TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP)
TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP)
TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP) Igen Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Igen tisztelt Képviselőtársaim!
Lényegében három kérdéskörrel szerettem volna foglalkozni, egy témakört érint mind a három témakör, nevezetesen a tulajdonjog kérdését. De miután Lotz Károly képviselőtársunk felvetette a 13. § 4. pontjának módosítását is, ezért ezzel kapcsolatban is kívánok néhány szót szólni.
Előrebocsátom, hogy lényegében ez a törvény privatizációról szól, de a hatását tekintve nem egyszerűen privatizál, hanem a reprivatizáció körében is lényegében olyan hatást gyakorol, ami az én megítélésem szerint a reprivatizálást – aminek logikailag meg kellett volna előznie a privatizálást –, végül is bizonyos hatásait illetve lehetetleníteni fogja.
Ezért sajnálatos módon lényegében kétszeresen is ellentmondásba kell kerülnöm önmagammal a felszólalásom kapcsán. Egyrészt mint a kormánykoalíció tagja, másrészt pedig mint az alkotmányügyi bizottság alelnöke is.
Konkrétan arról van szó, hogy ha ez a törvénytervezet, akár még csak azokkal a módosításokkal is – kivéve Eörsi Mátyás módosítását – keresztülmegy a Parlamenten, akkor lényegében sokkhatását illetőleg a reprivatizálást nagyon meg fogja nehezíteni. Nyilvánvaló, hogy ezt az egész kérdéskomplexumot egyszerre kellett volna megoldani, vagy legalábbis a reprivatizálás kérdését előrevenni, mert adott esetben, ha itt értékes üzletek eladásra kerülnek, ha ezek olyan házakban vannak, amelyeknek a reprivatizálása később mégiscsak szóba kerülhet, akkor a tulajdonos már óriási hátránnyal, kárral fog csak hozzájutni ahhoz az ingatlanához, amelyet adott esetben reprivatizálni fogunk. Ha tehát most ezt a törvényt így mi keresztülvisszük, akkor gyakorlatilag a reprivatizálásnak komoly gátakat fogunk emelni.
Rendkívül aggályosnak tartom ezért az igen tisztelt koalíciós társamnak, dr. Füzessy Tibornak azt a megjegyzését, hogy itt lényegében most privatizálunk, és nem reprivatizálunk, ezért ne beszéljünk a reprivatizálásról. A hatását tekintve igenis a reprivatizációra is kihat ez a jogszabály.
Na most, ami a konkrét felvetésemet illeti, le kell szögeznem, hogy én mindenekelőtt teljes mértékben egyetértek Eörsi Mátyás képviselőtársunknak azzal a módosító javaslatával, hogy a nem állami tulajdonú ingatlanban lévő üzleteket vegyük ki a privatizáció köréből. Ha ez megtörténik, akkor lényegében a legnagyobb veszélyforrást elhárítottuk a reprivatizáció körében. Ha nem fogjuk megfogadni a tanácsát, akkor a reprivatizációt komoly veszélyek fogják érni.
Ha a tisztelt Parlament ezt az érvelést nem fogadja el, erre az esetre nézve kell foglalkoznom a 10. §-sal, amivel már többféle szempontból foglalkoztak az igen tisztelt képviselőtársaim. Én mint az alkotmányügyi bizottság alelnöke kénytelen vagyok önkritikusan megemlíteni, hogy az alkotmányügyi bizottság a lehető legrosszabb megoldást választotta akkor, amikor a volt tulajdonost azonos vételi feltételek esetén csak második helyre sorolta. Mert gondoljunk arra, hogy például egy Váci utcai üzlet esetében, ahol nem maga az üzlet, hanem az üzlet használati joga jelenti a jelentős értéket, én azt hiszem, nem túlzok, hogyha azt mondom, hogy sok-sok millió forintot, olyan összegeket tehát, amelyek igen tisztelt képviselőtársaimat velem együtt soha életünkben, sem mint képviselőket, sem mint képviselői foglalkozáshoz közel álló területen dolgozó jogászokat vagy más szakmabelieket nem fognak szerencséltetni. Tehát azt kell, hogy mondjam, hogy ebben az esetben ugye, csupán azért, mert valaki a pártállambeli kapcsolatai révén, mondjuk, hozzájutott ahhoz, hogy a Váci utcában egy ilyen üzletet megszerezzen, mert máshogy nem lehetett az elmúlt időben ehhez hozzájutni, pontosabban még pénzzel hozzá lehetett jutni, vagy szerencsével, de az esetek túlnyomó részében ez nem így történt, mi most még részeltessük abban a megkülönböztetésben, hogy előnyben részesítjük az azonos feltételek melletti vásárlás esetén a szerencsétlen tulajdonossal szemben, aki nemcsak, mit tudom én, 40 éven keresztül nem jutott hozzá a bérhez, hanem még sújtjuk ezzel is, tehát nyilvánvaló, hogy ez a megoldás, ez a konstrukció rossz. De rossz azért is, mert az általános jogelvek szerint is, és ha mi piacgazdaságot építünk, akkor is a magántulajdon szentségéből kell kiindulnunk, mert ha nem ezt tesszük, ebben az esetben, akkor mondjuk ki a társadalmi tulajdon elsődlegességét, és akkor helyben vagyunk, de ha azt mondjuk, hogy mi piacgazdaságot kívánunk építeni, akkor nem lehet a magántulajdon szentségével ilyen mostoha módon bánni.
Ezért én azt javaslom az igen tisztelt képviselőtársaimnak, hogy ha Eörsi Mátyás képviselő úrnak az indítványa, hogy vegyük ki a privatizáció köréből a magántulajdonú ingatlanokban lévő üzleteket, elutasításra kerülne, akkor ne az alkotmányügyi bizottság álláspontját, hanem a gazdasági bizottság álláspontját tegye magáévá.
Ami pedig Lotz képviselő úrnak azt a felvetését illeti, hogy a 13. § (4) bekezdéséből hagyjuk ki az időbeli megkötést, az én megítélésem szerint ennek azért nincsen logikai alapja, mert hiszen, ha az üzletet a bérleti jog megkötésétől, illetőleg megszerzésétől számítva rögtön értékesíteni lehetne, ebben az esetben nyilvánvaló az, hogy itt olyan vagyonátjátszás előtt nyitnánk ki a sorompókat, amelyet ez a törvény épp ezzel a rendelkezéssel kívánt megakadályozni, mert hiszen nyilvánvaló, ennek a kétéves megkötésnek az a lényege, hogy valaki adott esetben ne csinálhassa azt meg, hogy most a kapcsolatai révén elintézi, hogy – mondjuk – a Váci utcai édességboltba menjen vezetőnek, megkapja mint vezető az édességbolt tulajdonjogát, rögtön eladja ötmillió forintért, és akkor másnap elmegy kérném szépen valami egészen más területre az ötmillió forinttal.
Nyilvánvaló tehát, hogy ezt a megkötést a törvény nagyon józanul mérlegelte. Én a kétéves megkötöttséget is – ilyen veszélyekre tekintettel – kevésnek is tartanám, ezért én Lotz képviselő úrnak az idevonatkozó indítványát kérem elvetni.
Még egyetlenegy témakör marad hátra, amelyről még nem szóltam az eredeti elképzeléseimhez képest, nevezetesen az általam előterjesztett azon indítványom, miszerint a Katona Kálmán képviselő úr által előterjesztett módosító indítványnak azt a továbbfejlesztését, hogy a törvény ne csak a tulajdonos, hanem örököse kártalanításáról is rendelkezzék, miért kérem bevenni a törvénybe. Ugye, mindenekelőtt meg kell mondanom, hogy nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy tulajdonképpen nem kellene bevenni sem Katona Kálmán úr indítványát, különösképpen pedig az enyémet, hogyha itt egy kialakult biztonságos jogrend lenne már, mert hiszen ezekről a kérdésekről a mi polgári törvénykönyvünk rendkívül körültekintően és egyértelműen rendelkezik. De mégis felmerülnek ezek a kérdések. Nem véletlen az, hogy Katona Kálmán képviselőtársunk is felvetette már a tulajdonos kártalanításának későbbeni meghatározását is, mert hiszen ezzel azt kívánta elérni, nehogy ez a jelenlegi törvény egy olyan hangulatot keltsen a lakosságban, vagy netántán az érintett ügyintézőkben egy olyan meggyőződést keltsen, hogy nem kívánunk a reprivatizációban – tehát nem a privatizációban, hanem a reprivatizációban – továbbmenni, tehát szinte, mintegy jelezni kívánta Katona képviselő úr a nagyközönségnek azt, hogy nem kell aggódni ebben a körben, mert a Parlament gondoskodni fog ezeknek a tulajdonosoknak a kártalanításáról.
Én azért kívántam ezt a gondolatot továbbfejleszteni az örökös zárójelbe tételével és a jogszabályba való bevételével, mert hiszen a közelmúltban éppen a még be sem terjesztett, de már oly sok vihart kiváltott földtörvénytervezet kapcsán merült fel, hogy vajon csak a tulajdonosra vagy az örökösére is ki fog-e terjedni a reprivatizáció vagy sem, és rengeteget beszélnek erről ma országszerte, hogy az örökösre miért nem.
Én tulajdonképpen az ezzel kapcsolatos közhangulat romlását kívántam azzal megakadályozni, hogy én külön is zárójelben kívántam feltüntetni azt, hogy az örökösről sem feledkezünk meg, tehát a törvényes örökösre is gondol a Parlament. Köszönöm igen tisztelt képviselőtársaim figyelmét, ennyiben kívántam volna azt felhívni. (Taps.)
