ROSZÍK GÁBOR (MDF)
ROSZÍK GÁBOR (MDF)
ROSZÍK GÁBOR (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A törvénytervezet 9. §-ához szeretnék hozzászólni, s azzal kapcsolatban röviden elmondani néhány nagyon fontos kérdést, és olyan dolgokról beszélni, amelyek engem rendkívüli módon nyugtalanítanak. Pénteken, amikor kézhez kaptuk az országgyűlési anyagokat, és közöttük az Országgyűlés alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottságának a jelentését és átolvastam, összehasonlítottam a törvénytervezettel, akkor azt vettem észre, hogy Horváth Bélának korábban 347-es számon kiosztott módosító javaslatával nem foglalkozott a bizottság, abban nem foglalt állást, legalábbis a jelentésből kimaradt.
Ez az ominózus 9. § arról beszélt, hogy a Vagyonügynökség az üzleteknek az értékesítését versenytárgyaláson folytatja le vagy végzi el. Ezzel kapcsolatban volt tehát Horváth Bélának egy módosító indítványa, és én azért nem nyújtottam be indítványt, mert gondoltam, hogy csatlakozom hozzá és támogatom azt, de ez valamiféleképpen kimaradt a bizottsági állásfoglalásból. Szeretném tehát felhívni erre a figyelmet, és röviden ismertetni ezt az indítványt, néhány hozzáfűzést, reflexiót elmondani.
Az üzlet szerződéses vezetője az üzletet az 5. § szerint megállapított forgalmi értékben, annak közlésétől számított 15 napon belül egyoldalú jognyilatkozattal megvásárolhatja, ha az erre irányuló szándékát a törvény hatálybalépését követő 45 napon belül a Vagyonügynökségnek bejelenti.
Ez esetben a vételárat csökkenteni kell az 5. § (3) és (5) bekezdésében meghatározott összeggel. Magyarán szólva: elővásárlási jogot biztosítanak a szerződéses üzlet vezetőjének, és az árból – ez az utolsó mondat azt jelenti – leszámítanák mindazt, amit ő beruházott, illetve az üzletre költött. Az indoklás így hangzik: fontos érdek fűződik ahhoz, hogy az előprivatizáció sikeres legyen. A siker egyik záloga, hogy a mostani szűk vállalkozói réteg, amelyik a szerződéses rendszer beindulása óta szakmailag és pénzügyileg bizonyított, továbbra is szereplője legyen a kiskereskedelmi szférának. Ám ez a vállalkozói szegmens még nem olyan tőkeerős, hogy sikeresen részt vegyen a versenytárgyaláson, ezért indokolt biztosítani számára az elővásárlási jogot.
Végül is a Vagyonügynökségnek nem az a célja, hogy a megállapított forgalmi értéken felül, áron felül licitálás útján többletbevételre tegyen szert, hanem, hogy széles, erős és stabil vállalkozói réteg alakuljon ki. Én a magam részéről még néhány félelemről szeretnék beszélni azzal kapcsolatban, hogy versenytárgyaláson kerülnek értékesítésre a szerződéses üzletek, illetve az állam vagy valamilyen vállalatnak a tulajdonában volt, tulajdonában lévő üzletek.
Tartok tőle, hogy a versenytárgyalás meghirdetése és lefolytatása olyan indulatokat fog elszabadítani, olyan helyzetet fog előidézni rövidebb és hosszabb távon, amellyel többet veszítünk, mint nyerhetnénk.
Három dologtól félek igazán. Az egyik. És én ezt megalapozottan mondom, megkerestek egyéni vállalkozók, szerződéses üzletek vezetői, dolgozói, több száz kilométerről jöttek el, és hozták nagyon sok hasonló helyzetben levő vállalkozónak a véleményét. Én egyet is értek vele, a lelkiismeretem sem hagyná, hogy ne mondjam el. A következőről van szó. Amennyiben a szerződéses üzleteknek a jelenlegi vezetői megtudják, illetve a Parlament úgy határoz, hogy versenytárgyaláson fogják az üzleteket értékesíteni, úgy gondolják, esetleg ők nem fognak tudni, nem lesznek képesek egyéb okokból ezen a tárgyaláson részt venni, akkor a hátralevő időben, amit még a szerződés biztosít a számukra, egy év vagy akár kettő vagy három esztendő, az üzletekre nem fognak költeni, beruházni, hagyni fogják lerobbanni. A lerobbant üzleteket már csak olcsóbban fogja tudni értékesíteni a Vagyonügynökség is, és ez megint veszteség.
A következő, amitől tartok, és ezt még lényegesebbnek tartom. Igazából az a leglényegesebb pont, miszerint rendkívül nagy a veszélye annak, hogy az üzletek olyan magas áron fognak elkelni, amennyit nem is érnek, s ennek következtében néhány év múlva nagyon sok tönkrement vállalkozó, tulajdonos lesz ebben az országban. Ugyanis meggyőződésem, hogy az üzletek jelenlegi vezetői és az abban dolgozók tökéletesen tisztában vannak azzal, mennyi az az utolsó összeg, amit az az üzlet megér. Ebből eredően azt az összeget még nem fogják ajánlani. Aki viszont rájuk licitál, még többet kínál nekik, igen nagy a valószínűsége, hogy tönkre fog menni, hiszen nem ismeri igazában az üzlet adottságait és ennek ilyen következménye lesz.
A harmadik félelmem pedig az, hogy mint ahogy ez néhány évvel ezelőtt is megtörtént, amikor a szerződéses versenytárgyalásokat hirdették meg, megjelennek a hamiskártyások, a falból licitálók, a pénzért még idejében visszalépők és egyéb machinációk. De valami hasonló machinációnak tekintem azt is, amikor olyasvalaki veszi meg az üzletet, aki csak a pénzét akarja befektetni, de igazából vállalkozni vagy egy üzletet üzemeltetni nem akar.
Tisztelt Ház! Az árverésre kerülő üzletek vagy az esetleg árverésre kerülő üzletek nem műtárgyak, amelyeknek nem lehet meghatározni az értékét, s amelyet az vesz meg, akinek pénze, illetve több pénze van. Én azt gondolom, minden üzletnek ára van. Független szakértők az elmúlt évek forgalma alapján pontosan ki tudják számítani, hogy egy üzlet mennyit ér. Nekem az lenne a javaslatom, hogy egy üzletet annyiért adjanak el, amennyit ér. Csak abban az esetben írjanak ki versenytárgyalást, ha a jelenlegi szerződő fél nem él az elővásárlási joggal.
Ennek értelmében én tisztelettel kérem a törvénytervezet 9. §-át Horváth Béla javaslatának megfelelően megváltoztatni, illetve kérdezem az alkotmányügyi bizottságnak az előadóját, elnökét, hogy erről a módosító javaslatról a bizottság döntött-e, és valamiféle határozatot hozott-e. Nagyon szépen köszönöm.
