DÉNES JÁNOS (MDF)

Teljes szövegű keresés

DÉNES JÁNOS (MDF)
DÉNES JÁNOS (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A látszólag zűrzavaros tegnapi napról a mai nap alapján megállapítható, hogy értékes volt, és tisztázódott, hogy mindennek a sarkköve az a koncepció, amelyet a Parlament, illetve a Kormány a tulajdon kérdésében kialakít.
Arra volt jó a tegnapi nap, hogy ismerjük fel annak fontosságát, ezen áll vagy bukik nemcsak ez a kormány, hanem tulajdonképpen ennek a nemzetnek, ennek az országnak a sorsa.
A tulajdon körül rendkívül sokan repkednek. A tulajdonra számos igénylő van, ugyanakkor nem veszik azt tudomásul, hogy a tulajdonlás fogalma, maga a tulajdon, az nem egy bonyolult valami!
A tulajdonost nem lehet kitalálni, a tulajdonost nem lehet csinálni. A tulajdonos van (gyér taps) , annak a jogosságát vagy jogtalanságát kell megerősíteni vagy kétségbe vonni.
Ha már a tulajdonnál tartunk, akkor el kell mondanom azt is, hogy a munkásságot nem lehet a régi sztereotípiák szerint abszolút legitimen megítélni, és a tulajdonhoz való részjogot nem lehet kétségbe vonni. Ennek az alkotmányos és törvényes rendjét kell megteremteni.
Ami pedig a rövid hétköznapokat illeti, hogy ahhoz is szóljak, annyit értettem meg a kétnapos zűrzavaros vitából, hogy két törvényre van szükség: az egyik egy prompt tűzoltómunka-jellegű, a másik egy általánosabb, amit az az igény is kiegészített, hogy általános és komoly koncepciót tegyen le az Antall József-féle koalíciós kormány a Parlament elé.
Engedjék meg, hogy a részletkérdések tekintetében egyetlen egy jelenségre hívjam fel a figyelmet! Más a lakásingatlan eladása a Józsefvárosban és más a Rózsadombon. Nem lehet azonos a kedvezmény a Rózsadombon és a Józsefvárosban, beleértve a hitel- és egyéb szempontokat is.
Ha már a tulajdon koncepciójának a kialakításánál tartunk, akkor a jövő tulajdonszerzés szempontjából disztingválni kell tisztességes és tisztességtelen üzletvitel, tisztességes és tisztességtelen haszon fogalma között, valamint a vagyon birtokosait is a tisztességesen szerzett vagyon és a tisztességtelenül szerzett vagyon erkölcsi alapján törvényes módon meg lehet kérdezni, és meg lehet kérdőjelezni. Sem a Parlament, sem a Kormány nem kerülheti el, hogy még lehetőleg a helyi önkormányzati választások előtt érdemlegesen, legalább is a törvényalkotás koncepciójának a szintjéig eljusson ezzel a témával kapcsolatban. Ezen - végső soron - az őszi helyhatósági, önkormányzati választás sikere áll vagy bukik.
Én azt szeretném, ha a Kormány felmérné ennek, a tulajdonnal kapcsolatos állásfoglalásának végső soron századokra kiterjedő felelősségét, mert amilyen egyszerű volt mocsokká gyúrni a tulajdont, erőszakkal, minden törvényességet felrúgva, annál bonyolultabb most ezt jogosan, törvényesen, a kor szintjén, Európa szintjén, a világ erkölcsének megfelelően és - talán még ezt a szót is használhatnám - a szeretet jegyében rendezni. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem