ELNÖK (Szabad György)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Kérem szépen, meghallgattam Eörsi Mátyás érvelését. Sajnos, nem érzem egyértelműnek. Tudniillik egy módosító indítvány mibenléte nem címzésétől, hanem teljes egyértelműen minden jogszabály értelmezésének megfelelően tartalmától függ. Márpedig maga az indítvány tartalmilag, az azt kísérő indoklás egyértelműen a benyújtott módosításokhoz kapcsolta az előterjesztést.
Másodsoron további szempontot is felhozok amellett, hogy semmiféle sérelem nem történt. Hadd hívjam fel a tisztelt felszólaló és mások figyelmét is arra, hogy nyomatékosan esik latba a javaslat sorsa tekintetében az a körülmény is, hogy az önkormányzat a bizottság részéről az eredeti előterjesztést tevő előadó, Dornbach Alajos mostani felszólalásában más módosító javaslatokkal együtt Kövér László módosító javaslata tekintetében is nyilatkozott elhárítólag. Mindezek … (Zaj.) Kérem szépen, egyértelműen elhárítólag nyilatkozott, amikor a jegyzőkönyv által megörökített módon azokat a szavakat használta, hogy kéri az Országgyűlést, hogy eredeti javaslatához térjen vissza, és hárítsa el a Botos Katalin-féle előterjesztés kivételével valamennyi módosítványt. Köszönöm szépen.
Az idő lejárt. Most ebédszünetet tartunk. A vitát fél 3-kor folytatjuk.
Egy pillanat, jegyzői bejelentés következik.
Bejelentések: Bárdos Balázs jegyző

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem