RÁDAY MIHÁLY (SZDSZ)
RÁDAY MIHÁLY (SZDSZ)
RÁDAY MIHÁLY (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azon a bizonyos napon, a zárt ülés utáni éjszaka a megszólalási lehetőségtől én is udvariasan visszaléptem, de már akkor jeleztem, hogy a konkrét beadott módosító javaslatokon túl szeretnék egy-két dologról szólni, ami a környezetvédelmet érinti. A költségvetés ugyanis egy, a környezetvédelemmel foglalkozó ember számára sok-sok hiányt tartalmaz, és ez nem hagyható szó nélkül.
A fejezetszintű kormányzati beruházások című csomagban például szerepel a Ferihegyi repülőtér zajvédelme, mint ami kikerült a kormányzati döntéskörből. Adatok közül néhány. Tizenöt évvel ezelőtt, 1976-ban rendelték el a zajvizsgálatot, és 1987-ben képviselői interpelláció hangzott el e Házban, és a miniszteri választ – ez akkor nem volt igazán mindennapos dolog – a Parlament nem fogadta el. Az eredmény, hogy zajvédelmi programra 2,3 milliárd költségigényt szavaztak meg, ebből 1987-től 1990-ig 600 millió szerepelt a költségvetésben összesen e célra az inflációs ráta nélkül.
A további, szintén '87-es szinten kalkulált 1,7 milliárdnyi beruházást 1991-től tervezték megvalósítani, beruházni. Ha a költségvetés megúszta ezt a közel kétmilliárdot, legalább egy szónyi jelzést olvashattam volna a rengeteg papír között arról, hogy a zajcsökkentés Ferihegyen – ha már kikerült a kormányzati döntési körből, azért ez nem jelenti azt, hogy nem is végzik el, tehát hogy valahol lesz.
Az elkülönített állami pénzalapok nagy hányadának elköltési hatáskörét sem tisztázza a költségvetés, mintha nem tartozna egy minisztériumhoz sem a feladat, hogy befektesse, forgassa az ezekben az alapokban képződő összeget. Nem mindegyiknél van így, de ilyen a környezetvédelem esetében például a vízügyi alap és a környezetvédelmi alap. A vízügyi alapnak mintegy a fele a szennyvízbírságokból keletkezik, az 1990-es 2 milliárd 558 millió forintos bevétele is a kiadás ellenére csak 2178 millió forint az 1991-es bevétel-előirányzatra. Ez körülbelül 400 millió csökkenés. Miért? Kevesebb lesz a vízszennyezés jövőre? Nem érthető.
A bírságtételek már az infláció alatt teljesen elavultak, a Környezetvédelmi Minisztérium szakemberei szerint jelentős emelést kellene végrehajtani. Vajon ez miért nem tükröződik a költségvetésben a bevételi oldalon?
Valószínűnek tartjuk, hogy a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium rendelkezik e milliárdok sorsáról. Szerintem ez helytelen. A csatornabírság és a vízkészlet-gazdálkodási díj gyarapítsa továbbra is a vízügyi alapot, és rendelkezzék felette a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium, de a szennyvízbírságból befolyt összegek kerüljenek a környezetvédelmi alapba. Csak így biztosítható, hogy a szennyvízbírság, amely a természetes vizek tisztaságának megőrzésére ösztönző, ugyanarra a célra fordítva valóban a környezet védelmét szolgálja.
A szennyvízbírságok tételeit egyébként is sürgősen felül kell vizsgálni, a belőlük származó bevételek és kiadások 1991-es előirányzatát jelentősen meg kellene emelni. A környezetvédelmi alapnak sincs látszólag gazdája a költségvetésben, ez szintén alulbecsült. Az 1990-es 658 millió forinttal szemben 1991-re 604 millió forint bevételt irányoztak elő. Kevesebb lesz a bírság, vagy csökkentik a mértékét? Nem érthető. A nemzeti megújhodás programjában nem olvashatunk arról, hogy a környezet pusztítói ezentúl olcsóbban tehetnék ezt. A Kormány talán itt akar nagyobb fokú türelemről tanúságot adni?
Érdekes, hogy a gazdátlannak tűnő alapok között van olyan is, amelyik röghöz kötött. Az útalap kezelése a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium hatásköre. Az alap bevételei az üzemanyag fogyasztói árából származnak, és az országos úthálózat fejlesztését és fenntartását szolgálják. Sajátos az, hogy a közúti és vasúti szállítás versenyében a MÁV hozzájárul a közútépítés finanszírozásához. Gázolajfogyasztás után ő is befizeti ugyanis az útalapba a járandóságot. Ennek mértéke az idén várhatólag 200 millió forint. Ugyanannyi árunak az eljuttatása ugyanannyi útszakaszon közúton kilencszer több energia felhasználásával, harmincszoros légszennyezéssel és hatszor annyi zajjal jár, mint vasúton. A kétvágányú vasút helyigénye negyed-, üzemeltetése harmadannyiba kerül, mint az autópályáé. Vajon miért nem kap a MÁV befizetése arányában részt az útalapból, és azt fordítsa a szárnyvonalak fenntartására, fejlesztésére!
Helytelen módosító javaslatokba csomagolni ezeket, mindent, amit lehetne jobban, meggyőzőbben leírni a költségvetésben. De azt sem lehet elvárni, hogy az, aki a környezetvédelem ügyét igyekszik szolgálni, ne jelezze a hibát, ha tisztázatlan részleteket talál.
De vessünk még egy pillantást a fejezetszintű kormányzati beruházások című fejezetre. Itt a Belügyminisztérium címén szerepel a katasztrófaelhárítás alcím 60 millió forintos előirányzattal. A Minisztérium költségvetésében ugyanakkor ezt a tételt nem találtuk meg. Miért nem szerepel, vagy miért nem elkülönítve szerepel ott ez a keret, mit takar ez a cím egyáltalán? Tartalmazza-e például egy vegyi robbanás következtében fellépő katasztrófa elhárításnak a költségeit, vagy ebből az alapból kap az a település is, amit árvíz, tűzvész vagy földrengés, vagyis természeti katasztrófa pusztít? Nem világos.
Ugyanis a szakemberek és hozzáértők pontosan körülhatárolják, mi tartozik e két szó, a természeti és a környezeti értelmezésbe. Nem mindegy tehát, hogy csak az egyik kategóriában vagy mindkettőben segít ez a 60 milliós előirányzat. És a figyelmes olvasó ugyanezt a problémát feltalálja a 14. fejezetben, a Külügyminisztérium fejezetében is.
Az ágazati céltámogatások keretében a külügyi segélyalap nyújt fedezetet a természeti katasztrófa sújtotta országok megsegítésére. Véleményünk szerint e keretet úgy kellene megosztani, hogy a környezeti katasztrófák elhárításához, kárainak mérsékléséhez is segélyt tudjunk folyósítani.
Ehhez persze, módosítani kellene egy '82-es MT-határozatot, hiszen ez a fajta segítségnyújtás kölcsönös – és ne adj' Isten, mi is rászorulhatunk ilyen támogatásra másoktól.
Környezetvédelmi szempontból feltétlenül kedvező jel, hogy a támogatásleépítési program keretében a műtrágya árkiegészítése megszűnik, és felszabadul kétmilliárd forint. Ám az e célra szolgáló 350 milliós összeg sem a környezetvédelmet szolgálni hivatott tárca költségvetésében jelenik meg, hanem a XVII. fejezetben, a Pénzügyminisztériumnál. Javaslom ennek az összegnek az áthelyezését a XX. fejezetbe – ahogy azt módosító javaslatomban is benyújtottam. Az összeg megemelésére is tettem javaslatot, de azt visszavontam, mert kiderült, hogy a költségvetésben leírt 1990-es előirányzat megtévesztő – ott 511 millió forint szerepel –, annak valós tartalma, bár csökkenésként van föltüntetve, valójában növekedés.
Térjünk át a környezetvédelmi tárca pénzére, amely engem személy szerint és a környezetvédelmi bizottságot is legjobban érdekli. Erről a költségvetésről nem tudott bizottságunk két hétig érdemben tárgyalni, mert – és ezt képivselőtársaim is ellenőrizhetik – nem végezték el az illetékesek a környezetvédelem és a vízügy szétválasztásának pénzügyi lebontását, amikor a költségvetést készítették. A két érintett minisztérium végül is, roppant tempóban, ha jól vagyok értesülve, a csütörtöki napon vagy éjszaka elvégezte.
Olyan is, mint amit túl gyorsan csináltak meg. (Taps a bal oldalról.) Improvizációk eredménye. Bár a vízügy és a környezetvédelem, a két minisztérium már elvileg szétvált – és itt van a szövegemben zárójelben egy kis kérdőjel –, a problémák még mindig összefűzik őket.
A költségvetési törvényjavaslat általános indoklásának 78. oldalán a két minisztérium számadatai még mindig a régi felállás szerinti adatokat tükrözik – de nem igazán ez a fő baj, legfeljebb a számszaki hibákat gyarapítja. A baj az, hogy a szétválasztás számunkra elfogadhatatlan gyakorlata tükröződik a költségvetésben. A hatósági feladatok szétválasztása, ennek nyomán a létszámok megosztása nem a törvény szerint történik. A szétválasztás előtt a hatósági ügyek körülbelül 90%-a környezetvédelmi vonzatú volt, a 10%-os vízügyi ügyiratforgalommal a dolgozók 20-25%-a foglalkozott. Ha maximális jóindulattal mérlegeljük a vízügyi igazgatásnál hagyott hatósági feladatokat – árvízvédelem, belvízvédelem, vízkészlet-gazdálkodás –, akkor is a szétválasztás előtti létszám 35%-ánál többnek az alkalmazása nem indokolt. Jelenleg a vízügyben a létszám 60%-ka van, a környezetvédelemben 40. (Közbeszólás: Fantasztikus!)
Mi köze mindehhez a költségvetésnek? Az, hogy az így kialakított listához kell megszabni a béreket. A területi szervek létszámarányos költségeit arányosan növelni kellene a vízügy rovására, és ugyanennek jelentkeznie kell pluszként a környezetvédelmi minisztériumnál is.
További számok. A környezetvédelmi felügyelőségek 1991. évi előirányzata 643,2 millió forint – a vízügyi igazgatóságoknál ugyanez 8 milliárd 840,9 milllió forint. Az arány 6,8% – kontra 93,2%.
Nem a vízügyi szervezet ellehetetlenítését, pénzügyi megcsorbítását jelenti javaslatom, hanem az általam ajánlott pénzügyi megosztás biztosítaná valóban nem több, mint az eddigi helyzet fenntartását – ez mindössze 1 milliárd forint a javaslatom szerint.
Számításaim szerint – és ezt tükrözi az ezzel kapcsolatosan beadott két módosító javaslatom – a XIII. fejezet 1. címéről, tehát a Közlekedési Minisztériumtól át kellene tenni 140,8 millió forintot a XX. fejezet címére, vagyis a környezetvédelemhez, továbbá a XIII. fejezet 9. címéről – ez az Országos Vízügyi Felügyelőség passzusa – át kellene tenni 1 milliárd forintot a XX. fejezet 6. címére a környezetvédelmi felügyelőségekhez.
További módosító javaslataim bizottsági megtárgyalása során a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium képviselője kifejtette, nincs mód a szennyvízkezelés, illetve a vízkárelhárítás, vízminőség-védelem költségvetési összegeinek átcsoportosítására, mert folyamatban lévő beruházások vannak. Szerintem mindig lesznek folyamatban lévő beruházások. Ha a költségvetési pénzek továbbra is a kivitelezőnél lesznek ahelyett, hogy a potenciális megrendelőnél lennének – esetünkben a környezetvédelmi tárcánál vagy esetleg az önkormányzatoknál –, soha nem ér véget a rendszerváltás.
Tarthatatlan ebben az esetben is, hogy a költségvetési összeg direkt úton kerül oda, ahol a kivitelező kapacitás van, hiszen így nincs mód olcsóbb vagy jobb kivitelezőt keresni, nincs mód esetleg a szükségtelen kapacitást leépíteni – az úgynevezett ágazati szemlélet pedig leépítendő végre! Legyen a pénz és a felelősség az ügy gazdájáé, és végeztesse el a feladatot azzal a vállalkozóval, aki számára a legelőnyösebb, legmegbízhatóbb ajánlatot tudja adni. Ennek a célnak az elérését sürgeti sorszám szerint az 1248-as, illetve az 1249-es szám alatt beadott módosító indítványom.
További érdekesség. A környezetvédelmi tárcának nincs lakásépítési, illetve lakástámogatási kerete, pedig a regionális egységek alkalmazottainak éppúgy szükségük lenne ilyen támogatásra, mint más tárcák alkalmazottainak, különösen, ha a szétválasztást valóban végrehajtják. Összeszámoltam: az Információs Hivatal, a Nemzetbiztonsági Hivatal, a HM, a BM és a PM összesen 1 milliárd 968 milliót, tehát durván 2 milliárdot szán alkalmazottai lakásproblémáinak megoldására a költségvetés adatai szerint. Figyelemre méltó, hogy ez az összeg nagyobb, mint a környezetvédelmi tárca teljes évi költségvetésének kétharmada.
Az is figyelemre méltó, hogy a műemléki felügyelőségek teljes munkaidős dolgozóinak havi bérszínvonala 1233 forinttal csökken jövőre az adatok szerint. Én szoktam velük vitatkozni, de hogy ekkora büntetést érdemelnének, arról nincs tudomásom. (Derültség a bal oldalon.)
Végül ismét egy konkrét módosító javaslat. A bős-nagymarosi vízlépcső jövő évi költségkeretének áthelyezése indokolt, újabban ez talán kommentárt sem igényel. A költségvetés elkészítése óta ugyanis létrejött az illetékes kormánybiztosság – legyen ennek a feladata Nagymaros ügyében intézkedni. Miért e kormánybiztosnál ne lenne pénz, csak felelősség? Ha a nemzeti megújhodás programjában leírtakat komolyan lehet venni, a Nagymarosra szánt 200 millió áttehető a kormánybiztoshoz. A víziút üzemeltetését, a helyreállítását, illetve az addig szükséges karbantartást rendelje meg ő, ahol kedvezőbb ajánlatot kap. Erről szól az 1250-es számon benyújtott módosító indítványom, és az ahhoz írt környezetvédelmi bizottsági támogató szöveg.
Békesi László a költségvetési bizottság egyik múlt heti – a költségvetést tárgyaló – ülésén egy más módosító indítvánnyal, illetve annak elvetésével kapcsolatban valami ilyesmit mondott: Van, amikor a meggyőzés egyéb eszközei után, ha másképp nem megy, a gazdasági meggyőzés eszközéhez kell nyúlni. Lehet, hogy nem pontosan így hangzott el, de ez volt a lényege, vagyis: néha szükség van arra, hogy a költségvetési keretek szorításával, elvonásával vagy átcsoportosításával hassunk akkor, amikor más módon a meggyőzés már kudarcot vallott.
A költségvetési bizottság ülésén azt is hallottam, hogy két illetékes minisztérium emberei már megállapodtak egymással – ebbe nem kell beavatkozni. Ezzel teljességében és így, leegyszerűsítve nem lehet egyetérteni. Általában helytelenítem, ha a Parlament vagy egyes képviselők próbálnak kormányozni vagy legalábbis tippeket adni a Kormánynak, illetve egyes minisztereknek, mégsem fogadható el a fenti tiltás – így. Vegyünk egy teljesen közérthető példát: mondjuk, két minisztérium emberei megállapodnak abban, hogy a Parlament telkét odaadják egy szállodavállalatnak. Az az érzésem, hogy bármelyik parlamenti széksorban ülő képviselőnek joga van szólni és szót emelni akkor, ha ezt hallja.
A környezetvédelemért felelősséget vállaló képviselők, az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának tagjai úgy érzékelik, hogy a környezetvédelem ügyét rosszul szolgálja a költségvetést is érintő, a minisztériumok között létrejött gyors és improvizációkat tükröző megállapodás. Kötelességünk szólni. Ha ezekből a képviselői észrevételekből bizottsági állásfoglalás lesz – és nem egy ilyenből lett –, akkor mindent meg kell tenni azért, hogy a megállapodás felülvizsgálatára ösztönözzünk, ha kell, gazdasági megszorításokkal, tehát a költségvetés parlamenti módosításával.
Pluszpénzt, egyetlen forintot sem kérek, és nem kér a környezetvédelmi bizottság sem – csak a költségvetésben meglévő keretek megfelelő átcsoportosítását, hogy az ország tragikus környezeti állapotának legyen esélye némi javulásra.
Kérem, képviselőtársaim, amikor ez sorra kerül, támogassák az e témában beadott módosító javaslataimat. Köszönöm. (Taps.)
