KELEMEN JÓZSEF (MDF)

Teljes szövegű keresés

KELEMEN JÓZSEF (MDF)
KELEMEN JÓZSEF (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Körülbelül negyedszerre sikerül már, hogy végre megszólalhassak. A legutolsó alkalom akkor lett volna, amikor negyed 12-ig itt ültünk, akkor nem volt rá mód, természetesen. Van egy javaslatom benyújtva, amit 1224-es szám alatt kaptak meg. Sajnálatos elírás folytán az összegszerűség nem jól van feltüntetve rajta, mert a helyes összeg 6 milliárd 258 millió forint. Én ezt észrevettem, korrigáltam, az új példányt elkészítettem, nem tudom, meg fogják-e kapni, tudniillik az adó- és költségvetési bizottság nem fogja helyeselni ezt az én módosításomat, és állítólag nem engedélyezik, hogy az kikerüljön.
A lényeg az, hogy szeretnék egy-két adatra rávilágítani, mert mindenki a saját szemszögéből ítélve nézi a költségvetést. Én az alábbiakat szűrtem ki belőle. A javaslatom lényege az, hogy az összes intézménynél a "jutalom" címszó alatt szereplő forintösszegek kerüljenek levonásra. Ez összességében az összes költségvetésünknek nem éri el az 1%-át. De a 78 milliárdnak már majdnem a 10%-a. Hogy miért lehetne ezt megtenni? A következők miatt. 1990-ben a költségvetésben, ami előttünk fekszik, illetve megkaptuk, 312 ezer 199 fő volt feltüntetve, hogy annyi intézményi dolgozó volt. Kérem szépen, ez a szám tervezve 1991-re 314 ezer 144 fő. Ez pontosan 1945 emberrel több, mint az elmúlt évben.
Külföldi szakvéleményeket a hazai sajtóban olvasva azt halljuk, úgy vélekednek, hogy körülbelül a költségvetésből 50%-kal több ember dolgozik, mint amennyinek kéne lenni. A hatékonyság ugyanennyivel körülbelül rosszabb. Én nem azt mondom, hogy építsük le a költségvetést, így nem lehet megtenni egy pillanat alatt, mert nincs is meg a technikai háttér, hogy ezt meg lehetne oldani. De ha figyelembe vesszük azt, hogy az egy főre eső bérszínvonal 18-20 ezer forint, a 314 ezer ember átlagát figyelembe véve, már itt a bérnövekmény körülbelül 20%-os az elmúlt évhez viszonyítva. Ha a bérautomatizmusokat is figyelembe vesszük, az körülbelül megint 10% bérnövekményt takar. Én intézményekhez és minisztériumokhoz telefonáltam személyi ügyekben, hogy jelenleg hogy néz ki, hogy vannak betöltve az álláshelyek, a főmunkaidős álláshelyek. Tulajdonképpen 5–25%-a az intézményi álláshelyeknek nincs betöltve, valószínű, nem is lesz betöltve, de erre a bértömeg be van tervezve, megvan. Én azt mondom, hogy ne vonjuk el a jutalmat senkitől sem, de ne fizessük ki előre, ne tervezzük be előre. Ha azt mondjuk, hogy a 13. havi bért hogyan lehet megtakarítani, illetve megkeresni, egyszerű, nem töltjük be ezeket az álláshelyeket, mindjárt adva van egy összeg rá, anélkül, hogy igénybe vennénk ezt az alig több, mint 6 milliárd forintot. Nos, nem tudom, ki, mennyire alaposan nézte meg a költségvetést. A lényeg az, hogy az intézményeknél alkalmazott nyugdíjasok bére közel 1 milliárd forintot tesz ki. Pontosan meg tudom mondani, kilencszázhuszon-valamennyi millió forint.
Ha arról beszélünk, hogy mekkora munkanélküliség van az országban, akkor az ember úgy gondolná, hogy a nyugdíjasok köréből csak valóban azokat foglalkoztassuk, akik szakmailag pótolhatatlanok bizonyos szakmák részére. Énnekem ez a javaslatom, és ezt kérem tisztelt képviselőtársaimtól tulajdonképpen; hogy a bizottságok hogy döntenek, az a bizottságban dolgozóknak a joga. Az, hogy a költségvetés hogy lesz elfogadva, az az országgyűlési képviselőknek a dolga. Tehát hogyha a módosító javaslatomnak helyt adnának, és a "jutalmak" címszó alól a 6 milliárd forintot kivonnánk, akkor tulajdonképpen mindenki megteremthetné magának a 13. havi bért.
Viszont a Kulin Ferenc képviselőtársam által 1212-es számon benyújtott módosító javaslat, ahol a Magyar Televíziónak a működtetéséhez szükséges forráshiányt taglalja, illetve arról beszél, hogy a Televíziónak a működőképessége forráshiány következtében kétségessé válhat a jövőt illetően, ha figyelembe vesszük azt, hogy egy nyugdíjasnak van 6-6500 forintja – kérem, egy újságra, ha előfizet, meg a Televízió előfizetési díját kifizeti, akkor a havi nyugdíjának a 10%-a erre megy el. Ezeket az embereket szerintem ne fosszuk meg attól, hogy még a tv-t se nézhessék, mert nagyon könnyen odakerülünk, hogyha nem adjuk meg azt a lehetőséget, hogy egy összegnek, az általam javasolt összegnek a felét erre a célra fordítanánk. Kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy fontolják meg javaslatomat. Nem tudom, hogy megkapják-e a második példányt. Elég részletesen megindokoltam az abban foglaltakat. Köszönöm szépen a türelmüket. (Gyér taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem