KULIN FERENC, DR. (MDF)
KULIN FERENC, DR. (MDF)
KULIN FERENC, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ha kézbe vették a költségvetés 907/6. számú kötetét, ennek a 185. oldalán találhattak egy formabontó megoldást. A Magyar Televízió költségvetési fejezetét Hankiss Elemérnek, a televízió elnökének egy levele kíséri. Ebben a levélben a televízió elnöke közli azt, hogy amennyiben nem módosulnak a költségvetési tervszámok, annyiban a televízió nem fog tudni működni.
Hozzátartozik a pontos diagnózishoz, hogy a költségvetés nem is irányoz elő támogatást a Magyar Televíziónak, arra számítottak a Pénzügyminisztérium munkatársai, hogy a 6,8 milliárd forintra tervezett kiadás fedezhető lesz részint az előfizetési díjakból, részint kereskedelmi bevételekből.
A televízió elnökének tiltakozása azért minősíthető indokoltnak, mert ezek a számítások megalapozatlanok.
Megalapozatlanok egyrészt azért, mert az előfizetési díjak ma, az elmúlt hónapokra visszatekintve, havi 50 ezer előfizető díjával csökkennek. Várható, hogy ha a Parlament megszavazza a 130 forintról 200 forintra emelt előfizetési díjat, akkor azoknak a száma, akik nem fogják vállalni, nem fogják fizetni az előfizetési díjat, rohamosan növekedni fog.
Nem pontos az a számítás sem, amely szerint 1,6 milliárd forint várható a televízió kereskedelmi bevételeiként. Belső, szakszerűbb számítások szerint ez mindössze 0,3 milliárd forint.
De számokat ezek után nem is nagyon akarok mondani, hiszen ez majd egy, a részletes vitában előadandó tárgy. Én inkább arra szeretnék rámutatni, hogy a televízió költségvetésének a problémája nem egyszerűen egy intézménynek a költségvetési problémája, nem a kultúra egyik ágazatának a problémája, hanem az egész magyar társadalom problémája. Sok millió előfizetőnek és csaknem az egész magyar lakosságnak a gondja.
Arról van ugyanis szó, hogy a saját bevételeiből a televízió legfeljebb március végéig képes működtetni az 1-es és 2-es csatornát, és ha nem kap újabb támogatásokat, akkor két megoldás közül választhat. Vagy azt teszi, hogy drasztikusan csökkenti a műsoridőt, leépíti a fél csatornaként, vagy fél műsoridőben működő 2-es csatornát, vagy azt teszi, hogy a nagyon kínálkozó lehetőségeken kapva elindul a kereskedelmi televízióvá válás útján, vagyis él azokkal az ajánlatokkal, amelyek igen szép számban érték a Magyar Televízió vezetését, a magyar kormányzatot, és arra irányulnak, arra biztatnak bennünket, hogy próbáljuk saját bevételeiből fenntartani a televíziót.
Nem akarok most hosszasan nemzetközi tapasztalatokra hivatkozni, de ezeknek a lehetséges hivatkozásoknak a tanulságát mégis szeretném egy mondatban elmondani. Arról van szó, hogy minden olyan országban, ahol a nemzeti közszolgálati televízió mellett beindult a kereskedelmi televízió, a nemzeti közszolgálati televízió színvonala rohamosan zuhant mindaddig, amíg olyan belátásra nem jutottak az adott országok képviselői, hogy költségvetési támogatással kell egyensúlyozni a kereskedelmi televízió ízlésromboló, kultúraromboló hatását.
Ha tehát mi most a rendszerváltás kezdetén cserbenhagyjuk a közszolgálati nemzeti televíziót, ha mi arra számítunk, hogy majd reklámdíjakból önmagát fogja a televízió ellátni, fedezni saját kiadásait, akkor azzal is számolnunk kell, hogy nem lesz olyan Magyar Televízió, amelyik egyetemes kulturális érdekeket védelmez és képvisel, nem lesz olyan televízió, amelyik a nemzeti kultúra örökségét, hagyományát ápolni tudja, védelmezni tudja.
Azt hiszem, ez nem egyszerűen – még egyszer hangsúlyozom, nem egyszerűen – kulturális érdek, hanem ez társadalmi érdek, nemzeti érdek, hiszen ha van valami, amiben nem követhetjük az egyébként nagyon is másolható, nagyon is mintaként tekinthető nyugat-európai és egyéb fejlett tőkés országokból származó mintákat, példákat, akkor az a kultúra területe. Nincsen olyan modell előttünk sem Európában, sem Amerikában, sem a Távol-Keleten, amelyik a kultúra ápolása, a kultúra védelmezése, közvetítése tekintetében követhető minta volna.
Ha Önök visszaemlékeznek arra a felszólalásra, amit néhány hónappal ezelőtt a belga király tartott itt, ebben a Parlamentben, ha visszaemlékeznek azokra a mondatokra, amelyekben a szónok arról beszélt, hogy a jólét növekedésével, a fogyasztás mennyiségi és minőségi növekedésével, és egyéb civilizatorikus számoknak, mutatóknak a fejlődésével együtt milyen mértékben romlott a közmorál, milyen mértékben csökkent a személyiség tisztelete, milyen mértékben szaporodtak el a deviáns magatartásformák, és egyáltalán mennyire romlott a társadalom morális és szellemi közállapota, közérzete, akkor azt hiszem, hogy tudomásul kell vennünk, hogy ebben a tekintetben nem áll előttünk úgy a Nyugat, mint minden tekintetben követhető minta.
Amikor tehát mi most a televízió költségvetéséről döntünk, akkor a magyar kultúra, a magyar irodalom, a magyar szellemiség, a magyar szellemi közélet jövőjéről döntünk, és ha itt nem biztosítjuk a társadalom minimális igényeit, nem fedezzük, nem segítjük, nem támogatjuk, akkor egy kulturális összeomlás veszélyével kell szembenéznünk.
A kulturális bizottság megvitatta, mérlegelte Hankiss Elemér levelét, panaszát, támogatandónak, méltánylandónak tartja az abban foglaltakat. Összegszerűen természetesen nem tettünk javaslatot a szükséges költségvetési támogatásra, én egy egyéni képviselői módosító indítványban ezt is meg fogom tenni, mintegy ötmilliárd forintot látok feltétlenül szükségesnek ahhoz, hogy az 1-es és 2-es csatorna működőképes legyen.
Erre a kérdésre természetesen vissza kell még majd térnünk, de úgy éreztem, hogy az általános vitában mindenképpen szót érdemel, mert ismétlem még egyszer, nem egy tárcának a gondjáról van szó, önálló költségvetési tételről, amely minden tárcát kell hogy érintsen.
Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
