HORVÁTH JÓZSEF, DR. (MDF)
HORVÁTH JÓZSEF, DR. (MDF)
HORVÁTH JÓZSEF, DR. (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselők! Először azzal szeretném kezdeni, hogy nagyon örültem Tardos Márton felszólalásának, és annak, hogy említette a nevemet. Szeretnék is erre a megszólításra pár mondatban reagálni. Ez pedig az volt, hogy Eörsi Mátyás javaslatához kapcsolódóan nyújtottam be az én 455-ös számú módosító javaslatomat.
Én mindig nagyon rosszul érzem magamat akkor, hogyha egy-egy kérdésben csak azért nem tudunk előbbre jutni, mert megmerevednek az álláspontok, és ezek a megmerevedések ebben a Parlamentben esetileg pártszempontok alapján fordultak elő.
Pontosan az volt a célom, miután kiderült egy előzetes egyeztetés során, hogy Eörsi Mátyásnak a javaslatával kapcsolatban vannak pontok, amiket abban az eredeti formában a kormányzat, illetőleg a koalíciós pártok nem tudnak elfogadni, úgyhogy egy olyan kompromisszumos megoldás-sort írjak le, amely sok szempontból átvette azokat a javaslatokat, amelyeket Eörsi Mátyás nyújtott be 399-es számon, és sok szempontból ezeket tovább dolgozta.
Egy konkrét példát szeretnék mondani ezzel kapcsolatban, azt hiszem, megvilágítja, hogy mi volt az én szándékom. A 13.§ (4) bekezdésével kapcsolatban az üzletek bérleti jogáról van szó, és abban a törvénytervezet eredeti szövege arról szólt, hogy két év után az üzlet bérleti jogát tovább lehet adni, illetve forgalomképessé válik. A mai tövények szerint ez a bérleti jog nem adható tovább, nem forgalomképes.
A törvény ezt olyan módon akarta kicsit felszabadítani, hogy két év után forgalomképessé tette volna. Eörsi Mátyás bizonyára attól a szándéktól vezetve, hogy egyszerűen azonnal forgalomképes legyen, tehát ne legyen még kétéves korlát sem, azt javasolta, hogy ezt a második bekezdést hagyjuk el a törvényből; bizonyára nem azzal az indokkal, hogy ezzel, ha elhagyjuk, jogilag az a helyzet áll elő, hogy újra fennmarad a jelenlegi helyzet, hogy nem hasznosítható az üzlet bérleti joga.
Tehát én azt gondolom, amikor én ezek után azt a módosító indítványt tettem, hogy az üzlet bérleti jogának továbbadása tényleg legyen felszabadítható – de én egy kompromisszumos megoldással azt javasoltam, hogy két év után mindenképpen, a két éven belül pedig a Vagyonügynökségnek a hozzájárulásával –, azt szerettem volna elérni, hogy a szándékok pontosan megfogalmazva, és a szándékoknak megfelelően a törvényben elhelyezést nyerjenek.
Ezek után szeretném a konkrét módosító indítványokkal kapcsolatban elmondani az észrevételeimet.
Általánosságban azt tudnám mondani, és úgy fogalmazhatnék, hogy olyan garanciális szabályoknak a beépítésére tettem indítványokat, amelyek részben az államot, mint az eddigi tulajdonost, részben az eddigi vállalkozókat – és itt elsősorban a szerződéses üzletek vezetőire gondoltam –, részben pedig a leendő vállakozókat és tulajdonosokat védik a privatizációs eljárás során.
Nem minden ponthoz szólnék, mert vannak pontok, amelyek csak szövegmódosítást érintenek. Pár olyan pont van, ami fontos és lényeges, ahhoz szeretnék konkrétan hozzászólni. A 445-ös számú módosító indítványról van szó, annak a számozásának megfelelően haladnék.
A módosító indítvány II. pontjához, amely a törvény új 5. §-sal történő kiegészítését tartalmazza. Ez a szöveg, ez a törvényhely a privatizálásra kerülő, az értékesítésre kerülő üzletek értékmegállapításáról rendelkezik.
Ezek a szabályok részint már most is megtalálhatók a Vagyonügynökségről szóló törvényben, tehát valóban igaz az is, hogy sok szempontból már a meglévő törvények alapján lehetne privatizálni, azonban úgy érzem, hogy miután ez a privatizációs folyamatnak az első olyan törvénye, amely egy folyamatot kíván megindítani, itt is helyénvaló, hogy ezek a garanciális szabályok megjelenjenek.
Az egyik ilyen az (1) bekezdésben az, hogy értékbecslést kötelező ezeknél a privatizálásoknál megtenni pontosan azért, hogy ne lehessen értéken alul ezeket az üzleteket privatizálni, és itt nagyon fontos, hogy nem maguk a vállalatok fogják ezeket az értékbecsléseket megtenni, hanem független, bejegyzett értékbecslőknek a bevonásával történjenek meg ezek az értékbecslések.
A (3) bekezdés pedig arról szól, hogy a kikiáltási árat, azt az árat, amelyet a Vagyonügynökség, vagy ha úgy tetszik: rajta keresztül az állam mindenképp meg akar kapni az üzletért, azt előre határozzák meg, és ennek függvényében kerüljön sor az árverésre.
Még egy dolog van: az, hogy amikor a kikiáltási árról szólok, ez is azt mutatná, hogy ez a folyamat ezeknél a kis boltoknál… célszerű egyfajta árveréses rendszerrel megvalósítani ezeknek az üzleteknek az értékesítését.
A III. ponthoz, a törvénytervezet 6. §-a (2) bekezdéséhez: ez a privatizálás megvalósításának talán legfontosabb szabálya. Az a pont, hogy ne a Vagyonügynökség végezze maga – mint Vagyonügynökség – a privatizálást, hanem bízzon meg más szervezeteket, jogi személyeket, vállalatokat a privatizálással. A privatizálásnak a lefolytatása, az előző pontban meghatározottak szerint – hogy nem a privatizálással megbízott vállalat fogja meghatározni az értéket – úgy érzem, hogy az a szándék nem csorbul, hogy nem lehet értékveszteséget elérni. Mindenképpen cél az, hogy kikerüljön a Vagyonügynökség kezéből a privatizálásnak a technikai lebonyolítása, semmiképpen nem lenne cél az, hogy tényleg egy nagy apparátust hozzunk létre, ezzel a bürokratikus részét csökkentjük az eljárásnak, és nem hiszem, hogy… ezek után azt akarom mondani, hogy etikus megoldásra törekedne a kormányzat.
A javaslatomhoz kapcsolódik a költségvetési bizottság egy módosító javaslata, amely egy "a" szócska beiktatását kezdeményezi a "vállalat" szó előtt, amit végül is támogatott mind az alkotmányügyi bizottság, mind a Kormány. Annyiban szeretnék ehhez csatlakozni, hogy valóban ez az "a" szócska azért fontos, mert kiemeli, hogy annak a vállalatnak is lehet megbízást adni a privatizálás lefolytatására, amely vállalatról szó van. És itt ezzel kapcsolatban azt szeretném megerősíteni: így úgy érzem, hogy az a vállalat is lehetőséget kap, amelyről szó van, arra, hogy biztosítsa a folyamatosságot, arra, hogy gondoskodjék az árukészleteknek az elhelyezéséről, átcsoportosításáról annak megfelelően, hogy milyen ütemezésben történik a privatizálás. És természetesen itt jön be az a kérdés, amelyet Katona Béla is említett, hogy bizonyos munkanélküliséget is eredményezhet ez a privatizálás, viszont így a vállalatok központjai… mert ugye csak arról van szó, hogy ha a vállalatok központjairól leszakadnak maguk az üzletek, akkor a vállalati központokkal mi lesz. Bár én nem látom ezt annyira kategorikusnak, hogy ezek az emberek mind munkanélküliek lesznek, viszont a vállalatok módot kapnak arra, hogy ezeknek a munkaerőknek a folyamatos leépítéséről gondoskodjanak és annak megfelelően ütemezzék, ahogy ez a privatizálás folyik.
A V. ponthoz – ez a törvénytervezet 9. §-ának (2) bekezdése; ez szól a versenytárgyalásról. Semmi mást nem kívántam tenni, és itt szintén csatlakozom Eörsi Mátyáshoz, hogy olyan garanciákat építsünk be a törvénybe, amelyek biztosítják az államnak az érdekeit, hogy bizonyos összegeket megkapjon, illetőleg, hogy az a folyamat törvényes keretek között zajlódjon. Azok a szabályok, amelyek csak a versenyfelhívás minimális feltételeit, a bánatpénznek a bevezetését, annak az elvesztését, illetőleg a szerződés meg nem kötése esetén a második következő pályázónak adnak lehetőséget a szerződéskötésre, nem csorbítják azt a jogot, hogy ettől függetlenül minden egyes üzletre az üzletnek megfelelő speciális szabályokat hirdessék meg a versenytárgyalásokra, hisz csak általános és mindenhol követhető szabályokról szól a módosítás.
A törvénytervezet 10. §-a, ez a VI. pontban szerepel nálam, rendelkezik a sorrendiségről. Azt hiszem, hogy ezen lehet rengeteget vitatkozni. Az én elgondolásom szerint mindenképpen a szerződéses üzletek vezetőit ki kell emelni ebből a sorból, mégpedig azért, mert ha a kormány vállalkozásbarát politikát kíván folytatni, akkor azokat, akik eddig vállalkoztak és befektettek, mindenképpen segíteni kell abban, hogy megkaphassák ezeket az üzleteket.
Itt szeretném megemlíteni, hogy ezzel szorosan összefügg az a szövegrész, amely arról rendelkezik, hogy a szerződéses üzleteknél az üzlet vezetőinek a beruházásai, az ő tevékenységük folytán bekövetkezett értéknövekedés már korábban kimutatásra kerülnek külön összegként, és a szerződéses üzletvezető azzal a tudattal tud licitálni, hogy ha megnyeri a versenytárgyalást, neki ezt a részt nem kell fizetni természetesen.
A volt tulajdonosnak a megjelenése a sorrendben: én azt gondolom, hogy ez nem jelenti azt semmiképpen, és szeretném hangsúlyozni, nem jelenti azt, hogy ezzel a Kormány az ő kártalanításukat meg akarná oldani. Nem ez a törvény hivatott ennek megoldására, arra egy egységes kártalanítási törvényt kell hozni. Ez csak arra ad lehetőséget, hogy amennyiben egyező ajánlat esetén a volt tulajdonos is netán a versenytárgyaláson a ringbe száll, akkor lehetősége legyen arra, hogy egy kedvezményezett helyzetben visszaszerezhesse az üzletet.
A harmadik: az üzlet dolgozói. Itt annyit szeretnék megemlíteni, hogy mindenképpen cél a társasági formáknak a támogatása, és úgy érzem, hogy kedvező ez a törvényszöveg azért, mert nem azt mondja, hogy előbb hozzanak létre egy társaságot, és úgy pályázzanak, hanem először csak nyilatkozatot tennének arról, hogy amennyiben elnyerik az üzletnek az üzemeltetési jogát, illetve tulajdonát, akkor megkötnék ezt a társasági szerződést és úgy fogják üzemeltetni.
Ez mindenképpen azt is szolgálná, hogy ne vezessen indokolatlan elbocsátásokhoz, amennyiben ők társulni tudnak és akarnak.
A törvénytervezet 11. §-a harmadik pontjáról annyit – ez a VII. pontban van –, hogy két lényeges ponton érinti a törvényt. Részben védi a Vagyonügynökséget azzal, hogy a törvényszöveg kiköti azt, hogy a vállalkozó a licitre vállalkozó személy, és aki elnyeri a szerződéskötés jogát, készpénzben köteles megkötni azt a hányadot, amely a szerződéses üzlet eddigi vezetőjét illeti meg az ő beruházása folytán. A szerződéses üzletnek az eddigi vezetőjét pedig azért védi, mert a Vagyonügynökségnek kell kifizetnie ezt az összeget, ha nem ő nyerte meg a licitet. Itt azt hiszem, hogy nem kell indokolni, hogy miért jobb az, hogy ha ő a Vagyonügynökséggel áll kapcsolatban, és tőle kapja, hiszen a Vagyonügynökség remélhetően és várhatóan fizetőképes lesz a további folyamatban is.
A IX. pontról már szóltam. Ez volt az üzlet bérleti jogáról rendelkező rész. Összegezve: azt szeretném elmondani, hogy mindenképpen meggyőződésem az, hogy ez az előprivatizálás a polgárosodásnak a megerősödését hivatott szolgálni. Annyiban, hogy a belföldi tőkére kíván apellálni, a belföldi vállalkozókat kívánja előnyben részesíteni – igaz lehet az a vád, amit Eörsi Mátyás is elmondott egy felszólalásában, hogy ez a törvény nacionalista –, azonban én úgy gondolom, hogy ezt úgy is meg lehet fordítani, hogy ez a törvény vállalkozóbarát és a hazai polgárosodás fellendülését kívánja szolgálni, és akkor azt hiszem, hogy egészen más megítélés alá esik ez a kijelentés.
A benyújtott módosító javaslatokkal – még egyszer hangsúlyoznám – azt a folyamatot kívánom biztonságosabbá és egyértelműbbé tenni, amit a törvény megcéloz, és ezek figyelembevételével kérem a tisztelt Országgyűlés minden tagját, hogy módosító indítványomat támogassa. Köszönöm szépen. (Taps.)
