KUNCZE GÁBOR (MDF)

Teljes szövegű keresés

KUNCZE GÁBOR (MDF)
KUNCZE GÁBOR (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azért kértem szót, mert Soós Károly Attila a költségvetési bizottság állásfoglalásának ismertetésekor nem térhetett ki a szavazás módjának ismertetésére. Arról van szó, hogy a 464-es számú javaslatot, amely a nemzeti és etnikai kisebbségek független jelöltjeit kívánja a választási kampány során 2000 forinttal támogatni – ezt a javaslatot –, a költségvetési bizottságban jelen lévő szabad demokrata képviselők egyhangúlag támogatták, természetesen mellette szavazott Soós Károly Attila is. A bizottsági elutasításnak nyilvánvalóan más oka volt.
Mi nagyon fontosnak tartjuk, hogy az adott településeken élő nemzeti és etnikai kisebbségek megfelelő képviselethez jussanak az önkormányzati testületekben, és ennek kívántunk nyomatékot adni ezen javaslat támogatásával is. Kérem a tisztelt Házat, hogy szintén támogassa a javaslatot.
Köszönöm szépen. (Taps.)
 

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem