PALOTÁS JÁNOS (MDF)
PALOTÁS JÁNOS (MDF)
PALOTÁS JÁNOS (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Választanom kellene egy viszonylag rövid vagy egy többórás hozzászólás között; a rövidet fogom megkísérelni (taps) , de nem könnyű ez a helyzet.
Nagyon gyorsan fogok a lényegre térni, mégis egy mondat előzményt engedjenek meg. Valamikor a Vállalkozók Országos Szövetségében néhány hónappal, egy évvel ezelőtt született erről a törvénykörről egy olyan gondolat, kérem, ezt úgy kell privatizálni, hogy maguk a szerződéses üzemeltetők, a benne lévő vállalkozók az államnak, az állami tulajdonos kapcsán évek óta fizetnek bérleti díjat vagy szerződéses díjat, amelyben a tulajdonosnak fizetnek a tulajdonáért. Ez a legtöbb esetben megítélésünk szerint elégséges lett volna ahhoz, hogy ezen a jogalapon ők a vállalkozásnak tulajdonosaivá váljanak.
Igaz ez akkor is, ha Torgyán képviselőtársam szerint az esetek döntő többségében a vállalkozók a volt pártállamban, pártállami kapcsolataik alapján tollasodtak meg,vagy szerezték meg ezeket az üzleteket. Én úgy tudom – vállalkozói körökben ez a divatosabb –, hogy azt keresték, hány tízmillió forintot kell egy Váci utcai üzletért valamilyen módon összeadni. Én magam sok-sok olyan vállalkozót ismerek, aki a lakóingatlanáról lemondott, visszaköltözött a szüleihez stb., azért, hogy majd később egy ilyen üzlet kapcsán újra lakáshoz juthasson. De ezzel igazából nem kívánok vitatkozni.
A lényege ennek a koncepciónak az volt, hogy akik már hosszabb ideje, tíz éve fizetnek ilyen díjat, azok a tulajdont megfizették; akik rövidebb ideje fizetnek bérleti díjat, azoknak a most kialkudott és versenytárgyaláson megszerzett díjaikban benne van a tulajdonosnak szóló részlet. Ha tehát meghatározunk egy időintervallumot, mondjuk tíz évet, aki már három éve fizeti és hét évig még vállalja ugyanezt a fizetést, innentől kezdve nem egy fölösleges állami vállalatot, hanem az állami tulajdont váltja meg és tíz év múlva ezen a díjon tulajdonossá válna. Ez a gondolat nem igazán nyert elfogadtatást a környezetben, inkább egy privatizációs program született ez év nyarának közepén.
Én még ennek a programnak is nagyon örültem, elolvasva 16 paragrafusát, amelyben sok hiányosság volt, de azért még kezelhető volt. Egy lépés – vitathatatlanul az első lépés – lett volna vagy lenne, ha valami ilyesmit ez a Parlament elfogadott volna. Természetesen nem tartottam hibátlannak. Többek között nagyon hiányoltam belőle azt a bátorságot, amit Schamschula György képviselőtársunk elmondott.
Az én megítélésem szerint ugyan a bérleti jog privatizálható – lehet, hogy az én felkészültségem nem igazán jó –, de amiért hajlandóak fizetni, az forgalomképes, és ha valaminek van kereslete, akkor az végül is eladható.
Mégsem ez a jó megoldás igazán. Minden olyan esetben, ahol erre lehetőség van, az üzlethez értelemszerűen sokkal jobban hozzákapcsolódó üzlet megvásárlását is ebben az első lépcsőben lehetővé kellene tenni.
Én nagyon erősen támogatom Schamschula György képviselőtársam eme módosító javaslatát. Természetesen pontosítani kell a végrehajtás technikáját, mert azokban az esetekben, amiket ő mondott, amikor, sajnos, az ingatlankezelő vállalatoknál van a tulajdon, ezért csak a kezelői jogot lehet eladni – nálam az ingatlankezelő vállalat nem egy olyan anonim fogalom, ha kell, őt is meg lehet szüntetni… (taps) …, abban a pillanatban állami tulajdon lesz, és az üzlethelyiség eladható. Az a jogi technika pedig, hogy hogyan lehet az ingatlan egy részét kiszakítani, azért ma már társasházból egy kicsit több van annál, semhogy ez igazi problémát jelentene. Ahogy maga a törvényjavaslat felsorolja sok helyen, hogy értelemszerűen hol nem lehet a törvény hatályát kiterjeszteni, elvenni egy üzlethálózat valamilyen üzletét – egy szálloda földszintjén lévő szállodai üzletet a szálloda tulajdonosától elvenni és privatizálni –, úgy kiküszöbölhetők azok a visszás helyzetek is, hogy a Parlament büféje alapján a Parlament valamely tulajdona ne kerüljön eladásra, hisz minden további nélkül lehet a bérleti jogot privatizálni. Valószínűleg forgalomképes lenne, és nekem meggyőződésem lenne, hogy sok-sok vállalkozó valamivel jobb minőségű szolgáltatást is tudna nyújtani egy így privatizált parlamenti büfében. (Taps.)
