SCHAMSCHULA GYÖRGY, DR. (MDF)
SCHAMSCHULA GYÖRGY, DR. (MDF)
SCHAMSCHULA GYÖRGY, DR. (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szigethy István képviselőtársam részletesen fejtegette a törvényjavaslatnak a magántulajdonhoz kapcsolódó viszonyát, és rámutatott egy csomó olyan problémára, amelyet a törvényjavasat nem tudott igazán megoldani. Én ezek közül egyet emelnék ki: a boltok privatizálásának a jogát. Ugyanis, ha valaki alaposan megnézi ezt a törvényt, rájön arra, hogy tulajdonképpen itt egy bérleti jogot privatizálunk, ugyanis a legtöbb esetben az üzletek, vendéglők, amelyekről ez a törvény szól, nem a tulajdonában vannak a vendéglátóipari vállalatnak vagy a kiskereskedelmi vállalatnak, hanem az IKV-tól bérlik ezeket.
A bizottságokban folyó viták során nagyjából tisztázódott, hogy az az üzlet, amely az üzemeltető vállalat tulajdonában, illetve kezelésében van, eladható lesz. De, kérem szépen, mi lesz azokkal az üzletekkel, amelyeket az IKV-tól bérel, mondjuk, a Cipőkereskedelmi Vállalat? Itt eladjuk a privatizálásban a bérleti jogot. Könnyű belátni, hogy ilyen módon létrehozunk egy olyan kíméletlen függőséget a vállalkozó és a bérbeadó között, amely minden további fejlődés, egy magyar vállalkozói – megfelelő pénzzel rendelkező vállalkozói – réteg kifejlődése gátjává fog válni. Ez az IKV vagy bármelyik bérbeadó szerv addig fogja a bérleti díjakat feszíteni, amíg a vállalkozó fizetni képes lesz. A vállalkozó pedig mit tehet mást: a vevőre fogja áthárítani ezeknek a bérleti díjaknak a terheit.
Tisztelt Ház! Tehát ha ezt a törvényt így fogadjuk el, akkor mi magunkat fogjuk megadóztatni az IKV kedvéért. Nagyon szép lesz!
A másik, ami ebből a törvényből valahogy nekem mindig visszaötlik, az az elmúlt rendszerből itt maradt gondolkodásmód, amely szerint a vállalkozó egy veszélyes ember, kérem, akit állandóan ellenőrizni, sőt mi több, fegyelmezni kell.
Ez a törvénytervezet tipikusan ennek a gondolkodásnak a jegyében született, és amikor ezt itt tárgyaljuk, szerintem Marx Károly szelleme köztünk van, és lompos szakállával vigyorog. (Derültség.) Tessék arra gondolni, hogy minden párt, akár az ellenzékben, akár a kormányzópártok között foglal helyet, privatizációt ígért a lakosságnak és nem a privatizációnak a kísérletét. Ami most történik, hogy bérleti jogot adunk el, az a privatizációnak a kísérlete. (Taps.)
Ellenérveket is elmondtak nekem, nagyon alapos, részletes ellenérveket. Az első ilyen az volt, hogy jogilag megoldhatatlan az, hogy egy IKV tulajdonban lévő ingatlanból egy ingatlanrészt kihasítsunk, és azt eladjuk. Kérem szépen, ez a jogilag megoldhatatlan dolog ma a belvárosban, az én képviselői kerületemben naponta százszor megismétlődik, amikor egy állami tulajdonban lévő bérházból eladnak egy lakást. Erről csak ennyit.
A másik nagyon alapos ellenérv az volt, hogy ne tessék izgulni, majd két ütemben bonyolítjuk le a privatizációt, először eladjuk a bérleti jogot, utána magát az ingatlant is. Eltekintve attól, hogy ennek a világon semmi értelme nincs. Miért adjak el kétszer valamit? Nem biztos, hogy majd az a vállalkozó fogja megvenni vagy megvenni tudni az ingatlant, aki megvette a bérleti jogot. Tessék elgondolni, hogy ebből miféle borzasztó komplikációk fognak adódni.
Amikor az MDF nyugodt erőként privatizációt ígért, akkor mi nemcsak azt ígértük, hogy nyugodtan, ellenőrizve fogunk privatizálni, hanem azt is ígértük, hogy erősen – és most ezt az erős privatizációt hiányolom ebből a törvényből. Ez egy kicsit olyan, hogy meg is csinálom és nem is csinálom meg a dolgot, nem visz konzekvensen végig egy gondolatot, nem megy el addig a határig, amelyiket a mai helyzetben a Kormány megléphetne.
A harmadik ellenérv az volt, hogy a helyhatóságok vagyonát pazaroljuk el, ha eladjuk az állami tulajdonban lévő és IKV-kezelésben lévő ingatlanokat. Hogy ez mennyire nem igaz, az mutatja, hogy az önkormányzatoknak idáig mindig ezzel az ingatlanvagyonnal volt bajuk. Minden önkormányzat legnagyobb gondja, hogy a rajta maradt ingatlanvagyont, ami a lerohadt budapesti bérházakból, a tönkrement üzlethelyiségekből áll, hogy tudja kezelni. Sokkal egyszerűbb volna, ha ennek az ingatlanvagyonnak az árát kapná meg, amikor eladjuk az üzletet, annak ellenértéke a majd megalakuló önkormányzathoz folyna be, és ezáltal egy anyagi bevételhez jutna. (Taps.)
A 434-es számon előterjesztett módosító javaslatomban ezeket foglaltam össze, és az volt a célom, hogy Magyarországon tényleges vállalkozó réteg jöhessen létre, és ne kereskedelmi proletariátus, amelyik egyik napról a másikra fog a bérleti díjakból menekülni, hanem olyan nemzeti középvagyonos réteg, amelyik a további privatizációnak az alapja lehet. És az a nemzeti középvagyonos réteg, amelyiknek minél nagyobb számban való megjelenése a nyugat-európai demokratikus országokat gazdaggá tette.
Az a véleményem, ha a törvényjavaslat módosítását elutasítják, újabb inflációgerjesztő tényező fog lépni a magyar gazdasági életbe. Nem tudom, kinek lenne ez hasznos, de sem a lakosságnak, sem a vállalkozóknak nem.
Végezetül nekem az a kérésem, hogy pártállásra való tekintet nélkül, mivel ez nem lehet pártpolitika tárgya, járuljanak hozzá a tisztelt képviselőtársaim ahhoz, hogy ne csak fiktív jogokat, de valós ingatlanokat privatizálhassunk, megteremtve ezáltal azt a vállalkozói réteget, amelyet valamennyi párt programjának első mondatában megígért. Köszönöm szépen. (Taps.)
