SIPOS IMRE, DR. (FKgP)

Teljes szövegű keresés

SIPOS IMRE, DR. (FKgP)
SIPOS IMRE, DR. (FKgP) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Csak nagyon röviden, egy-két gondolatot mondanék, mivel Mizsei Béla képviselőtársam a gondolataim nagy részét elmondta.
Arra szeretnék még kitérni, hogy az én területemen is vannak olyan termelőszövetkezetek - és itt tiszteletet kívánnék a kivételnek, ahol becsületes és rendes munka folyik, s az olyan parasztoknak az érdekében, akik ilyen területen élnek -, országos hírű tsz-eket is beleértve, ahol vagyonrész-kiárusítást csinálnak, illetve részjegyek szempontjából próbálják a tsz-t felosztani, és így kirekesztik ott a parasztságnak a tulajdonjogát - ezt mindenképpen meg kell hogy akadályozzuk!
A közgyűlési kétharmados többségre reflektálnék. Én részt vettem a környéken néhány tsz közgyűlésén. Nincs olyan közgyűlési határozati javaslat, amelyet az első számú vezetők javaslatára a közgyűlés el ne fogadna. Én még ellenszavazatot ott soha nem hallottam!
És éppen ezért a tisztelt Országgyűlésnek elfogadásra kívánom ezt a törvényjavaslatot.
Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem