GAÁL GYULA (SZDSZ)
GAÁL GYULA (SZDSZ)
GAÁL GYULA (SZDSZ) Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Szívesen mondanám azt itt a költségvetés tárgyalása kapcsán, hogy egyik szemem sír, a másik meg nevet az előttünk levő javaslatot olvasván, de sajnos, nem tehetem, mert ahhoz legalább száz szememnek kellene lennie, hogy az egyik nevethessen, miközben a 99 sír.
Az öröm mindenekelőtt abból táplálkozik, hogy noha november végén a Kormány azt ígérte, hogy a költségvetési javaslatát be fogja terjeszteni december 1-jére, ennek ellenére beterjesztette december 1-jére, valóban. Úgyhogy itt tényleg két hetünk is volt rá, hogy szakértőknek kiadva a bőséges, vaskos anyagot, ővelük konzultálva, az állásfoglalásokat kialakítva, a hárompárti egyezmény alapján annak a kötelezettségünknek eleget téve, hogy csak komplex, egymással összhangban levő, a beterjesztett költségvetési törvényjavaslat egyenlegét nem módosító változtatási indítványokat fogunk tenni, eközben nem hallgathatom el természetesen másik oldalról azt a megjegyzést sem önkritikusan, hogy mi magunk, ellenzéki pártok is hibásak vagyunk ebben a helyzetben, hogy hagytuk kialakulni ezt a helyzetet, hogy két hetünk legyen arra, hogy megvitassuk ezt a jövő évi gazdasági fejlődésünk szempontjából alapvető dokumentumot. Minden bizonnyal, ha a Kormány magától nem lépett, nekünk kellett volna követelni sokkal korábban, és kivívni ezt a lehetőséget, hogy itt, az ország nyilvánossága előtt vitassuk meg a költségvetést.
Másik pozitívuma – hogy még mindig ennél a kérdéskörnél maradjak – a költségvetésnek az, hogy a költségvetés végrehajtási szabályairól és pénzellátási rendjéről beiktatott paragrafusok megelőlegezik a Kormánynak az államháztartásról szóló törvényjavaslatának idevágó részeit.
Az itt megfogalmazott szabályok azt a reményt ébresztik bennünk, hogy a költségvetés végrehajtása során a Kormányt szigorú előírások kötik, a költségvetési törvényben rögzített kiadási fejezetek, címek és kiemelt előirányzatok között főszabályként csak a Parlament jóváhagyásával lehet átcsoportosítani. Ez még akkor is méltánylandó törekvés, ha a törvény e szabály rögzítése mellett, után hosszan sorolja a kivételeket.
De áttérve a költségvetés keserűbb oldalaira, nemcsak az a baj ezzel a költségvetéssel, nemcsak az a gond, hogy ebben a szabályozásban túl általánossá válik a kivétel, hanem ebben a költségvetésben eleve több helyen be van építve a Kormány mérlegelési lehetősége. Hogy csak két példát említsek meg erre, a céltámogatások kiterjesztésének meghatározása a Kormány hatáskörébe kerülne e törvényszöveg alapján, ami mellesleg ellentétes az önkormányzati törvény idevonatkozó paragrafusaival.
Ugyanakkor a céltámogatások megfogalmazása ellentétes, egymással nem összhangban lévő szabályokat határoz meg: egyrészről egy keretet mond, amit valakinek valamilyen módon el kell osztania, másrészt egy feltételrendszerről beszél, aminek a követelményeit ha valaki kielégíti, akkor ebből automatikusan részesülnie kellene. A kétféle szabályozás egymással nincs összhangban, valakinek a később kontrollálatlan jogává teszi azt, hogy milyen preferenciák alapján válogat a feltételeknek egyaránt megfelelő önkormányzatok között.
A másik példa – mondtam, hogy kettőt említek – a fogyasztási adó és a fogyasztói árkiegészítés szabályozása, ami szintén e törvény keretében is érintett. Itt a Kormány egy olyan szabályrendszert alkot – és azt nem változtatja ebben a törvényben sem –, amelyik hatalmas adósávokat hagy nyitva, száztól hétszázig vagy ezer százalékig. Meghatározatlan a törvényszövegben, hogy most valójában melyik adókulcs érvényes melyik terméknél. A Kormány későbbi döntési, rendelkezési joga, hogy ez ügyben változtatásokat hajtson végre.
Elismerem, persze, hogy szüksége is van a Kormánynak ezekre a beépített módosítási, változtatási lehetőségekre, hisz tele van a költségvetés megindokolatlan és megalapozatlan tételekkel. A kiadási oldal megalapozatlansága abból ered, hogy a Kormány nem gondolta újra az állami feladatvállalás körét és mértékét, így nem is tesz javaslatot annak a költségvetési kiadási oldalt is érintő újrafogalmazására. Ez nemcsak azt jelenti, amit a költségvetési törvényjavaslat általános indoklása is tartalmaz, hogy az úgynevezett nagy elosztási rendszerekben – az oktatásban, az egészségügyben – a pénzbeli társadalmi jövedelmekben még nem következtek be azok a változások, amelyek a működési alapelveket érintenék. Noha az e téren még megtehető lépéseket is hiányoljuk és várjuk a továbbiakban is, a költségvetési kiadások tehetetlenségi ereje ennél lényegesen nagyobb. Sokkal szélesebb körben érvényesül az egyes költségvetési címek, kiemelt előirányzatok feladatorientált újragondolása; sok esetben szükséges összevonása nem történt meg, ehelyett tovább él az egyes rovatok előző évi bázisra épülő tervezése, egyes feladatok párhuzamos finanszírozása, és az ezzel szükségképpen együtt járó pazarlás és szűkmarkúság egyidejű jelenléte.
Ez különösképpen azért meglepő, mert ezt a költségvetést olyan Kormány terjesztette be, amelyik a rendszerváltozás Kormányának tekinti magát. A rendszerváltozás jegyében azonban azt kell látnunk, hogy ugyanazok vagy hasonló érdekcsoportok az állami pénzosztogatásnak ugyanazokhoz a pozícióihoz ragaszkodnak, mint korábban.
A költségvetési javaslatban nincs megfogalmazva új preferencia-rendszer, s nem derül ki, hogy milyen kompromisszumok húzódnak meg az egyes döntések mögött. Úgy kell például a költségvetésről beszélnünk, mint ha pusztán kiadási és bevételi tételek vitája zajlana, és az e mögé bújtatott politikai döntésekről – ha ezek egyáltalán megszülettek, s nemcsak végzetszerűen következnek majd a későbbiekben egy elfogadott költségvetésből – nincs is információnk. Megint egy pár példával szeretném megvilágítani, hogy mire gondolok.
Ilyen bújtatott terület a vállalati támogatáscsökkentés. A vállalati támogatáscsökkentésekre is úgy tett a Kormány több tízmilliárd forintos javaslatot, hogy közben nem zajlottak le azok a politikai viták, amelyek tisztázhatták volna, hogy ezek a javaslatok milyen mögöttes preferenciákra épülnek, hogyan érintik a különböző szakmai csoportokat, társadalmi csoportokat, milyen földrajzi-területi vonatkozásai vannak azoknak, az ott jelentkező gondok kezelésére milyen javaslatok, eszközrendszerek alakultak ki, vagy milyen eszközrendszert kíván kialakítani a Kormány.
Nem tudjuk például, hogy változik-e a mezőgazdaság jövedelemhelyzete a támogatások elszámolásának változásával, abból adódóan tehát, hogy az eddigi szocialista államközi elszámolások helyett ezentúl dollárelszámolásban zajlik a kereskedelem. Nem derül ki az elénk tárt adatokból – és egyéb forrásokból sem –, hogy az árrendszerben milyen változások zajlanak le egyidejűleg, a támogatások és az árak hogyan kompenzálják egymást, mit jelent politikailag az a döntés, amit ezen a téren egy szám elfogadásával meghozunk.
