TIRTS TAMÁS (FIDESZ)

Teljes szövegű keresés

TIRTS TAMÁS (FIDESZ)
TIRTS TAMÁS (FIDESZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Látom azt az értetlen hozzáállást, amit jelen pillanatban Kövér László frakció- és képviselőtársam módosító indítványa kiváltott, és alapvetően a vita egészéhez, illetve most az ő módosító javaslatához is rövid értelmezést fűzök. Alapproblémája a frakciónknak - és ezt akkor szeretném válaszul az eddig minket ért támadásként is elmondani - a koncepcióhiány, amit többek között Orbán Viktor és Ungár Klára is említett. Ugyanakkor szeretném aláhúzni, hogy a törvényjavaslat szellemével, a módosító javaslat szellemében alapvetően egyetért a frakció - ezt ugyanígy elmondták. Elmondták, hogy tűzoltó munkáról van szó, csakhogy megítélésünk szerint tűzoltás és tűzoltás között van különbség, semmiképpen nem szeretném, ha a tűzoltás azt jelentené, hogy közben leég a ház, ugyanakkor azt sem szeretnénk, ha össze-vissza működne ez a spricli. Nagyon úgy néz ki, hogy a kormányzó koalíció egyes pártjai ezt a spriclit nem nagyon tudják irányítani. Az egyik kereszténydemokrata képviselőtársunk az előbb úgy fogalmazott, hogy testi és lelki szükségletekről van szó. Sajnos azt kell mondanunk, hogy nemcsak erről van szó, hanem mintha mi úgy látnánk, hogy egyfajta mohóságról is szó van, és miközben egy nagyon is korrekt törvényjavaslatot tárgyalunk - a tegnapi vita és a mai is erre utal -, aközben olyan módosító indítványokat tesznek, amik nem arra mutatnak, hogy ők ezt az alapvető indítványt el akarnák fogadni.
Mi aktívan veszünk részt részint a törvényjavaslat alapvető kidolgozásában, most az általános vitában is, mind a koncepcionális problémáinkat, mind pedig a részletekre vonatkozó problémánkat elmondtuk. Elmondta Szájer József: a vagyonellenőrző bizottságokban nem értünk egyet azzal, hogy a vb-titkárt nevezik ki ennek vezetőjévé, nem értünk egyet azzal, ahogyan a nyilvánosságot ez a javaslat megoldja - ezzel együtt a javaslat mellett vagyunk. Amellett viszont nem vagyunk - és pontosan a tegnapi nap erre mutatott, a mai nap is ezt mutatja -, hogy ugyan a kisgazdák méltó gesztussal visszavonultak a tegnapi harcálláspontjukról, a kereszténydemokraták mintha ezt még mindig nem vennék észre. Ebben a helyzetben nagyon is fennáll az a javaslat, amit Kövér László megtett. Csak erre szerettem volna rávilágítani. (Szórványos taps a bal oldalon és középen.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem