KÓNYA IMRE, DR. (MDF)

Teljes szövegű keresés

KÓNYA IMRE, DR. (MDF)
KÓNYA IMRE, DR. (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az indított felszólalásra, hogy egy ügyrendi javaslat talán elterelte a figyelmet arról a mondanivalóról, amit Torgyán József - véleményem szerint is rendkívül fontos - felszólalása tartalmazott. Ennek pedig a lényege az, hogy - és ezt a Magyar Demokrata Fórum messzemenően osztja - igenis figyelemmel kell lennünk a mostani rendkívül nehéz helyzetben az ország közvéleményére. Én ennél még eggyel továbbmennék: azokra az igazán fontos feladatokra, amelyeket az ország joggal vár el tőlünk. (Taps.)
A Magyar Demokrata Fórum parlamenti frakciója hosszasan tárgyalta azt az alapvető problémát, ami most törvényhozásunkra nehezedik. Az alapvető probléma az, hogy kormányunk csak most alakult meg. Jelenleg az Országgyűlésnek kell törvényeket hoznia, nagyon-nagyon fontos törvényeket hoznia, mégpedig anélkül, hogy az alapvető, fontos koncepcionális kérdésekben megelőzhetné ezt a törvényhozó munkát egy igazán előkészített és átgondolt törvényhozási folyamat. Ez olyan kihívás, amivel szembe kell néznünk, amit el kell vállalnunk.
Ennek a következménye az, hogy bizony botladozik ez a törvényalkotás, bizony nehézkes, mert itt nem szakemberek alkotnak törvényt elsődlegesen, hanem országgyűlési képviselők előkészítés nélkül. Ez másként nem mehet, és a Magyar Demokrata Fórum parlamenti frakciója úgy döntött, hogy igenis el kell vállalni ezt a szerepet, még akkor is, hogyha helyenként voltak olyan vélemények, hogy nevetségessé válik az Országgyűlés. Inkább váljunk nevetségessé, mint hogy ne teljesítsük azt a feladatot, amiért minket ideküldtek. Ez a véleményem. (Nagy taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem