MÉCS IMRE (SZDSZ) Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Először általánosságban szeretnék hozzászólni. Ne felejtsük el, hogy az az alkotmány, amit jelenleg megváltoztatunk, az a nemzeti egyeztető tárgyalások során az 1949. évi sztálinista alkotmánynak a módosítása, szalonképessé tett változata. Ebből a Sztálini Alkotmányból kivágtunk részeket, hozzátoldottunk részeket, de alapvetően, struktúrájában, szellemiségében, jogi mechanizmusában sztálini, mint ahogy azt annak idején az 1949. évi törvénynek az indoklása, sőt úgy tudom a preambuluma is tükrözte.
Nyilvánvaló olyan feladat ez, mint a matematikában a kör négyszögesítése, ebből az Alkotmányból nem lehet igazi alaptörvény Magyarország számára.
A nemzeti egyeztető tárgyalásokon olyan döntés született, hogy majd az új, legitim Parlamentnek kell amely már a magyar nép minden jelentős érdekét képviseli, és alkuhelyzetben van - egy társadalmi szerződésszerű, új Alkotmányt létrehoznia. Azért tartom fontosnak ezt kihangsúlyozni, hogy a közvélemény számára teljesen világossá váljon, hogy ez az Alkotmány nem az igazi Alkotmány. Ez az Alkotmány nem tekinthető úgy, mint az Egyesült Államok Alkotmánya, vagy a franciák Alkotmánya, vagy a németek Grundgesetz-e, ez még egy átmeneti valami, egy szükséges dolog ahhoz, hogy működjünk. Azonban a történelmileg lehetséges legrövidebb időn belül éppen ennek a Háznak kell majd megalkotnia az új társadalmi szerződést, az új alkotmányt.
Most az ország előtt álló fontos feladatok közül legelső a Kormány működésének, hatékony működésének a biztosítása, és ezért én magam is, a képviselőtársaim is, a beterjesztett törvényjavaslatot támogatjuk.
Ami Vastagh Pál, módosító javaslatát illeti, azt elvetésre javaslom. Egyrészt a minisztériumok felsorolásáról külön törvény rendelkezik, és ezt egyszerű többséggel szavazzuk meg, hogy ezzel is a kormánynak és a kormányfőnek szabad kezet adjunk munkaterületének kialakítására, másrészt valóban nem egy ilyen Alkotmányban - még egy ilyen Alkotmányban sem - illő az, hogy a bizottsági meghallgatásokat törvénybe iktassuk.
Viszont Szigethy képviselőtársam javaslatát figyelemre méltónak tartanám, hogy a Kormány létszámát valamilyen formában maximáljuk, és erre majd a bizottság javaslata alapján visszatérünk. Köszönöm szépen. (Taps.)
Határozathozatal a törvényjavaslat részletes vitára bocsájtásáról