TÖLGYESSY PÉTER, DR. (SZDSZ)
TÖLGYESSY PÉTER, DR. (SZDSZ)
TÖLGYESSY PÉTER, DR. (SZDSZ) Köszönöm, Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Sokáig gondolkodtam azon, hogy elmondjam-e a mondanivalómat most a részletes vitában, de végül is úgy döntöttem, hogy amilyen röviden csak lehet, összefoglalnám a személyes mondandómat arról, hogy ez az Országgyűlés hogyan döntsön a magyar nemzet éves jövedelmének több mint feléről, mert azt hiszem,ez a kérdés a költségvetés ügyében, hogy azoknak a javaknak több mint a felét hogyan költsük el, amelyeket ez az ország megtermel. Ez nem szakmai kérdés, ez a világon mindenütt a legfontosabb politikai kérdés.
Azt hiszem, hogy most december 27-én nem az a nap van, amikor azt kell vizsgálni és kutatni, ki a felelős azért, hogy a költségvetési vita ilyen későn és ilyen módon történik, ahogy megtörtént. Itt most már a döntésnek az időszaka jött el, a Kormány felelősségét kutatni nem volna helyes. Határozott a véleményem, hogy a felelősségről persze megfeledkezni nem szabad, de ma ezt zárójelbe kell helyezni.
Úgy vélem, hogy amikor ilyen hatalmas menynyiségű nemzeti jövedelem sorsáról van szó, akkor bizonyos értelemben az ellenzék is felelős, nem mondhatja azt az ellenzék, hogy, kérem, ezt a költségvetést vagy egészében megszavazni lehet vagy egészében elvetni. Az ellenzéknek kötelessége véleményt formálni, kötelessége, ahol csak lehet, módosító indítványokkal élni.
Milyen most ez a költségvetés az én megítélésem szerint. Azt hiszem, hogy a költségvetésünknek a legnagyobb hibája az, hogy igen nagy mértékben hasonlít a korábbi évek költségvetéséhez. Mindannyian tudjuk, hogy sok tekintetben ez egy új költségvetés, sokkal több szám van benne, 40 év óta nem került ilyen részletes költségvetés a magyar Országgyűlés elé, mégis a leghatározottabban állítom, hogy ez az osztogató-fosztogató állam költségvetése továbbra is. Mi történik? Az állam begyűjti a javaknak a nagyon nagy részét és utána újra elosztja. Először vegyük nagyon röviden sorra a kiadási oldalnak az ilyen vonatkozásait. Az a benyomásom, hogy nagyon-nagyon sok helyen reflexszerűen születtek meg az előirányzatok, reflexszerűek voltak a döntések, bizonyos normatívákat szokásszerűen alkalmaztak úgy, ahogy 5 évvel, 10 évvel vagy 15 évvel ezelőtt megtették.
A másik benyomásom, amikor olvastam ezeket az adatokat, az volt, hogy ugyanazok a lobbyk, ugyanazok az érdekcsoportok, ugyanazok a hatalmasságok tudták befolyásolni ezt a költségvetést, amelyek a korábbi költségvetést meg tudták határozni. Jól kimutatható az apparátusi önérdek, a költségvetésről döntő Kormány alig-alig tudott ezeknek ellenállni. Részletes vita lévén hadd hozzak erre néhány példát. Itt van például a Köztársaság ügyészségének a költségvetése, amiről részletes adatokat kértem és kaptam az ügyészségtől; meg lehet ebből állapítani, hogy a tavalyi évben a BM költségvetéséből való átcsoportosítás alapján 68 fővel nőtt az ügyészség létszáma, és ezen kívül a Pénzügyminisztérium pótelőirányzataként további 50 fő létszámnövelést engedélyeztek. Ehhez képest a következő évben, tehát a tervévben további 62 fővel növekedne az ügyészi létszám és 146 fővel a nem ügyészi létszám. Ehhez képest tudomásomra jutott az az adat, hogy 165 ügyészi státusz ma sincs betöltve, és köztudomású, bértömeggazdálkodás működik az ügyészségeknél is, nem kell túl nagy rosszindulat ahhoz, fel lehessen tételezni azt, hogy alapvetően ezekre a státuszokra jelentős részben azért van szükség – hiszen hangsúlyozom: 165 státusz nincs betöltve –, hogy az ügyészek bérét ilyen módon emelni lehessen.
Hadd hozzak egy másik példát, itt van a Számvevőszékünk. Én ezzel az intézménnyel különösebben nem vagyok megelégedve, munkáját nem tartom messzemenően kielégítőnek. Ugyanakkor tudni kell, hogy a Számvevőszéknél béralapra 162 millió forintot költünk, az Igazságügyi Minisztériumunk ugyanakkor csak 188 millió forintba kerül, és fel lehetne sorolni 6-7 minisztériumot, amely sokkal olcsóbb, mint az Állami Számvevőszék, köztük a Honvédelmi Minisztérium, a Környezetvédelmi Minisztérium és körülbelül annyiba kerül a Számvevőszék, mint mondjuk a Népjóléti Minisztérium.
Szó volt arról is a nyáron, hogy felállítunk egy nagyszerű, új vagyonügynökséget, amely kis apparátussal fog dolgozni, ehelyett fel fogunk állítani egy vagyonügynökséget, amire béralapként 137 millió forintot fogunk költeni. Ez az összeg nagyobb, mint az Igazságügyi Minisztérium teljes költségvetése, körülbelül a Honvédelmi Minisztérium költségvetésével azonos.
Hogy ne csak a kiadási oldalról beszéljek, a bevételi oldalnál is lehet látni a szokásos és eddig kiválóan bevált technikákat: alul kell becsülni a bevételeket, és ha többletbevétel keletkezik, akkor azokat el lehet költeni. Például a Miniszterelnökségnél: ebben az évben 2,3 milliárd forint saját bevétele volt a Miniszterelnökségnek, a következő évre 1,6 milliárdot tervezünk. Hadd hozzak ebből egy példát: a Központi Statisztikai Hivatal is ebbe a körbe tartozik. Ennek a megyei igazgatóságai ebben az évben 133 valahány millió forint bevételhez jutottak különböző vállalkozásokból. Erre az évre csak 0,7 millió, tehát 700 ezer forint van tervezve. Nem valószínű, hogy ilyen alacsony lenne, valószínűleg el fogja érni a 150 millió forintot, és azt el lehet költeni a Statisztikai Hivatal megyei igazgatóságain.
Én azt hiszem, hogy nem szabad ezeket a számokat önmagukban megítélni, lehet, hogy ez helyes apparátusérdek-érvényesítés, egészen biztosan el tudnák mondani a Statisztikai Hivatalnál dolgozók, hogy milyen alacsonyak a bérek, és milyen jó ez a bérkiegészítés, milyen okos gépeket vettek ebből a 140 millió forintból stb. Ahhoz, hogy véleményt tudjunk formálni arról, hogy ezek a kiadások, ezek a tételek indokoltak-e vagy sem, ahhoz meg kell néznünk a családok háztartásait, a magyar normál átlagkereső családok háztartásait, és akkor lehet megállapítani, hogy ezek a reflexek jól működtek-e vagy sem.
Nekem az a benyomásom, hogy a Magyar Köztársaság családjaira a jövő évben 7 olyan csapás fog méretni, amelyet ezek a családok körülbelül 30 éve nem szenvedtek el, az apró csapásokról ne is beszéljek.
1. A lakásszektor megszorításai. Azt hiszem, nem is kell erről beszélni, körülbelül 70%-kal fognak emelkedni a lakbérek, és legjobb esetben is 1500 forinttal fognak növekedni havonta az önállóan lakásépítők kamatterhei.
2. Élelmiszerszektor. Az alapvető élelmiszerek árai legkevesebb 30%-kal fognak növekedni, nem utolsósorban a különböző támogatásmegvonások miatt.
3. Az energiaszektor áremelkedései, jelentős részben az állami támogatások megvonása miatt bizonyos energiaárak akár 100%-kal is emelkedhetnek.
4. Itt vannak a gépkocsitulajdonosok, nem hiszem, hogy luxus volna Magyarországon a gépkocsi. Az állami költségvetés meg fogja vonni a biztosításokhoz juttatott támogatást, ez 10 000 forintot fog körülbelül jelenteni egy átlagos gépkocsinál, majdnem havi 1000 forintot.
Ezen túl azok a benzináremelések, amelyeket nem sikerült végrehajtani októberben, azokat a költségvetés végrehajtani tervezi január elseje után.
5. A következő csapás az adótáblák változatlanul hagyását jelenti. Az a benyomásom, hogy a magyar polgároknak igen nagy része a 40%-os sávban fog már most elhelyezkedni. Valaki többletteljesítményt nyújt, azonnal jön az adóhivatal, és elveszi ennek a 40%-át. Ez már olyan magas elvonás és olyan nagy tömegeket fog érinteni, hogy egész biztos csapásként fogják átélni választóink.
6. Talán a legsúlyosabb csapás a helyi adók lesznek, gondoljunk arra, hogy a TEHO-t micsoda nagy népmozgalom és micsoda nagy gyűlölet fogadta, ugyanakkor látni kell, hogy a havi teher nagyobb lesz az új helyi adórendszerben egy átlagcsaládra, mint a TEHO éves terhe volt összesen.
7. Csapásként jelentkeznek majd a munkanélküliségi gondok. Ezek csak részben kötődnek a költségvetéshez, hiszen jelentős részben a keleti kereskedelem, illetve a kívánatos szerkezetváltás okán lesz Magyarországon munkanélküliség, ugyanakkor tudnunk kell mindannyiunknak, hogy a költségvetésben nincs fedezet arra, hogy miből fogjuk fizetni a munkanélküli segélyt. Információim szerint márciusig van fedezet. Vagy a költségvetésben kell átcsoportosításokat, vagy pedig adószerűen, elvonásszerűen új elvonási nemet kell bevezetni, 3 vagy 1%-kal emelni kell a vállalkozók társadalombiztosítási járulékterhét, és valamennyi munkavállaló járulékterhét emelni kell.