Mégis, további gondom, további gondjaink voltak ennek a törvényjavaslatnak a kezelése során. Nem a javaslat alapjával, hiszen abban a pillanatban, ahogy nyilvánosságot kapott, hogy egy ilyen, 16 paragrafusból álló törvényjavaslat elkészült, a Vállalkozók Országos Szövetségében, nálam, naponta több tucat vállalkozó jelent meg, aki ebben érintett: mondjuk el, mi van benne, hogy elvileg együtt gondolkodva a Parlamenttel vagy a jövőt formáló képpel, valamilyen módon ők is kezelni tudják ezt az elképzelést. Én azt hiszem, 1990 júliusában ennek eleget tudtunk tenni, akkor el tudtuk mondani, hogy mi van benne. Elindultak a napok, a hetek, és ezt követően jutottunk el ahhoz a helyzethez, hogy ma megmondani nem tudom pontosan, de az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság jelentése 88 módosító javaslatról alkot véleményt. Nagy valószínűséggel ma ennél sokkal több van napirenden.
Én ugyan matematikával sokat foglalkoztam, mégsem sikerült a második hét után fenntartani azt a tudásszintet, hogy véleményt tudjak alkotni, mi lesz ebből. Az akkor beadott több tucat módosító javaslat alapján a különböző módosításokat különbözőképpen fogadhatja el a Parlament, ebből kifolyólag olyan nagy variáns szám jöhetett ki, ami után a vállalkozóknak korrekt információt adni – mi lesz itt – sajnos, mi nem tudunk, nem tudtam. Bár ez mindennapi munkám, mégis meghaladja a képességeimet. Nem tudom, amikor a Parlament végig fogja szavazni ezeket a módosító javaslatokat, mi jön ki belőle. Ennek tudatában álltam el attól, hogy magam is törvénymódosítási javaslattal éljek, mert nem tudom, mely pontokhoz, mely pontok variánsához kellett volna ragaszkodnom. Hiszem, tán lesz egy törvényünk, ami egyszer már kizárt néhány döntést, és annak az eredményeképpen valószínűleg Tardos Márton képviselőtársamnak lesz igaza: nagyon gyorsan, szakembereknek és jól kell majd reagálni rá, hogy valahol ez működőképes legyen. Én mégis azt hiszem, nem szabadna olyan döntésre jutnunk, olyan megoldásra, hogy ne induljunk el, ne kerüljön sor valamilyen privatizációra. Ezen a területen annyira értelemszerű lenne, hogy szűnjön meg az állami vállalkozás –mint vállalkozás – a kereskedelemben, vendéglátásban, szolgáltatásban vagy legalábbis annak döntő részében.
Higgyék el, rengeteg olyan indok hangzott el itt az elmúlt napokban, ebben a Parlamentben, amely minden oldalról külön-külön kezelhető vagy megtámadható. Ha azt a logikai sorrendet fogadja el a Parlament, amely a különböző indokokkal szűkítené az üzletek privatizációs körét, akkor mit lehet bevonni ebbe a körbe? Megítélésem szerint bátran bevezethetnénk a törvényt, mert a végén, ha az összes szűkítő javaslatot elfogadom, talán harminc üzlet maradna meg, amit privatizálni lehet ebben a gondolatmenetben. A tágítás területének is jogos kifogásai voltak ellenben. Elhangzottak itt olyan kifogások is, amelyeket én nem tudok támogatni, és mindenképpen szeretném az ilyenekre felhívni a Parlament figyelmét a szavazások előtt. Például úgy mondja, hogy amennyiben az állam hajtja ezt végre, megfosztja, mondjuk, az önkormányzatot az ő forrásaitól, az ő tulajdonától. Kérem, ha mi azt mondjuk, hogy ebben a körben a privát tulajdon, ami működőképes, tapasztalt és egyáltalán elképzelhető, akkor kit fosztunk meg? Amúgy sem az önkormányzaté, amúgy sem az államé lenne! Tehát azt a gondolatot fönntartani, hogy majd valamikor az állam helyett lépjen be előbb egy önkormányzat, és majd, ha úgy gondolja, folyó költségvetéseit lehet finanszírozni abból, hogy elad olyan tulajdonokat, amelyek eredetileg sem voltak jó helyen közösségi tulajdonban, ez nem jó gondolatmenet az én megítélésem szerint. Ebben az esetben az önkormányzatoknak az államadósság egy részével is valamit kezdeni kellene. Ez nem az a megfosztás! Amit privatizálni kell, ami privát tulajdonhoz tartozik, azt ott kell hagyni.
