MÓZES MIHÁLY, DR. (SZDSZ)
MÓZES MIHÁLY, DR. (SZDSZ)
MÓZES MIHÁLY, DR. (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, mindannyiuknak tudomásunk van arról, hogy az utóbbi időben felerősödött az a törekvés, hogy a Parlamentben levő tanár képviselők és az országban a pedagógusok az oktatásügynek nagyobb súlyt adjanak. Ismeretes mindenki előtt, hogy eljutottak a pedagógusok addig a pontig, amikor itt, a Parlament közelében tüntettek. A sajtó ugyan háromezer pedagógusról szólt – többen közülük inkább tizenötezerre tennék ezt a számot.
Az ország minden pontjáról érkeztek ide, és a zuhogó esőben követelték azt a lehetőséget, hogy az oktatásügy nagyobb pénzt, nagyobb lehetőséget kapjon. Itt, a Parlamentben is egy pedagógusszekció alakult, amely hasonló célkitűzésekkel lépett a nyilvánosság elé – igaz, hogy a sajtó különösebb súlyt nem tulajdonított ennek a lépésünknek.
A nemzeti megújulás programjából kiindulva, talán elsőként azt mondanám el, arra gondoltunk, hogy az oktatás stratégiai ágazat lesz, de tanulmányozva a mostani költségvetést, azt kell mondani, hogy egyáltalán nem az: az úgynevezett maradványelv érvényesül változatlanul, és sajnos az oktatásügy gyászosan kis részesedést kapott a költségvetésből.
Itt mondanám el, hogy tisztában vagyunk azzal, és egyet is értünk azzal, amit például Palotás képviselőtársam is megemlített: az oktatásügyet nem lehet csupán az állami költségvetésre alapozni, hanem távlatokban egy olyan átalakulásra lenne szükség, amely legalább hárompólusúvá teszi a magyar oktatást – az állami iskolák mellett az egyházi, illetve a magániskolák jelentenék ezt a három pólust –, és természetesen meg kellene ezeknek az anyagi fedezetét is teremteni. Az államnak az állami iskolákra kellene elsősorban gondot fordítania. Ennek azt kellene jelentenie, hogy az úgynevezet fejkvótát az államnak bármilyen iskolatípusba járó diákok után meg kellene adnia.
Éppen itt kapcsolódunk legelőször a költségvetési törvény I. kötetében kifejtett, a 3. § 2. pontjában szereplő tételhez, amely megállapítja azt, hogy a kialakuló magániskolákban az állam csak 50 százalékos fejkvótát biztosít. Szükséges lenne ennek a felülvizsgálata, ugyanis minden gyereknek egyformának kell lennie az államnak, és mindenkire azonos pénzt kell fordítania – az más kérdés, hogy a szülők hozzájárulnak-e vagy sem. A pedagógus bérgondok szempontjából a magániskolák egyébként is számos szempontból megoldást jelentenének.
Úgy gondolom, mind a három iskolatípusban azonos támogatás szükséges, függetlenül attól, hogy állami, egyházi vagy magániskola-e.
Egyébiránt, a magániskolák alapítását úgy gondolom, a kormányzatnak támogatnia kellene, és bizonyos kódexet kidolgozni arra vonatkozóan, hogyan lehetséges, és inspirálni arra, hogy ezekből minél több legyen.
Tanulmányozva a költségvetés egyes tételeit, néhány megjegyzést szeretnék tenni.
Az 1. § b) pontjában örömmel üdvözöljük azt, hogy az óvodáknak adnak 15 ezer forint/fő fejkvótát, azonban az SZDSZ parlamenti frakciója, azt megvitatva, minimális emelését kell hogy javasolja, 17 ezer forintra szeretnénk javasolni az óvodai fejkvóta emelését.
Nagy vita alakult ki nálunk arról, hogy az általános iskolai tanulókra vonatkozóan milyen fejkvótát tudnánk elfogadni. A 30 ezer forintos fejkvóta nem tűnik elegendőnek, annál is inkább, mert nagyon sok falu önkormányzata olyan anyagi gondokkal fog küzdeni, hogy nem tudnak majd működni az iskolák, ez a fejkvóta nem lesz rá elegendő. Be fogunk adni – nem az SZDSZ parlamenti csoportja nevében, hanem magán-képviselői indítványként – egy javaslatot, amely 32 500 forintban szeretné ezt megállapítani.
Ennek nyilvánvalóan költségvetési kihatásai vannak: számításaink szerint 2,8 milliárd forint, azonban az iskolák működőképességének fenntartása szempontjából ez szükségesnek látszik.
Örömmel üdvözöljük a Kormány hajlékony magatartását arra vonatkozóan, hogy a gimnáziumi fejkvóták emelését – eljutott hozzánk többféle tervezet – hajlandó végrehajtani. 44 ezer forintot irányzott elő, ami nem elég a gimnáziumoknak. A 49 ezres szint, úgy gondolom, talán éppen csak hogy – meg lehet itt is próbálkozni egy olyan módosító indítvánnyal, amely ennél valamivel nagyobb összeget fog meghatározni.
A gimnáziumoknál hadd hívjam fel a figyelmet egy nagyon fontos dologra. Óriási súly nehezedik a magyar gimnáziumokra számos tekintetben. Például a nyelvoktatás korszerűsítése nagyon nagy pénzeket követel, az, hogy biztosítani tudjuk, hogy talán az általános iskola harmadik osztályától legalább heti öt órában egy nyelvet tanuljanak a gyerekek, és a gimnáziumban ezt öt vagy nyolc órában féltagozati vagy tagozati formában folytassák. Ez költségvetési kihatásokkal jár – márpedig ez a magyar jövő szempontjából létérdek. Nagyon fontos, hogy a nyelvoktatás javuljon.
A humán tárgyakból nincsenek tankönyvek. Itt tankönyvpótló jegyzeteket, rengeteg tesztet, nagyobb írásbeliséget kell a tanároknak teljesíteni. Ez anyagi kihatásokkal jár, és természetesen dologi kiadásokkal is. Mindenképpen szükséges most, ebben az átmeneti helyzetben legalább a 49 ezres szint, de lehet, hogy lesz nálunk egy olyan egyéni indítvány, amely ezt 54 ezer forintra javasolja emelni.
Nem teljesen indokolt a szakközépiskolák annyira kiugró fejkvótája, ugyanis a gimnáziumokban a közismereti tárgyak tekintetében olyan pótlólagos kiadások merülnek föl, amelyek, azt hiszem, közömbösítik a szakmai műhelyek fenntartását.
Hosszasan gondolkoztunk azon, hogy az egyetemekre vonatkozóan hogyan lehet értelmezni a költségvetési törvénynek a dologi kiadások durván 50 százalékos csökkentésére tett javaslatát.
Végül is úgy látjuk, hogy nem csökkent ez ilyen mértékben, mert az ösztöndíjakat és a beruházási költségeket átcsoportosították, és emiatt látszik erőteljesebben csökkenni az egyetemek dologi kiadása. Mindenesetre szükséges az, hogy itt is tíz százalék, vagy talán annál nagyobb dologi kiadások legyenek.
A pedagógusbérekről: roppant meglepett mindenkit. Szombaton Debrecenben voltam egy pedagógusgyűlésen, ahol felháborodva mondták el, hogy az államtitkárasszony, Botos Katalin olyan kijelentést tett, miszerint a pedagógusok fizetésemelkedése 60%-os lenne az utóbbi évben. Erre a következőket tudom mondani minden különösebb matematikai zsenialitás nélkül: Az év január elején durván 30%-os, most, ha a Kormány ígéretei valóságosak lesznek, akkor megint 30%-os fizetésemelést fogunk kapni. Ez két év. 60% osztva kettővel, az egyenlő 30%-kal. Tudom, hogy kamatos kamattal kell számolni, tehát 66% osztva kettővel, az egyenlő 33%-kal. Tehát a tanárok bérnövekedése 33%-os. Miközben az infláció ugyancsak kamatos kamattal számolva legalább 75-80% körül van, ugyanezen időszakban. Azt jelenti, hogy egy 80%-os inflációval szemben – ha a múlt évi 35, és a jövő évi durván 35-40%-ot összeadom, akkor 80%-os infláció jön ki – áll egy maximum 66%-os emelés. Mindez az ország előtt úgy van feltüntetve, hogy a pedagógusoknál fizetésemelés történt. A tanároknál fizetéscsökkenés történt. Az a baj, hogy elhiszi a munkásság, elhiszik a bányászok, akikkel szoktak bennünket manőverezni, és azt hiszem, hogy elhiszi mindenki, aki nem elégedett az iskolával.
Hölgyeim és Uraim! Nagyon sok ember nem elégedett az iskolával! Nagyon csodálkoznék én magam, ha az emberek elégedettek lennének. A tanári társadalomban erőteljes kontraszelekció van. Nagyon jól tudom, hogy milyen képzési színvonal van az általános iskolákban. Gyakorló gimnáziumi tanár vagyok, így van bizonyos áttekintésem arról, hogy mennyire szóródik az oktatási színvonal a gimnáziumokban.
Azt gondolom, hogy nagyon lényeges lépésekre van szükség. Javasolnék a Kormánynak – bár tanácsot nem áll módomban adni – egy hároméves cselekvési programot, hogy legyen ilyen. A hároméves cselekvési program keretében fokozatosan javasolnám kialakítani a hárompólusú iskolarendszert. Mindenképpen szükséges lenne, hogy indíttatást kapjon a társadalom, indíttatást kapjanak az iskolák alapítványok létrehozására, amely alapítványokból esetleg a pótlólagos feladatokat finanszírozni tudnák, például az erőteljesebb nyelvoktatást, felvételi előkészítést finanszírozni tudhatnák. Ezért a társadalomnak, a szülőknek fizetni kellene állami iskolák esetében is. Az alapellátást kellene ingyenesnek venni az állami iskoláknál. Az egyházi és magániskoláknál természetesen az egyházi, illetve magánszemélyek, alapítványok döntenének, hogy milyen formában történik az oktatás. Nagyon lényeges, hogy minél hamarabb lépések történjenek.
Azzal a módszerrel, hogy az állami költségvetéstől állandóan többet szeretnénk követelni, és a költségvetési lobby – ha szabad ezt a kifejezést használni – ezt mindig megpróbálja megakadályozni, nem sokra megyünk.
Egy komplex cselekvési program kell. Ennek az egyik oldala az, hogy az állami költségvetés igen is, többet kell, hogy adjon az oktatásügynek, miközben csökkenti egyéb kiadásait. Az állam kivonulása a gazdaságból legalább egy dologra nem vonatkozik, ez pedig az oktatás. Köszönöm. (Taps.)
