KÁLMÁN ATTILA, DR. (MDF)
KÁLMÁN ATTILA, DR. (MDF)
KÁLMÁN ATTILA, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Dr. Barna Péter fizikus barátom hívta föl a figyelmemet annak a veszélyeire, ha a költségvetési szervek jogosultak adózott nyereséget eredményező vállalkozást is végezni. Ezért adtam be az államháztartási törvény 55. pontját módosító 1074-es sorszámú javaslatomat.
Véleményünk szerint a költségvetési szerv legyen jogosult arra, hogy eszközeinek és szakértelmének felhasználásával külső megbízóktól is vállaljon szerződésben rögzített feladatokat, a szerződés időtartamára és terhére új alkalmazottakat vehessen föl, a bevételből működési költségeket számolhasson el, és beruházásokat végezhessen, de ne képezhessen felosztható, adóköteles nyereséget! Ha ugyanis a költségvetési szervek adózott nyereséget eredményező vállalkozásokat is végezhetnek, akkor a vállakozási tevékenység – alig ellenőrizhetően – előtérbe kerülhet kötelezettségeik teljesítésével szemben. Gazdálkodásunk bonyolultabbá válhat, lényegesen nagyobb hivatali apparátust igényelhet, amely a költségvetést terheli. Lehetővé válhat a költségvetés pénzeszközeinek szinte ellenőrizhetetlen átáramoltatása a vállalkozói szférába. S végül az így vállalkozó költségvetési szervek megengedhetetlen előnyhöz jutnak a többi vállalkozóval szemben.
Itt jegyzem meg – bár nem szorosan ide tartozik –, hogy sokak szerint az inflációt az is fékezné valamelyest, ha vezetői prémium csak olyan nyereség meghatározott százaléka lehetne, amely nem áremelésből ered.
Néhány mondatot szólni kívánok a négy párt nyolc képviselője által benyújtott 1214-es sorszámú módosító javaslatról is, mely azt kéri, hogy ne csak a költségvetési törvényben felsorolt, hanem valamenynyi területen azonos normatív támogatást kapjanak az állami, valamint az egyházi oktatási és szociális szolgáltatások, továbbá hogy kapják meg az egyházak az általuk kért és önként lecsökkentett egész összeget hitéletük támogatására.
Remélem, hogy előbb-utóbb az egyházak teljesen önállóak lesznek, és ezáltal az államtól százszázalékosan függetlenek. De csak azután, ha visszakapják és helyrehozzák ingatlanaik nagy részét, és helyreáll, megnő a vallásos emberek öntudata és áldozatkészsége! Tudom, hogy nem lehet ott folytatni, ahol 1948-49-ben abbahagyatták velük, de szűkös lehetőségeink határáig elmenve, ha úgy tetszik, a vallásos emberek adóbefizetéseinek egy töredékéből az átmeneti néhány évben segítenünk kell az egyházak talpraállását, megerősödését. A nekik juttatott pénz megsokszorozódhat hazai és külföldi adományokkal, önkéntes munkával. Minden egyes forintból akár 5–10 forint is válhat, értéket őriz, értéket gyarapíthat! Az nem lehet mérvadó, hogy az előző években menynyi állami támogatást kaptak, hiszen sok szempontból az 1990. év a nulladik évük volt! Az 1990. évi IV. törvényt még az előző Parlament alkotta. Ez nem csupán kimondja a lelkiismereti és vallásszabadságot, hanem igyekszik annak a feltételeit is biztosítani.
Ennek hatására 13 egyház helyett ma már 37 van, s az 5 szerzetesrend helyett 63 működik Magyarországon!
Nem csupán az egyházi szolgáltatásokat igénybevevők száma növekedett meg, hanem a különböző szolgáltatások módja is. Most már vannak kórházi lelkészek, börtönlelkészek, sőt tábori lelkészek is, és lényegesen többen vesznek részt a hitoktatásban is.
Nincs könnyű dolguk a hitoktatásra vállalkozóknak. Sokan egy-egy hajnali vagy késő délutáni óráért sokat utaznak, különböző korú és előképzettségű, nemegyszer nagy létszámú csoportokkal foglalkoznak. Az erre szánt pénzt nem szabad sajnálnunk, mert ahogyan az ismert mondás állítja – kissé szabadon idézem –, amit az oktatáson s azon belül a hitoktatáson megspórolunk, azt később kamatostul kell kiadnunk javítóintézetekre, alkohol- és kábítószer-elvonókra, börtönökre. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
