TARDOS MÁRTON, DR. (SZDSZ)
TARDOS MÁRTON, DR. (SZDSZ)
TARDOS MÁRTON, DR. (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! A vagyonpolitikai irányelvek előterjesztése számot ad arról, hogy az Állami Vagyonügynökség az elmúlt év folyamán milyen hasznos munkát végzett és milyen munkát kíván végezni a jövőben is a privatizálás ellenőrzésében. Úgy gondolom, itt lényeges pozitív változásról jogos elismerő szavakat mondani, mert az elmúlt helyzethez képest itt lényeges változás történt, amit nagyon fontosnak tekintek, ugyanis a privatizálás egy társadalmilag nagyon érzékeny politikai kérdés, és itt a nyugalom helyreállítása, a nyugalom megteremtése a további fejlődés indulópontja.
Azt gondolom – és ez az első kritikai megjegyzésem –, nem szerencsés az 1095. számmal beadott előterjesztést vagyonpolitikai irányelvnek nevezni, hiszen nem az állami vagyonnal kapcsolatos politikával, hanem csak a privatizálási politikával foglalkozik. Fontosnak tartom ezt azért megjegyezni, mert szükségesnek tartanám, hogy foglalkozzunk az állami vállalatok azon részével is, amelyek közvetlenül nem kerülnek privatizálásra, és amelyeknél az állami vagyon állaga veszélyeztetve van. Azt is mondhatnám, nemcsak veszélyeztetve van, hanem az állami vagyon csökken, és az állami vagyon csökkenése ellen nem teszünk megfelelő lépéseket. Ez egy megjegyzés, ami tulajdonképpen az adott vonatkozásban csak a címre vonatkozik, de más kormányelőterjesztésekben javasolnám, hogy a kincstár megteremtésével vagy más módon foglalkozzon a kormányzat avval, hogy mit tud tenni az állami vállalatok vagyonának erodálása ellen, és ezt sürgősen terjessze a Parlament elé!
A második megjegyzésem arra vonatkozik, amiről Ungár Klára képviselőtársam és Bossányi Katalin képvsielőtársam is beszélt, hogy a vagyonpolitikai irányelvek nem világosan fogalmazzák meg a célját a privatizálásnak. Én úgy gondolom, hogy a vagyonpolitikai elveknek tisztáznia kell, hogy a privatizálás célja nem egyszerűen állami bevételek szerzése és evvel az állami adósságok mértékének csökkenése, hanem olyan helyzetnek a teremtése, amely megfelelő alapot szolgáltat arra, hogy a magyar vállalatok termelési szerkezetátalakítása hatékonyságának növelése minél gyorsabban elinduljon. A két kérdés nem azonos. Nem egyedül a bevétel a cél, hanem e kettő együtt a cél, és ezt világosan meg kell tudni fogalmazni.
A harmadik megjegyzésem egy konkrét kérdés: a 6. oldalon a III/3. pontban az állami vagyon értékesítéséről van szó. A Vagyonügynökség az értékesítést általában megbízottakon keresztül végzi. Ezt a módszert több alkalommal kritizáltam, annak ellenére, hogy jobb módszer, mintha közvetlenül maga végezné a kis bürokratikus apparátus az értékesítést.
Azért bírálom, mert ha gyorsütemű privatizálást akarunk végrehajtani, akkor nem tarthatja kézben a Vagyonügynökség a privatizálási eljárásokat olyan módon, hogy minden esetben tételesen, diszkriminatív módon beleszólhat a privatizálási folyamatokba. Javaslatunk az, hogy e helyett a mondat helyett egy olyan mondat kerüljön a vagyonpolitikai vagy a privatizálási irányelvekbe, hogy a Vagyonügynökség az értékesítés végrehajtását bízza szerződéses formában egymással versenyző, erre a célra specializált állami vagy magán vállalatra; az ÁVÜ a szerződés végrehajtásába csak különösen indokolt esetben szóljon bele.
Ugyanezen pont foglalkozik azzal is, hogy milyen árat kell elérni az értékesítés során. Az előbbiekben elmondottak értelmében ezt a szöveget is javasolom módosítani; bár a szöveggel tulajdonképpen nincs baj, mert azt mondja, hogy valamire lehetőleg ne kerüljön sor. És természetesen ezzel a fogalmazással, hogy az ár ne legyen valaminél alacsonyabb, egyetértek, azt szívesen veszem és jónak tartom. A kérdés azonban az, hogy ezt nem minden esetben lehet biztosítani. És kettéválasztanám az ügyeket – és ezt javasolom, hogy ilyen módon a vagyonpolitikai irányelvek érvényesítése során is ketté kell választani –, hogy az egyik oldalon biztosítani kell, hogy a telek, a föld, ami privatizálásra kerül, az a piaci árnál ne kerüljön alacsonyabb áron értékesítésre, és a piaci áron legyen figyelembe véve a szerződésnél.
Más a helyzet az épületekkel és a berendezésekkel. Sajnos nem tartható az a követelmény sok esetben, hogy a vagyonelemek újraelőállítási árát a vásárló – az a magánszemély, legyen belföldi vagy külföldi – kifizesse. Hiszen ha ez egy veszteséges vállalat, és azokkal a gépekkel az adott körülmények között csak veszteséget, és nem nyereséget lehet termelni, akkor ezeknek az értéke csak annyi, amennyit a gépek egyedi eladásával meg lehet szerezni. Ezért ilyen minimális árként ezt kell meghatározni, nem pedig az újraelőállítási árat.
Utolsó megjegyzésem az – amely nem feltétlenül tartozik bele az irányelvek kérdésébe –, hogy a privatizáció egyik alapvető kérdése, hogy az önkormányzatok, a társadalombiztosítás alapján megszülető új intézmények, a biztosító társaságok decentralizált egységei, és a nem nyereségtermelő, tehát kulturális, egészségügyi intézmények állami vagyonból részesedhessenek, és ennek a formáját alakítsák ki. Úgy gondolom, hogy ennek a kezdeményezése igen fontos kérdés. Gyakorlatilag a privatizálási törvény feladata lesz, hogy ezzel foglalkozzon. Lehetséges, hogy más törvényekben is foglalkozni kell ezzel a kérdéssel. De kívánatosnak tartanám, ha erről említés történne.
Mindazok a kérdések, amikről eddig beszéltem, rövid időn belül a Parlament illetékes bizottságainak írásban rendelkezésére fognak állni, mint az SZDSZ előterjesztései. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
