ELNÖK (Szabad György)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Kérem szépen, legyen szabad több dologra felhívnom a figyelmet, mielőtt szünetet rendelek el. A következőkre hívom fel a tisztelt Ház figyelmét.
A monitor egyértelmű jelzése szerint Józsa Fábián szót kért, s mivel a Házszabályok értelmében egy képviselőnek joga van második kétperces felszólalásra, a monitor rendjében adtam meg neki a szót, de közben megkaptam egy második jelzést, ami nyilván a sürgetést is magában foglalta, hogy felszólalását ügyrendi javaslattal kívánja kiegészíteni.
Ez az első megjegyzés.
A második megjegyzésem, fenntartva mindazt, amit az ügyrendi kérdésben kibontakoztatandó vitával kapcsolatban elmondtam, hogy nem vontam senkitől meg a szót az ügyrendi felszólalás kérdésében. De figyelmeztettem képviselőtársaimat, hogy vég nélküli ügyrendi vitába nem kívánom a tanácskozásunkat bonyolítani. (Helyeslés, taps.)
Harmadrészt: most szünetet tartunk. A szünetben alkalom nyílik arra, hogy Kövér László megfontolja módosító javaslatának fenntartását vagy visszavonását, mert jelezni szeretném - kérem szépen, jelezni szeretném - azt, hogy módosító javaslatának fenntartása a jelenleg folyó törvényjavaslat elnapolásának veszélyével jár.
Egyedül az ő javaslata - ezt hangsúlyozni szeretném … (Zaj. Közbekiáltás: Vond vissza! - Az elnök csenget.) Kérem, tudniillik Szentágothai professzor úr előterjesztése kapcsán módom lesz majd a Házszabály egy másik pontja érvényességének kérdését tenni a vita középpontjába, tehát a két indítvány nem azonos minőségű.
Elrendelem a szünetet, amely pontosan 12 óra 10 percig tart. - Köszönöm.
(Szünet: 11.42 - 12.17)
ELNÖK (Csenget) : Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Folytatjuk a vitát. Ügyrendi kérdésben Kövér Lászlónak adom meg a szót.
Ügyrendi kérdésben felszólaló: Dr. Kövér László (Fidesz)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem