SZIGETHY ISTVÁN, DR. (SZDSZ)
SZIGETHY ISTVÁN, DR. (SZDSZ)
SZIGETHY ISTVÁN, DR. (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A dr. Tölgyessy Péterrel együtt előterjesztett indítványunknak az indoklását szeretném röviden elmondani, hogy egyáltalán a tisztelt Ház tisztában legyen azzal, hogy milyen kérdéseket vetettünk fel, milyen kérdésekben javaslunk egy határidő-módosítást, illetőleg melyek azok a kérdések, amelyekben úgy látjuk, hogy a jelenleg hatályos jogszabályi megoldás jobb, mint azoknak az elhagyása.
Az első kérdés tulajdonképpen egy technikai kérdés, az, hogy egy 90 napos határidő indokolt-e, vagy pedig 30 napra azt le lehet szűkíteni. A törvényszöveg szó szerint azt tartalmazza: államigazgatási felügyelet alatt álló vállalat esetén az elkülönült gazdasági egység dolgozói legalább kétharmadának indítványára az alapító szerv az indítvány kézhezvételétől számított 90 napon belül – a tervezetben, 30 napon belül minálunk – rendelkezhet az egység önálló vállalattá alakításáról.
Ennek a javaslatnak érdekes a története. Az alkotmányügyi bizottságban Tölgyessy Péter ezt szóban terjesztette elő először, és az alkotmányügyi bizottság túlnyomó része akkor ezzel egyetértett. Tehát, hogy 30 nap erre bőségesen elegendő. Teljes mértékben fölösleges ennyire kihúzni ezt a határidőt, hogy 90 napot biztosítson a törvény. Miután írásban, a bizottság felhívása után ezt megfogalmaztuk – ezt már én végeztem –, a bizottság nem értett egyet a 30 napra való lerövidítéssel. Nem értem teljes egészében ezt az eltérést, hogyha a korábbi szavazásnál elégségesnek tűnt a 30 nap, a másodiknál miért lett mégis indokolt a 90 nap megtartása. Végül is technikai kérdésről van szó. Mi úgy érezzük változatlanul, hogy teljesen fölösleges itt az eljárást ennyire messze elhúzni.
Sokkal komolyabb az indítvány másik része. Itt tulajdonképpen két, jelenleg meglevő jogszabályi rendelkezéscsomagnak a hatályon kívül helyezéséről van szó. Ezekre tett indítványt a törvényjavaslat.
Az első kérdés annyiban érdekes, hogy részben az önálló vállalattá válásnál – technikai lebonyolításánál –, részben pedig az ezzel kapcsolatos konkrét kérdéseknél – egészen a vagyon leosztásáig – az eddigi törvény lehetővé tette a bírói út igénybevételét jogorvoslatként.
Elvileg nem tartjuk helyesnek azt, hogy ilyen helyzetben a törvénymódosítás ezt a bírói utat kiiktassa a lehetőségek közül. Ezek a vállalatok, ha már önállósodtak, tehát önálló egységekké váltak, abban az esetben már azonnal, természetes módon az ilyen jellegű vitáikat egymás között csak a bíróság előtt oldhatják meg. Nem látjuk arra az elvi indokot, hogy amikor ezek a vállalatok létrejönnek, leválnak a nagyvállalatokról, akkor ezt a bírói utat miért nem lehet lehetővé tenni – ahogy a hatályos jogszabály jelenleg lehetővé teszi. Ebben a kérdésben elvi törést érzünk, úgy érezzük, hogy indokolatlan a hatályon kívül helyezés.
A másik kérdés még érdekesebb. Ez tulajdonképpen az állam vállalatokra bízott vagyonának védelméről szóló 1990. évi VIII. törvény 6. §-ának hatályon kívül helyezését célozza. Ismételten elvi kérdésről van szó. A hatályos törvény lehetővé teszi, hogy a piacgazdálkodás nyilvánosságának megfelelő feltételek biztosításánál – adott esetben nyilvános pályázatnál, más esetben két országos napilapban való nyilvánosságra hozatalnál – ne legyen kötelező a vállalatnak bejelenteni az ilyen jellegű szerződéseket az Állami Vagyonügynökségnek, hiszen önmagában a nyilvánosság itt megfelelő garanciát biztosít arra, hogy különböző visszaélések ne lehessenek.
Úgy érezzük, ennek a bejelentési kötelezettségnek az előírása – ezeknél a szerződéseknél is – nem egészséges folyamat. Nem egészséges több szempontból. Egyrészt azért, mert a piacgazdálkodáshoz célszerűbb, hogy spontán jelentkezzenek ezek a folyamatok, és nem feltétlenül központi irányítás mellett. De nem egészséges olyan értelemben sem: ismételten azt látjuk, hogy az Állami Vagyonügynökség feladatköre nem megfelelően végiggondolt bővítésének egyik láncszemével állunk szemben. Az Állami Vagyonügynökség lassan annyi feladatot kap, hogy a legnagyobb energiával, a legnagyobb szervezettséggel is nagyon nehezen tudná elvégezni. Láttuk a privatizációval kapcsolatos javaslatot, amely óriási feladatkört biztosít a Vagyonügynökségnek. Itt ismételten újabb feladatokat kapnának. Az Állami Vagyonügynökség remélhetőleg nem egy hosszú távra megszervezendő állami költségvetési szervezet lesz, hiszen, ha a privatizáció lezajlik, akkor a feladatát túlnyomórészt betöltötte. Ennek ellenére lépten-nyomon azt kell látnunk, hogy a Vagyonügynökség egyre több feladatot kap, egyre inkább az körvonalazódik, hogy egy olyan jellegű szervezet fog rövidesen kialakulni, aminek a költségkihatását nagyon nehéz felmérni. Tegnap a televízióban többek között hallottam arról, hogy a Kormány a költségvetési kiadásoknál, ilyen jellegű adminisztratív kiadásoknál 20 százalékos csökkenést óhajt, ugyanakkor pedig egy újabb államigazgatási szervezet egyre terebélyesebb feladatköröket kap.
Mi nagyon félünk attól, hogy ez elbürokratizálódáshoz vezethet; minden ilyen jellegű, túlzott központosítás magában hordozza az esetleges korrupciós veszélyeket, és még sorolhatnám az ezzel járó hátrányokat.
Mi nem látjuk indokoltnak, hogy az Állami Vagyonügynökség itt egy olyan újabb feladatot kapjon, amely eddig a Vagyonügynökség nélkül, spontán módon, piaci viszonyok között is megoldható volt. (Taps az SZDSZ soraiban.)
