LAKOS LÁSZLÓ, DR. (MSZP)

Teljes szövegű keresés

LAKOS LÁSZLÓ, DR. (MSZP)
LAKOS LÁSZLÓ, DR. (MSZP) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Parlament! Az ötödik variációként benyújtott törvényjavaslattal kapcsolatban a következőket szeretném elmondani.
A jelenlegi szabályozás a termelőszövetkezetek tulajdonában lévő termőföldről való tulajdonosi döntések jogát a termelőszövetkezetek közgyűlésének kétharmados többségével meghozott döntésére bízza. Úgy gondoljuk, hogy ez kellő mértékű ellenőrzést gyakorol azoknak a tagoknak a számára, akik ezt a földet megművelik, akik ennek a földnek a használatából élnek. Az az indoklás, amit a törvény-előterjesztő megtett, hogy nagy területek kerülnek eladásra, a következő számokat jelenti: 1989-ben mintegy 3100 hektár termőterületet értékesítettek a mezőgazdasági termelőszövetkezetek, 1990. április végéig, idáig 31 000 hektárt. Felhívom a figyelmüket arra, hogy ha ilyen ütemben folytatódik a termőföldek értékesítése, akkor 40 év múlva fogy el a szövetkezetek földterülete.
Szeretném azt is megemlíteni, hogy ennek a földnek a tulajdonjogát a szövetkezetek 90 százalékában a jelenleg dolgozó tagjaikra ruházták át, tehát lényegében saját megélhetésüket igyekeztek biztosítani.
A másik lényeges kérdés a szövetkezeti vagyon korlátozása. A ma érvényes törvények szerint a termelőszövetkezetek közgyűlése a szövetkezet 1989. december 31-i vagyonának 50 százalékát, az utána keletkezett vagyonnövekmény 100 százalékát vagyonrészként átruházhatja tagjaik részére.
Nem pontos az az indoklás, ami a bizottsági ülésen elhangzott, hogy így lehetővé vált például 40 százalékos évek szerinti elosztás és 60 százalékos kereset szerinti elosztás alapján, hogy egyes szövetkezeti vezetők több ezer százalékos részvényekhez jussanak, hiszen ez matematikai képtelenség.
Abban az esetben, ha a szövetkezeti vagyon 40 százalékát az eltöltött évek arányában osztják, a többit pedig a keresetek arányában, akkor egy azonos időt szövetkezetben dolgozó vezető és dolgozó között maximálisan 4:1 arány alakulhat ki. Nem ez a lényege.
Ennek a törvényjavaslatnak az a lényege, hogy egy kidolgozatlan, egy be nem terjesztett, egy, még csak nagy vonalaiban létező földtörvény és tulajdoni koncepció - nem kívánom megismételni az elmúlt két nap folyamatos és állandó napirendjében elhangzottakat - előkészítéseként kívánja a tulajdoni átalakulást befagyasztani. Ez súlyos veszélyekkel jár. Gerbovits Jenő tárca nélküli miniszter úr a miniszteri meghallgatásán elmondta, hogy véleménye szerint tíz évnél is többet igénybe vehet a földtulajdon rendezése. Súlyos veszélyt jelent, hogyha eddig az ideig a mezőgazdasági termelés alapját, a termőföld tulajdonjogát befagyasztjuk, és ezzel az egész gazdálkodást blokkoljuk.
Én nem kívánok végleges véleményt mondani a beterjesztett törvényjavaslatról, hiszen a bizottságban nem sikerült ezt megtárgyalnunk, és a módosító javaslat is a bizottságban elhangzottak szerint még … Kérem a lehetőséget a végleges döntésre, de az általános vitában én azt tudom mondani, tekintettel az elhangzottakra, hogy alapvetően azért, mert a szövetkezet tagjai jelenleg e két témában a szövetkezet közgyűlése által kellő mértékben gyakorolják tulajdonosi jogukat, ebben eltérnek az elmúlt két nap napirendjén szereplő állami tulajdonban tapasztalt tulajdonosok hiányától, erre vonatkozóan én javaslom, hogy a törvényjavaslatot az igen tisztelt Parlament ne fogadja el.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem