ELNÖK (Szűrös Mátyás)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Szűrös Mátyás)
ELNÖK (Szűrös Mátyás): Tisztelt Országgyűlés! Rátérünk következő napirendi pontunk, a szövetkezeti tulajdonban lévő termőföld tulajdon-átruházásának átmeneti tilalmáról szóló törvényjavaslat megtárgyalására.
Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslatot az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság, valamint a gazdasági bizottság elkezdte megtárgyalni, azonban nem jutottak el az állásfoglalás kialakításáig. Tekintettel azonban arra, hogy Juhász Pál képviselőtársunk módosító javaslatot nyújtott be e két bizottságnak, mindenképpen újra kell tárgyalni a törvényjavaslatot.
Éppen ezért figyelemmel a folyamatos működés kívánalmaira, úgy vélem, hogy folytassuk le a törvényjavaslat általános vitáját. Ennek során mód nyílik az esetleges további módosító javaslatok benyújtására, majd a holnapi bizottsági megtárgyalást követően a következő ülésnapon a részletes vitával és határozathozatallal folytatjuk a munkát. Kérem, hogy javaslatomról az Országgyűlés szavazással döntsön. Egyetért-e az Országgyűlés azzal, hogy a dr. Zsiros Géza által benyújtott javaslat vitáját elkezdi? Erről kell szavazni. Kérem képviselőtársaimat, szavazzanak! Egy pillanat, igen, most kérem szavazni! (Megtörténik.)
Megállapítom: az Országgyűlés 206 "igen" szavazattal, 38 ellenszavazattal, 24 tartózkodással úgy határozott, hogy dr. Zsiros Géza beterjesztett törvényjavaslatának általános vitáját a mai napon megkezdjük.
A törvényjavaslat - mint közismert - dr. Zsiros Géza képviselőtársunk önálló indítványa, amelyet az előző ülésen 38-as számmal osztottam ki képviselőtársaim között. Zsiros Géza képviselőtársunk ismételten átdolgozta önálló indítványát, így a véglegesnek tekinthető tárgyalási anyagunk a ma kiosztott 65-ös számú törvényjavaslat.
Ezek után átadom a szót dr. Zsiros Gézának, a törvényjavaslat előadójának.
Dr. Zsiros Géza (FKgP) képviselő, a napirendi pont előadója

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem