TARDOS MÁRTON (SZDSZ)
TARDOS MÁRTON (SZDSZ)
TARDOS MÁRTON (SZDSZ) Tisztelt Ház! Furcsa dolog Roszík Gábor után hozzászólnom ehhez a kérdéshez. Mondanivalómat ennek ellenére azzal akarom kezdeni, hogy úgy gondolom, ez az első lépés, ennek a törvénynek az elfogadása, ami a privatizáció nagyon nehéz feladatában egy határozott tettet jelent a Parlament részéről. Ezért örömmel fogadom, hogy úgy látom, órákon belül, vagy két napon belül egy törvény fog megfogalmazódni, amely a privatizáció első, az új Parlament által létrehozott programját megindítja. Egyetértek ugyan avval a fölvetéssel, ami most már itt elhangzott, hogy ezt a privatizációs programot e nélkül a törvényjavaslat nélkül is végre lehetett volna hajtani, de örülök annak, hogy a legitim Parlament ebben a kérdésben állást foglalt.
Örömöm második eleme, hogy az a vita, amely nem minden pillanatában volt barátságos a tisztelt Házban, a konkrét előterjesztéssel kapcsolatban nagyrészt alkotó módon fog lezárulni. Úgy gondolom, hogy az a sajátos mód, ahogy dr. Eörsi Mátyás előterjesztésére dr. Horváth József módosító javaslatai elhangoznak, és ahogy azt a Kormány, illetve az illetékes bizottságok kormánypárti többsége megszavazza;,az ennek az alkotó szellemnek, ha nem is minden szempontból megnyerő, de mégis elfogadható megnyilvánulása.
Mindezek után szeretném elmondani azt is, hogy azok az észrevételek, amelyek részünkről evvel a javaslattal, javaslattömeggel kapcsolatban elhangzottak, azok nincsenek még tökéletesen megoldva. Úgy gondolom, az a kritika, hogy a javaslat nincs eléggé előkészítve, és ezért jó lenne a felülvizsgálata, nem volt megalapozatlan. És azt, hogy nem volt megalapozatlan, azt az mutatja, hogy az a számtalan módosító javaslat, amiben órákon belül vagy a holnapi nap folyamán itt szavaznunk kell, és amelynek az áttekintése is nagyon nehéz helyzetbe fogja hozni a képviselőtársaimat, mint jómagamat is, az még rengeteg ügyet nyitva hagy, amelyek megoldását a javaslattevők sem tekinthetik olyannak, hogy megnyugtató lenne.
Mi az, amire szeretném fölhívni a figyelmet? Arra, hogy egy nagyon nagy, a Parlament által közösen elfogadott programnak egy nagyon kis, kezdő lépése és a legkönnyebben megvalósítható lépése, mert egy-egy üzlet, egy-egy kisvállalat megszerzéséhez a tőkét könnyebben lehet mozgósítani, mint egy olyan egységhez, amely ennél nagyságrendileg nagyobb. Más okok is vannak, ami miatt ez így van, de ez a legfontosabb.
Ennek alapján tudnunk kell, hogy itt egy nagyon nehéz feladat kezdeti lépését fogjuk megtenni. Roszík Gábor képviselőtársam felszólalása pedig világosan azt mutatja, hogy még ennek a kis lépésnek a megtétele is milyen nagy nehézségeket okoz. Hiszen úgy gondolom, hogy a kormánypárt általunk is támogatott elképzelésének nem lényegtelen része, hogy nyilvánosan kell árverésre bocsátani azt az állami vagyontárgyat, amit el akarunk adni. Hogy nem lehet titokban, nem lehet egyes szakértők fölmérése alapján megcsinálni. A múltkor már kifejtettem – nem Roszík Gábor véleményét ismerve, hanem az ő véleményét nem ismerve, de sokak véleményét tudva –, nem tudjuk, mennyit érnek ezek a vállalatok. Mindig támadható lesz minden üzlet. A polgári jog nem ad védelmet az ellen, hogy ebben az ügyben tökéletes megoldásokat hozzunk.
Ha az állam, azaz a közösség vagyonát egyes személyeknek – belföldieknek és külföldieknek – eladjuk, akkor az egyedüli dolog, ami megmenthet attól, hogy azzal vádoljanak, elkótyavetyéljük a nép vagyonát, ha nyíltan tesszük, ha világossá tesszük, mit akarunk csinálni, milyen céllal csináljuk és milyen feltételekkel csináljuk. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a nyilvános árveréssel és más formájával, a nyilvános tárgyalással, nem lesz rengeteg társadalmi probléma, nem fog feszültséget okozni, nem fog igazságtalansággal járni, nem hozhat létre olyan helyzetet, amire Roszík Gábor képviselőtársam jogosan hivatkozott: ha privatizálni fogunk egy vállalatot, amiről tudjuk, hogy a privatizálására két-három év múlva vagy akár csak három hónap múlva kerül sor, és ha a jelenleg vele gazdálkodó személy nem fog részt venni, vagy nem számít arra, hogy sikeresen részt vehet ebben a privatizálási folyamatban, akkor olyan nemzetivagyon-ellenes cselekedetekbe kezdjen, mint amire ő utalt.
Azon felül, hogy ez egy nagy dolognak a kezdő lépése, föl szeretném hívni az Önök figyelmét arra, amire felhívtam korábban is: ezzel intézményesen foglalkozni kell. Azzal is, hogy meggyőzzük a magyar társadalmat a privatizálás gyakorlati lépésének szükségességéről, és hogy létrehozzuk azokat az intézményeket, ahol a privatizálást sikeresen végre lehet hajtani a legkisebb társadalmi feszültséggel. A törvény ebben a kérdésben kinyitja az utat: nem azt mondja, hogy az Állami Vagyonügynökség fogja megvalósítani a privatizálást, de nem tisztázza, hogyan fog történni. Mellékesen megjegyezve, de a dolog szempontjából egyáltalán nem mellékes kérdésként hangsúlyozom: azokra az intézkedésekre nem került sor, amelyekkel létrejöttek volna azok a vállalatok, vagy elkezdődött volna azoknak a vállalatoknak a szerveződése, amelyek a privatizálási folyamatot sikeresen végre tudják hajtani, amelyek a privatizálási folyamat privatizálásában aktívan részt fognak venni. És ameddig ez nem történik meg, addig nagy támadásoknak lehetünk mindannyian kitéve.
A következő észrevétel, amit tenni szeretnék, az: nem világos, mi is történik akkor, amikor a Vagyonügynökség hatáskörébe vonja a privatizálásra kerülő vállalatot vagy annak egy részét. Nevezetesen arról van szó, hogy egy állami szerv beavatkozik egy vállalat életébe, és a vállalattal, korábbi tevékenységével kapcsolatos gondokat és kötelességeket nem tisztázza a törvény, hogyan fogja kezelni. Ha a Vagyonügynökség elvehet a vállalattól egy részleget, és meghagyja a régi vállalatot működni azokon a területeken, amelyeket nem államosított, egyáltalán nem biztos, hogy működőképes egységet hagyott hátra. Itt nyilvánvalóan egy érdekütköztetésről is szó van, egy általános érdek érvényesítéséről is szó van, és ennek intézményeiről a törvény egyelőre nem gondoskodik. Ezért, ha ez a törvény most elfogadásra kerül, azt kell látnunk, hogy ennek a problémának a kezelésére más módon kell megtalálnunk a megoldást.
Hasonló probléma az a kérdés, amit fölvetettem a múltkori fölszólalásomban, hogy az ellátás ügye is bajba kerülhet. Nem kell félnünk attól – az ellátás problémájától –, hogyha sok versenyző vállalat van az országban. Mert a verseny és a nyereségérdekeltség létrehozza, hogy megjelenjen az árukínálat a piacokon, és lekösse a fizetőképes vásárlóerőt, és bekövetkezzen az is, hogy a kis falvakban is, az eldugott helységekben is létrejöjjön az a kínálat, ami az ottani, fizetőképes keresletnek megfelelője. A jelenlegi helyzetben ez nem biztosított automatikusan. Kevés üzletünk van a fizetőképes kereslethez képest. Ezen üzletek egy részének a privatizációjáról van szó, és nyilvánvaló, nem az a probléma, amire Bod Péter Ákos a nekem adott válaszában utalt, hogy a kenyérellátással meg kell bízni, akit privatizáltunk, hogyha egy kenyérboltot privatizálunk, és ezt a kötelezettségét a törvénynek vagy megállapodásnak elő kell írni. Mi lesz azokon a helyeken, ahol a privatizálás elindítása után nem jelentkezik magántulajdonos, aki kézbe akarja venni: a privatizálásra előkészített üzlet megszűnik működni. Önök az elmúlt évtizedekben is számtalan esetben láttak olyan kereskedelmi üzlethelyiséget, ami a nagyvállalat és a bérlő közötti szerződés ügyes-bajos dolgai miatt hónapokig, sőt, esetleg évekig nem működött, és ennek következtében egyes területeken romlott az ellátás.
Hogyan lehet ezen az ügyön változtatni? Úgy, ha a privatizáció egész ügyét egy konkrét kérdés vonatkozásában egy vállalatra bízzuk, amely vállalat a verseny alapján jelölte ki önmagát vagy jelöltetett ki a feladat végrehajtására, és nem arra vállalkozik egyedül, hogy eladja valakinek a komplexum egy részét, hanem azon gondolkodik, hogy ebből az egész vagyonból – amit a régi vállalat jelent – hogyan lehet a legjobb működő tőkét csinálni. Nem engedheti ilyen esetben meg magának, hogy a vállalat egy része – sok esetben valószínűleg nem is kis része – fölhasználatlanul maradjon, parlagon heverjen, kihasználatlan legyen. De ennek intézményi biztosítéka ebben a törvényben nincs megfogalmazva – nem is beszélve arról, hogy ha részleges privatizálásra kerül sor egy vállalatnál és részleges állami átvételre, akkor a gazdálkodás célszerű feltételei az állami vállalati működő részlegben sem kerülnek megfelelően szabályozásra.
Végül fel akarom vetni azt a kérdést; mit is privatizál ez a törvény? Alapjában véve a cégszerű tevékenység jogát privatizálja, az ezzel kapcsolatos – elnézést a szakkifejezésért – goodwillt privatizálja, azt, hogy az emberek megszokták: a sarkon van egy fűszerbolt, vagy egy utcában van egy papíráru-kereskedés, oda akkor is elmennek, ha annak a tulajdonosa megváltozott, mert ott szokták meg évtizedek óta, hogy vásárolnak.
Nem gondoskodik a kérdés arról, hogy a készletekkel mi történjék, és zavarosan szabályozza, hogyan kerül a helyiség joga az új tulajdonos kezébe. Én belátom, hogy ezt az utóbbi kérdést most nem lehetett jobban szabályozni, ha gyorsan törvényt akartunk alkotni a privatizálás ezen köréről. De vegyék tudomásul, hogy itt egy nagyon zavaros dolgot hagyunk hátra, akkor is, ha az összes módosító javaslatot az én ízlésem szerint fogják elfogadni. Hiszen ma egy meghatározott áron használja a bérleményt a bérlő, ez a bérleményi ár megkérdőjelezhető, és maga a szerződés is megkérdőjelezhető. A szerződés megkérdőjelezésére a törvény módosított változata sokféle, pozitív módosítást fogad el, de arról a kérdésről, hogy ez az ár nagyságrendileg változhat, amennyibe a bérlemény kerül, ez olyan nyitott kérdés, ami említve sincs az előterjesztésben.
Ennek alapján azt javaslom a tisztelt Háznak, hogy nagy gonddal vegyen részt a mai vagy holnapi szavazáson, vegye komolyan azokat a javaslatokat, amelyeket kollégáim ebben az ügyben tettek. Én nem hiszem, hogy célszerű lenne, ha egy ilyen bonyolult törvényjavaslaton tételesen végigmennék, kiemelném azokat a pontokat, amelyekben meg tudom indokolni, miért tettünk javaslatot a törvény módosítására, miért tartjuk fönn a módosító javaslatokat akkor is, ha most a kompromisszumos szöveg sok tekintetben jobb, mint az eredeti.
Úgy gondolom, hogy az Önök belátására kell bízni azt, hogy ebben a kérdésben hogyan szavazzanak, vegyék figyelembe, hogy egy nagyon nehéz ügyben járnak el, hogy ez az első lépés, amit ebben az ügyben valamit tesznek, és hogy akárhogy is járunk el most, a következő napokban, hetekben, hónapokban számtalan javító intézkedéssel kell a kialakult törvényt továbbfejleszteni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