De nem folytattuk le a vitát, és nem volt arról szó, hogy egy elbújtatott politikai döntés van a költségvetésben akkor is, amikor az MSZOSZ közművelődési intézményeiről beszél. Elismerem, hogy nem nagy tétel – de úgy kellene nekünk dönteni szakszervezeti művelődési intézményekről, hogy tulajdonjogi vitákat nem folytattunk le, tulajdonjogi tisztázatlanságok vannak. Amikor döntünk, nem dönthetünk úgy, hogy vagy a művelődési intézményeket támogatjuk, vagy a könyvtárakat támogatjuk, vagy a szakszervezetet támogatjuk, hanem a kettőnek valamilyen keverékéről van szó; tisztázatlan helyzetben hozunk egy tisztázatlan döntést.
Utolsó példaként talán a legfontosabbat szeretném megemlíteni, a társadalombiztosítás elbújtatott problémáját, ami megjelenik ebben a költségvetésben. A tavalyi évben az egészségügyi kormányzat év végén egy olyan forráscserét hajtott végre, amikor az egészségügy finanszírozását áthelyezte a társadalombiztosításba, és ezzel párhuzamosan a családi pótlékot a költségvetésbe tette. Ezek akkor nagyjából azonos tételek voltak, nem érintette érzékenyen a költségvetést, és egy olyan, homályosan megfogalmazott koncepció volt mögötte, hogy az egészségügyet biztosítási alapokra kell helyezni, ugyanakkor a családi pótlék egy olyan szociális rendszer, ami költségvetési feladat. Igen ám, csakhogy a vita lefolytatásának hiánya miatt, végiggondolatlansága miatt kapkodón, egy évre lett ez a döntés meghozva. Most úgy kell az újabb költségvetési törvényt meghoznunk, hogy nem újítottuk fel ezt a vitát, nem hoztunk benne döntést. Most megint egy költségvetési jóváhagyással ebben a kérdésben is döntünk, anélkül, hogy tudnánk: ebben a kérdésben döntünk.
Természetesen ezeket a vitákat most sem fogjuk tudni lefolytatni, a mi kezdeményezésünkre sem, mégis, hangsúlyozni szeretném, hogy a kiadáscsökkentési és bevételnövelési javaslataink, és az ezek nyomán felszabaduló források elosztása nem pusztán azt jelenti, hogy kötözködünk a törvényjavaslatot előterjesztővel, nem azt akarjuk bebizonyítani mindenáron, hogy mi egy jobb költségvetést is tudunk csinálni, mint amit a Kormány tud. Nyilvánvalóan dőreség lenne ez, a jelenlegi körülményeket figyelembe véve.
Azt azonban merem állítani, hogy módosító indítványainkat egy új preferenciarendszert követve fogalmaztuk meg, egy olyan preferenciarendszert követve, amelyben a legfontosabb tényező az, hogy a gazdaságban a piaci elemeket erősítsük – még a költségvetési intézmények terén is –, az, hogy a szociális rendszert megerősítsük az önkormányzatokon keresztül, és az, hogy az elszegényedést megakadályozzuk a közepes jövedelmű társadalmi rétegeknél, hogy a társadalom kettészakadását megakadályozhassuk.
Módosító indítványaink forrása egy másik oldalról technikai jellegű; számszaki hibák eredményének a korrigálására szolgál. Itt azért megjegyzem azt, hogy a számszaki hibák rendre úgy fordulnak elő a költségvetésben, hogy abból mind a Kormány számára a későbbiekben felhasználható tartalék származik – mégpedig nem is kis összegekben.
Korábban már megtett adójavaslataink – amelyekre itt nem szeretnék bővebben kitérni, mert az adótörvények vitája egy másik kérdés, de szorosan ide tartozó kérdés – is ebbe a koncepcióba illeszkednek, amiről most szólok, illetve szólni szeretnék. Olyan javaslataink voltak, mint a befektetési kedvezményeknek a privatizáció során 50%-ról 30%-ra való visszavétele. Ennek, a pénzügyminisztériumi számítások szerint két-két és fél milliárdos forrástöbblete lenne a költségvetés számára. Ilyen indítványunk volt a vállalati nyereségadókulcsoknak az a sajátos 30-50-40%-os megoszlása, amely a kisvállalkozásokat preferálva mégis körülbelül 4 milliárd forintos forrástöbbletet jelentene a költségvetési oldalon.
Most ezeket a tételeket leszámítva, ezekről nem beszélve a továbbiakban, ezeken túlmenően 44 milliárd forintos forrástöbbletet sikerült kihalásznunk, összeállítanunk ebből a költségvetésből.
Ennek a 44 milliárd forintnak egy része kiadásleépítésből származik, abból származik, hogy megtakarítunk az igazgatási kiadásoknál egy jelentős összeget. A beadott módosító indítványainkban részletesen szeretnénk rámutatni azokra a helyekre, ahol megítélésünk szerint jelentős pénzeket lehet megtakarítani a közigazgatásban.
Más része a kiadások megtakarításának bizonyos befektetési támogatásokhoz kapcsolódik. Úgy gondolom, megint annak tanúi lehetünk, hogy több csatornán keresztül, több finanszírozási forrásból hasonló célokra fordítandó alapokat, forrásokat irányoz elő a költségvetés. Úgy gondoljuk, nem szerencsés, amikor párhuzamosan finanszírozunk hasonló célokat különböző íróasztalok mellől, csak azért, hogy az ottani újraelosztási pozíciók, az ottani döntési pozíciók megerősödhessenek, vagy legalábbis ne gyengüljenek! Ezért a befektetések támogatására létrehozandó befektetési alap létrehozását ellenezzük.
Egy másik tételben szeretném, ha a társadalombiztosítás elszámolna azzal a 2 milliárd forinttal, amit tudomásunk szerint még az előző Kormány egyik utolsó intézkedése folytán tavasszal kapott a költségvetésből forgóalap-juttatásként. Erről sincs szó a költségvetésben, nem találkoztunk vele.
Szeretnénk más területeken erősíteni a költségvetési szervek gazdálkodó, eredményérdekelt intézményeinek eredményérdekeltségi vonásait. Úgy vettük észre számos területen, hogy közben ezekben az intézményekben a létszám erőteljesen nőtt, a tervezett árbevétel a töredékére esik vissza. A költségvetési fejezetekben ennek indoklását nem találtuk meg, nem tudtuk kinyomozni, hogy vajon minek az eredménye ez a fajta beállítás. Nyilván célszerű, hogy a későbbiekben erről is a bizottsági viták során, a módosító indítványok kapcsán még vitázzunk.
Indokolatlannak tűnik a költségvetésben a folyó költségvetési mérlegben a tőkekihelyezések megemlítése a kiadások között. Ez nyilván az állami vagyonkezelés körébe tartozik és nem a folyó költségvetési tételek közé. Ezért e tétel szerepeltetése kiesik. Sorolni lehetne a hasonló tételeket.
Ehelyett a végén szeretnék megemlíteni még két olyan tételt, ami bújtatott bevételnövekmény a mi számításaink szerint. Olyan bevétel, amit nem mutat ki a költségvetés, noha minden bizonnyal jelentkezni fog.
Az egyik ilyen nem kimutatott bevételnövekedés az, hogy a vállalati nyereségadóból befolyt pénzösszeg tervezése során a költségvetés abból indult ki, hogy a bérnövekményadó VÁNYÁ-ba épített részét el fogják törölni, hogy teljes bérliberalizáció lesz, megszűnik a bérszabályozás, és ezért a bérnövekményre nem tervezett a költségvetés bevételeket. Ehelyett az történt, hogy a sok huzavona után mégis benne maradt a vállalati nyereségadó-törvényben a bérszabályozásra vonatkozó rész, tehát olyan jövedelemadó-alap van, amire nem tervezett bevételt a költségvetés. Ennek számításaink szerint legalább 5-6 milliárd forintos vonzata van a költségvetésben.
A másik ilyen igen nagy tétel, amiről mindenképpen szólni szeretnék még, a belföldi államadósság kezelése körében leírt majdnem 10 milliárd forintos kamattétel, ami az 1991-es hiány finanszírozására felvett hitelt terhelné. Itt valószínűleg megint valamilyen elszámolásnak lehetünk a tanúi, mert ez a 9 milliárd 700 millió forint egyszerűen nem jöhet ki! A költségvetési törvényben szabályozott módon gazdálkodva a költségvetés nem tud annyi hitelt fölvenni az év során, akkor sem, ha rögtön január 1-jén elkölti a 40 milliárd forintos forgóalapját, ha rögtön január 1-jén elkölti a 15 milliárd forintos államkötvények kibocsátása révén nyerhető pénzét, ha rögtön január 1-jén elköltötte a kincstárjegyek kibocsátásából előirányzott pénzbevételét – akkor sem tud az év hátralévő részében még annyi hitelt összeszedni, hogy 9 milliárd 700 millió forintos kamatterhe lenne ennek! Egyszerűen azért, mert korlátozva van a hitelfelvételi lehetősége a költségvetésnek! Ami itt be van állítva, valószínűleg abból a félrenézésből adódik, hogy a 60 milliárd forintos hosszú lejáratú jegybanki hitel kamatát erre az évre írták be kiadásnak, holott az nem ebben az évben fog jelentkezni, hanem a következő évben, tehát nem '91-ben, hanem '92-ben. A '90-es 10 milliárdos költségvetési hiánynak pedig nyilvánvalóan nem lehet majdnem 10 milliárd forint kamatterhe!
Ezekből a forrásokból, amiket most vázlatosan jeleztem, és amit módosító indítványainkban benyújtunk, ebből szerezhető körülbelül 44 milliárd forintot alapvetően két célra szeretné a mi javaslatunk fölhasználni. Az egyik az önkormányzatoknak juttatott pótlólagos pénzforrások, amik az ott helyben jelentkező működési gondokon szeretnének segíteni egyrészről; másrészről a szociális ellátást szeretnék biztosabb alapokra helyezni; harmadrészt szeretnének hozzájárulni ahhoz, hogy az önkormányzatok valóban gazdálkodó önkormányzatokká válhassanak.
A másik – és tetemesebb, nagyobb – részét ennek a megtakarításnak, egyenlegjavulásnak arra szeretnénk fölhasználni, hogy a személyi jövedelemadó-táblát elcsúsztathassuk, annak érdekében, hogy ne legyen aránytalanul nagy teher a munkavállalókon, a bérből és fizetésből élőkön; annak érdekében, hogy ne alakuljon ki béroldalról egy hatalmas inflációs nyomás a következő évben ebben az országban. Ugyanis nyilvánvaló számunkra, hogyha az adótábla változatlanul marad, akkor ahhoz, hogy valaki szinten tarthassa az életszínvonalát, nem egyszerűen azt kell elérnie, hogy az inflációs ütemnek megfelelően növekedjen a bére, hanem ennél magasabb ütemű bérnövekedést kell kiharcolnia. És ahogy most néztük az utóbbi időben a munkáltatói és munkavállalói oldal véd- és dacszövetségét a Kormánnyal szemben, minden bizonnyal sikerülne is nekik!
Azt gondoljuk tehát, hogy elébe kell menni ezeknek a törekvéseknek, ennek a nagy inflációs nyomásnak, bizonyos értelemben ki kell fogni a szelet a vitorlából, azért, hogy jobban járjanak az emberek, a bérből és fizetésből élők, az adózók, és jobban járjon a gazdaság egésze is! Köszönöm szépen. (Taps.)
