LUKÁCS TAMÁS, DR. (KDNP), az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság alelnöke:

Teljes szövegű keresés

LUKÁCS TAMÁS, DR. (KDNP), az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság alelnöke:
LUKÁCS TAMÁS, DR. (KDNP), az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság alelnöke: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azon kötelezettségemnek teszek eleget, hogy a tisztelt Ház tudomására hozzam az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság döntését, amely szerint a képviselőház munkájának hatékonyabbá tételére a bizottság akként döntött, hogy a földtörvény 5. szakaszához tett módosító indítványát visszavonja. (Taps.)
Döntésünk motívuma alapvetően az volt, hogy ezt a patthelyzetet feloldja, de szeretnénk rámutatni arra, hogy hogyan került sor a módosító indítványunk megtételére. Módosító indítványunkat azért kellett megtenni, mert az önálló indítványunkat a mi megkérdezésünk nélkül valaki vagy valakik bedolgozták a földtörvénybe. Ezért szükségesnek tartottuk, hogy ne megcsonkított formájában kerüljön a földtörvénybe az indítványunk, ezért voltunk kénytelenek módosító indítvánnyal élni.
Úgy gondolom, a megoldás az, hogy a Kormány által kinevezett és ellenőrzött bizottság legyen az, amely az állami tulajdonok elidegenítése kérdésében dönt. Ez mint kormánypártnak megnyugtató, ugyanakkor az ellenzék részéről elhangzott érvekben bízva remélem, hogy a gyakorlati megvalósításban is hasonló magatartást fognak tanúsítani. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem