BALÁZSI TIBOR (MDF)
BALÁZSI TIBOR (MDF)
BALÁZSI TIBOR (MDF) Elnök Úr! Tisztelt fél-Ház! (Derültség.) Kétszeresen is sajnálom, hogy nem a menetrend szerint, dr. Kósáné Kovács Magda után következtem hozzászólásra. Egyrészt én igen – mondhatni: nagyon – rövid leszek, s ez már önmagában is oka lehetett volna a sikernek, másrészt én is az úgynevezett kétharmados törvények problematikájával szeretnék foglalkozni – igaz, némileg más aspektusból.
Pozsgay Imrétől kezdve, Fodor Gáboron át, egészen Czoma László független képviselőtársamig terjed azoknak a személyeknek – illetve az előbb említett személyek által reprezentált pártoknak – a sora, akik finoman szólva, aggályosnak tartják a kétharmados többséggel elfogadott törvények nagyarányú csökkentését. Kimondva-kimondatlanul a demokráciát féltik, amikor a hatalommegosztás mikéntjére vonatkozó konkrét elképzelések kidolgozását sürgetik a képviselőtársak.
Talán ugyancsak a demokráciát félti Pozsgay Imre, amikor a politikai egyezkedések állandósulásának hiányát, a többoldalú politikai alkuk szükségszerűségét hangsúlyozza a kétoldalú megállapodások ellenében.
Ezek a vélemények még mindig a rendszerváltozásnak, mint egy természetszerűen fölöttébb kockázatos történelmi folyamatnak a perspektívájából fogalmazzák meg aggályaikat. Pedig a politikai rendszerváltozás a választással megtörtént, s most a parlamenti-kormányzati modell megalkotása, működésbe hozása zajlik. Amit a FIDESZ és az MSZP hiányol, tehát az állandó egyezkedési kényszer – akár a kétharmados többséggel elfogadott törvények számának helybenhagyásával vagy csak kis mértékű csökkentésével –, nem annak a parlamenti-kormányzati formának sajátja, amit éppen kialakítunk, hanem az úgynevezett – elnézést az idegen szóért – konszenzusos parlamenti modellé. Ilyen konszenzusos parlamenti modell működik például Svájcban vagy Belgiumban.
A konszenzus, tehát az állandó egyezkedési kényszeren, azaz a közmegegyezésen alapuló parlamenti modell a nagykoalíciós kormányzati forma parlamenti modellje. Talán köztudott: ez a magyar kormány nem nagykoalíciós alapon szerveződött. Ezt legfeljebb csak szerették volna egyesek – mint például a FIDESZ. Amikor tehát a FIDESZ a kétharmados többséggel elfogadott törvények nagymérvű csökkenését kárhoztatja, akkor nem csinál mást, mint nosztalgiával emlékezik korábbi, meg nem valósult nagykoalíciós javaslatára.
Nálunk most a többségi-kisebbségi alapon működő parlamenti modell és az úgynevezett kiskoalíciós kormányzati forma kialakítása folyik. Ebbe a folyamatba – ha úgy tetszik, politikaelméleti megfontolásokból is – tökéletesen beleillik a kétharmados szabály már említett megváltoztatása, illetve korlátozása. A többségi-kisebbségi alapon működő – idegen szóval: westminster-típusú – parlamentben a többség kiváltságainak megfelelő államvezetés működik, s ez közelebb áll a demokratikus eszményképekhez, mint a kisebbség igényeinek megfelelő államvezetés.
A Pozsgay Imre által is hiányolt egyezkedési kényszer, politikai alkusorozat ebben a parlamenti modellben nem működhet igazából. Csak a másik, a közmegegyezésen alapuló parlamenti modellben nem lehet eltekinteni az állandó politikai egyezkedésektől, hiszen az ennek a modellnek a sajátja. Csakhogy nálunk most éppen – mondom végezetül és még egyszer – nem ilyen parlamenti modell alapjait rakjuk le.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a jobb oldalon.)
