváros ötéves költségvetése. Rengeteg ilyen esetünk van, rengeteg szobrot állítottunk, rengeteg Lenint, így azokat is állítsák bíróság elé. De nem ez történt. Az történt, hogy nem adtuk ki és nem lett bírósági döntés. Szabó Lukácsnak feltehetően számtalanszor módja nyílt erről beszélgetni, amiből – ahogyan színészberkekben mondják – lemez, jó sztori lett. A képviselőház ezen a sztorin derült. Ez a derültség, ami volt ebben a teremben a szobordöntéssel kapcsolatban, sajnos következményekkel járhat, s erre szeretném a figyelmet felhívni. Furcsa történelme van ennek az országnak. Arról szól, hogy nálunk a döntögetés szokás minden korszakban. A hirtelen indulatokban elkövetett döntögetés azonban megbocsátható. Valószínűleg, ha idősebb lennék 200 évvel, a Bastille előtt nem cipeltem volna műemlékvédő táblát. A Bastille-t nem akartam volna megvédeni a forradalmi nép haragjától. Ha 1956-ban nem 14 éves lettem volna, akkor most otthon van néhány darabom Sztálin elvtársból, mert magam is részt vettem volna a döntögetésben. Annál is inkább, mert tudom, hogy abban a bronzban van Andrássy Gyula és Görgei Artúr is. A helyzet azonban az, hogy nálunk a háború után Attila szobrát elásták Sopronban és 1952-ben kicserélték a Kossuth-szobrot, mert nem volt elég hazafias a Kossuth téren. Ilyen az ország, ami ellen valamit tenni kell. Amikor az általam még nem ismert Bartos Imre felhívott és kérdezte, hogy mi legyen a Stefánia úti tisztikaszinó előtt a Kiss István által készített rémes munkásszobor-csoporttal, akkor azt mondtam, hogy buxus, fagyal és így 50 év múlva egy régész boldog lesz, ha előássa. Az is jó ötlet volt, amikor azt mondták, legyen Recsken az összes szobor és nézzék egymást. Otthon nálam is van Lenin és Sztálin-szobor és nézik egymást az ablakban. A döntögetéshez nem szeretnék hozzájárulni, nem szeretném, ha az ország azt hinné, hogy a Parlament ezzel szimpatizál. Sokat dolgoztam azon, hogy Erzsébet királynét, aki átvészelte a nehéz időket a raktárban, visszaállítsák a fővárosban. Podmaniczky Frigyes nevét is kitörölték a köztudatból. Sokat dolgoztam azon, hogy szobor emeltessék tiszteletére, legyen tere. A szobor készen van, feltehetően még az idén vagy a jövő év elején felállítható. Nem szeretném, ha valaki ismét le akarná dönteni. Nem szeretném, ha a rengeteg szobormásolat és szobor ismét eltűnne. Azt kérem, csináljunk úgy, mintha a Parlament – bár mulatott ezen a jó történeten – nem értene egyet a szobordöntögetéssel.
Ha már azzal foglalkozunk, hogy a magyar kultúra szószólójaként próbáljuk magunkat ráerőltetni a népre, akkor még valamit el kell mondani. A doktorátust szerzők közül abból derül ki, hogy ki a jogász vagy orvos, hogy ismeri-e a sorszámneveket. Elképesztő, hogy jogász képviselők azt mondják: 70 évi 5 § (6) bekezdés. Nem tudják, hogy ez 5. § hatodik bekezdése és 1970. évi törvény. Magyarul nem 5 bekezdésről tárgyalunk egyszerre, hanem az ötödikről. Ez értelmetlen is. Ez egy olyan hiba, amit valamikor az egyetemen elkövettek és minden jogász magával hozta a Házba. A szép magyar beszédért sok mindent lehet tenni. Én úgy voltam nevelve, hogy a körutat és a körözöttet rövid ö-vel kellett mondanom, a postát pedig rövid o-val. Így neveltek és erre érzékeny vagyok.