Mindenképpen szeretném felhívni a Parlament figyelmét egy olyan pontra, amely a forgalomképesség korlátozásának feloldását javasolta. Nincs értelme, semmilyen közgazdasági tartalma, sem jogi védettsége a forgalomképesség korlátozását egyetlen percig is fenntartani. Nem tudom, miről vitatkozott a Parlament, ha e területen igazából bekövetkezett nálunk a rendszerváltás. De ha valakik, valahol, versenytárgyaláson, versenyben, az államtól megvásároltak valamit, annak az ellenértékét kifizették, akkor még egy másodperccel is tovább gondolkodni azon, hogy ő mit tesz vele, hogy fog ezzel valamilyen módon tovább gazdagodni, az nem ennek a rendszerváltásnak a gondolatmenetébe tartozik. (Taps.) Kérem, ő versenytárgyaláson nyerte meg, a versenytárgyalásnak az volt a vége, hogy akik arra a meghirdetéskor a legjobb kondíciókkal rendelkeztek, a legmagasabb összeget megfizették, erre letették a garast, ennek a kötelezettségeit vállalták. És én abban a társadalomban reménykedem, hogy ők még képesek lesznek ezt még nagyobb haszonnal, még nagyobb hatékonysággal, még jobban működtetni, mint ahogy azt annak idején a meghirdető tette. Ezért nyerték meg ők a versenytárgyalást.
Én úgy érzem, a vállalkozási gondolat nagyon súlyos torzítása az, ha egy ilyen korlátot a törvényjavaslat fenntart.
Torgyán képviselő úr egyik-másik gondolatára utalva: én szeretném még ennek kapcsán a Parlament figyelmét egy igen nagy veszélyre felhívni. Többedszer mondom, most is állítani szeretném, hogy ennek a Parlamentnek ma kikerülhetetlen kötelessége, hogy állást foglaljon a gazdaságban a reprivatizáció gondolata mellett vagy ellen, hogy ezt lehet vagy nem lehet, ha lehet, milyen technikával, ha nem lehet, milyen technikával.
Ebben a társadalomban tulajdonreform és privatizáció nélkül nem fogunk tudni előremenni egyetlen lépést sem. Ez a társadalom állni fog, nézni fogja a mellettünk elhaladó feladatokat. Márpedig, ha nem rendelkezünk, nem mondjuk ki az egységes elveket a reprivatizáció kapcsán vagy annak elvetésében, akkor például a Kisgazdapárt képviselői – gondolom én a felszólalások alapján – minden privatizációs programot meg fognak semmisíteni, anullálni fognak, hiszen a privatizáció elvileg az ő területükön, az ő gondolatmenetükben lehetetlenné teszi az azt követő reprivatizációt, ha az egyszer napirendre kerülne. Teljesen igaza volt Torgyán képviselőtársamnak, amennyiben a privatizáció bármely elemében döntünk, akkor ez a Parlament azon a területen a reprivatizáció kérdését kizárta. Ezt megteheti, véleményem szerint meg kell tennie, de ki kell mondania. Enélkül ugyanis valóban annak az állandó és folyamatos ellentmondásnak fogjuk magunkat kitenni a Parlamentben, hogy jogállamiságot épít-e az a képviselőtárs, aki úgy gondolja, hogy privatizálni kell, anélkül, hogy figyelembe venné, mik történtek 10-20-30-50 évvel ezelőtt. Magam nem vitatom, többedszer elmondom, hogy jogsértések történtek. Egyetlen egyet vitatok: lehetséges-e, van-e technikája a jogsértés rendezésének oly módon, hogy a társadalmunk tovább haladjon? Én úgy érzem, hogy ennek a technikáját valakinek be kellene már mutatni. E technika bemutatása nélkül minden ezirányú felvetést súlyos demagógiának tartok.
Köszönöm szépen. (Nagy taps a jobb és a bal oldalon.)
