LUKÁCS TAMÁS, DR. (KDNP)

Teljes szövegű keresés

LUKÁCS TAMÁS, DR. (KDNP)
LUKÁCS TAMÁS, DR. (KDNP) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az ember mindig örül, ha kiváló kollégával találkozik, és most Dornbach Alajos személyében valóban kiváló kollégával találkoztam, mert ő az, aki talán figyel a másik ember szavára, és nem kerülte el a figyelmét az, hogy ennek az indítványnak én előadója vagyok. Én nagyon örülök, hogy a nevem ilyen sokszor szerepel, különösképpen, ha választási küzdelem lenne, de azt hiszem, hogy precíz jogi fogalmakra és precíz jogi gondolkodásra nemcsak a jogkalauzolásban, hanem a jogalkotásban is szükség van.
Éppen ezért még egyszer és utoljára szeretném megismételni: az eredeti törvényjavaslatunkat - ami később kerülne tárgyalásra, ha ezt a bizottság vissza nem vonja - egy ellenszavazattal szavazta meg az emberi jogi és kisebbségi bizottság, ami azonos azzal a minisztertanácsi előterjesztéssel, amit márciusban a Parlament elé terjesztettek, és azonos azzal a szöveggel, amit az Egyházak Tanácsa 1989 decemberében elfogadott.
Nem hiszem, hogy bármelyikünk olyan kánonjogi, egyéb egyházjogi ismeretekkel rendelkezne, hogy meg tudná határozni az egyházaknak azon körét, amelyek a tulajdoni jogosítványokkal rendelkezhetnének vagy 1946-ban rendelkeztek. Számomra megnyugtató - és lelkiismeretemet megnyugtatta - az a körülmény, hogy azt a szöveget a történelmi egyházak - legalábbis akik az Egyházak Tanácsában részt vesznek - így fogadták el. Én ennél okosabb lenni nem tudok. Tehát ez a törvényjavaslat nem az én törvényjavaslatom, bár vállalom.
Ennyit szerettem volna erről mondani.
Nem vagyok abban a helyzetben ezek után, hogy egy bizottsági előterjesztésről, melynek előadója vagyok, egy személyben döntsek annak visszavonásáról vagy fönntartásáról. De hadd hívjam föl szíves figyelmüket, hogy nyilván miről van szó!
Füzessy Tibor kollégámnak az a javaslata, hogy a törvények, amelyek összetartoznak, legalább az általános vitában együttes tárgyalásra kerüljenek, mert csak így lehet összeilleszteni; s ezt célozta az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságnak a módosító javaslata, hiszen az eredeti, az egyházak által elfogadott szövegrészt fenntartva, alkalmazkodtunk ahhoz a földtörvényi rendszerhez, amilyen kontrollt kíván kiépíteni. Így gyakorlatilag az az érzésem, hogy a két törvény egybedolgozást nyert.
Ez azt jelenti, hogy amennyiben a tisztelt Parlament ezt elfogadja, úgy abban az esetben fölöslegessé válhat a külön törvény megalkotása.
Köszönöm szépen. Csak ennyiben kívántam reagálni, hogy nem vagyok abban a helyzetben, hogy egy személyben egy bizottsági álláspontot azoknak a megkérdezése nélkül visszavonjak. Az emberi jogi és kisebbségi bizottság fenntartotta a módosító indítványát.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem