DERDÁK TIBOR (SZDSZ)
DERDÁK TIBOR (SZDSZ)
DERDÁK TIBOR (SZDSZ) Tisztelt Képviselőtársak! A mi falunkban százhatvanan lakunk – egy kicsit félve mondom itt, mert a kétszáz fő alatti falvakra rossz idők járnak mostanában. Talán emlékeznek arra, hogy az önkormányzati választójogi törvény első tervezete még úgy szólt, hogy a kétszáz fő alatti falvak nem alakíthatnak önkormányzati testületeket. Szerencsére végül nem így alakult, mindemellett további ilyen törekvéseknek lehetünk tanúi: jelenleg a 2 millió forintunkat féltjük a kis falvakban.
Volt nekünk egy kétmillió forintos alaptámogatásunk, amely a mostani tervezet szerint megkurtításra kerül aszerint, hogy a kétszáz főt mennyivel múlja alul az illető településnek a lakossága. Úgy gondoljuk, ez az elképzelés diszkriminatív, ugyanis hazánk lakosságának bizonyos része, bizony, ilyen kétszáz fő alatti falvakban él, bármilyen furcsák is innen, a kétmilliós világvárosból.
Engedjék meg, hogy egy rövid demonstrációval támasszam ezt alá. (Magyarország-térképet bont ki, és képviselőtársa segítségével fölemeli.) Ez a térkép Magyarországot ábrázolja… (derültség) … és a pirossal megjelölt települések kétszáz fő alattiak. Azt hiszem, messziről is elég jól látni, hogy van egy elég nagy területe Magyarországnak, ahol ilyen falvak nincsenek… (mutatja) …, ez az Alföld, Budapest, a Dunántúl északkeleti része. Nyilván, akik a költségvetési tervezetet készítették, erről a vidékről származhatnak, hiszen… (derültség) …, hogy mi itt, Baranyában, Zalában vagy fönn, Észak-Borsodban, kisebb helyeken lakunk. (Elteszi a térképet.)
A Kormányban néprajztudós is ül, úgyhogy bizonyára szóba került ez a kormányüléseken, hogy nem valami egyéni furcsasága bizonyos magyar állampolgároknak, hogy ott laknak, hanem egyszerűen néprajzi tény; az Őrségben például másfajta település nincs is, mint kétszáz fő alatti.
Mire való ez a kétmillió forint? Amikor annak idején ezt elkezdték folyósítani minden magyar településnek, minden magyar falunak, akkor azért kezdték el folyósítani, mert ha egyszer a települést településnek mondjuk, akkor ott vannak bizonyos alapfunkciók, úgymint: kell egy buszmegálló, aztán kell valamiféle közvilágítás, kell egy pecsét – hogy az falu legyen –, és kell valahol imádkozni. Hogyha valamely faluban 10–15 fővel kevesebben laknak, akkor úgy gondolom, attól még nem lehet arányosan sárosabb a buszmegálló, halványabb a közvilágítás, kisebb a pecsét – vagy halkabb az imádság. Egyetlenegy megoldást tudok elképzelni –, mert az a megoldás nem tetszik, hogy csak bántjuk a kis falvak lakóit, mert ők véletlenül oda születtek. Egy sokkal határozottabb megoldást tudok elképzelni: hozzunk egy országgyűlési határozatot, hogy ezek az emberek költözzenek föl Budapestre. Ez negyvenezer ember, tehát pénzügyileg Budapesten ez nem oszt, nem szoroz – ezért nem kell újabb metróvonalakat építeni, nem kell fényesebb közvilágítás. A templomokban lesz egy kis zsúfoltság, mert a falusi nép nagyon vallásos – de azt hiszem, hogy egy kis beosztással meg tudjuk szervezni.
Ha mégsem ezt a megoldást választjuk, akkor számot kell vetnünk azzal, hogy ebben az országban nem lehet mindenki csöngei, vagy tabajdi, vagy ipolytölgyesi. Van, aki kinyitja a személyijét, és menten kiderül belőle, hogy ő csak kisfüzesi vagy – ne adj'Isten – orbányosfai. Én úgy gondolom, ezek a helyek pont ugyanolyan méltók arra, hogy megbecsülésben részesítse őket az Országgyűlés, tehát ha nem fogadjuk el azt a szemléletet, hogy ilyen csip-csup falvakat nem lehet fönntartani ebben az országban, akkor azt a szemléletet kell elfogadnunk, hogy bizony, többletköltségekkel jár egy ilyen kis falunak a fönntartása.
Milyen többletköltségekre gondolok? Mondtam már a buszmegállót, a pecsétet és ilyen apróságokat – van ennél súlyosabb költség is: az iskola. A tanárokat ugyanis nagyon nehéz rábeszélni arra, hogy ilyen messzi helyekre menjenek el tanítani, és ettől általában többet kell nekik fizetni. Többet kell nekik fizetni olyan helyeken, ahol nincs általában semmiféle adóbevétel, tehát valahonnan ki kell ezt gazdálkodni – én úgy gondolom, hogy ezt valahogy a költségvetésnek kellene állnia.
Ugyanolyan probléma a napközi – mert ezekben a kis falvakban, persze, munkahelyek sincsenek. A felnőttek eljárnak dolgozni, a gyerekek pedig otthon maradnak, vagy átjárnak a szomszéd faluba – de mindenképpen felügyelet nélkül vannak.
Tehát ha azt akarjuk, hogy ne kószáljanak az utcán, akkor valahogyan napközi ellátást kell biztosítani nekik. Gyakran olyan falvakról van szó, ahol a szülők nem bírják anyagilag ennek a napközinek a fedezését, márpedig a napközi ugyanúgy fűtést igényel, ugyanúgy bérkeretet igényel, tehát ezzel valahogyan számot kellene vetni.
Egyetlenegy dologra szeretnék még kitérni, most már nem annyira a kis falvakról beszélve, hanem egy másik típusáról a kis közösségeknek, a nemzetiségi közösségekről. Ez a törvénytevezet, ez a költségvetés nagyon okosan 14 000 forintot irányoz elő nemzetiségi gyerekenként, ami plusz költség, hiszen abból indul ki, hogy az önkormányzatok nem tudnák fedezni a nemzetiségi oktatásnak a plusz költségeit, ha ez csak rajtuk múlna. Azonban valószínűleg azért, mert gyorsan kellett elkészíteni a költségvetési törvény tervezetét, az adatszolgáltatás hiányosnak bizonyult, és vannak olyan, tisztán nemzetiségiek által lakott települések, ahol általában eddig is folyt nemzetiségi oktatás, és ezeknek a településeknek egy része kimaradt valamilyen véletlen folytán a törvénytervezetből. Egy hárompárti javaslatot nyújtottunk be Jakab Róbertné képviselőtársammal és Gyurkó János képviselőtársammal arra vonatkozóan, hogy egészítsük ki ezeknek a falvaknak a listáját. Ugyanis mielőttünk nyilvánvaló, hogy a magyar Kormánynak nincsenek olyan szándékai, hogy valahogyan ilyen adminisztratív nyilvántartásokból fakadó mahinációkkal eltüntessen hazánk etnikai térképéről bizonyos kisebbségeket, de hát az eddigi történelem meggyőzött bennünket arról, hogy ilyen kormányzati szándék elképzelhető. Ha pedig elképzelhető, akkor ezt ránk is foghatják mások, akik abban érdekeltek, hogy minket olyan színben tüntessenek fel, mintha ilyen törekvéseink lennének. Tehát nyilván nekünk a látszatot is el kell kerülni. Minden olyan gyereket, aki valójában nemzetiségi, részesíteni kell abban az alapjuttatásban, amiben nagyon helyesen részesítjük is a nagy részüket.
Köszönöm szépen. (Taps.)