Apróbb csapásokról nem is beszéltem. Én attól félek, hogy ez a hét csapás olyan mértékben meg fogja viselni a magyar lakosságot, hogy ennek a következményei ma kiszámíthatatlanok. Egyetlenegy tétele sokkalta súlyosabb, mint az a csapás volt, ami a benzináremelés körüli válságot kiváltotta. Azt hiszem, nem bízhatunk csak abban, hogy most tél van, hideg van, és emiatt az országot, ha más nem, a fagy fogja egybetartani.
Határozottan az a benyomásom, hogy akkor, amikor a magyar családokra ilyen mérhetetlen terhet helyez kényszerűen a köztársaság, akkor rendkívül szigorúan meg kell fontolni a kiadási tételnek valamennyi tételét.
Az volna tehát a javaslatom, hogy rövid távon – bizottságaink ezen dolgoznak –, illetve a plenáris ülési szavazáskor nagyon-nagyon súllyal fontoljuk meg minden egyes kiadási tételnek a megszavazását, mert szilárd benyomásom – sok más párt megszólaló képviselőivel együtt –, hogy a költségvetésből legkevesebb 30 milliárd forint kiadási tételt lehet kihúzni, kivenni, és ezekből olyan forrásokat lehet teremteni, amiből érezhetően – hangsúlyozom: érezhetően – csökkenteni lehet a magyar családok terheit. 30 milliárd forint óriási összeg, ezzel érezhető tehercsökkentést lehet elérni.
Szerintem rövid távon a feladatunk az, hogy ne felelőst keressünk, hanem van még három napunk, hogy arra törekedjünk, hogy a kiadási oldalon minél nagyobb mértékben csökkenthetők legyenek az elköltendő források. Ne most vásároljon az ügyészség 37 db új gépkocsit, ne most növekedjenek a létszámok, az új szervek létező legolcsóbban működjenek, és a reflexszerű, normaszerű emelésekre minél kisebb mértékben kerüljön sor.
Ha így sikerül összeszedni azt a 30–40 vagy esetleg még ennél nagyobb milliárdnyi összeget, akkor ezekből a pénzekből megítélésem szerint először is az adótábla kulcsait kell számottevő mértékben csökkenteni, mert ez teljesítményre fog ösztönözni, és egy igen nagy terhet vesz le a lakosságról.
A másik dolog pedig: az önkormányzatok támogatását kell növelni. Az a benyomásom, hogy nem szabad az önkormányzatok elé olyan döntési helyzetet hozni, hogy vagy a lakossággal vesznek össze a rendkívüli helyi adóterhek miatt, vagy pedig az iskolában nem lehet fűteni! Hogyha az önkormányzatok helyzetén az állami költségvetés valamelyest enyhíteni tud, akkor a helyi adó bevezetése nem lesz egy ilyen típusú, megoldhatatlan döntés.
Tehát az első tételem, hogy már rövid távon is, a hátralévő néhány nap alatt is nagymértékben csökkenthetők, érezhető mértékben csökkenthetők a lakossági terhek. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy ezek továbbra is, egy ilyen megoldás esetén is rendkívül, hihetetlen súlyosak lesznek.
Éppen ezért szerintem a Pénzügyminisztériumnak azonnal el kellene kezdeni dolgozni azon, hogy a következő évben ne kerüljön az Országgyűlés ilyen helyzetbe, mint amilyenben most van. Tudniillik egy új típusú költségvetésre kell fölkészülni, s lehet, hogy egyes elemeket már év közben is életbe lehet léptetni. A nagy társadalmi elosztási rendszereket – beleértve a gazdasági infrastruktúrát is – azonnal át kellene gondolni. Elképzelhető, vannak olyan elemek – útépítés, telefonhálózat-korszerűsítés és mások –, ahol az állami részvétel csekélyebb lehet, s a magántőkének nagyobb lehet a részvétele. Elképzelhető, hogy egészségügy-finanszírozásban, oktatásfinanszírozásban is bizonyos terheket a magánszféra átvehet, és az állami felelősségvállalás csökkenhet anélkül, hogy a szolgáltatások minősége romlana, sőt, adott esetben ezek számottevően javulhatnának. Ezek azonnali feladatok volnának.
A másik dolog, amiről még szólni kell: rendkívüli jelentősége van annak, hogy a mi döntéseinket követni tudja az ország lakossága, hogy a követőkészség biztosítható legyen; hogy ne a véletlenen múljon az, lesznek-e hatalmas megmozdulások ebben az országban vagy sem! Mert most a leghatározottabban le szeretném szögezni, teljesen a véletlenen, kiszámíthatatlan tényezőkön fog múlni, hogy januárban, februárban, márciusban, áprilisban lesz-e olyan blokád vagy sztrájkmozgalom vagy tömegdemonstráció, amely elsöpörhet Magyarországon szinte minden eddigi eredményt!
Ehhez többek között egy olyan érdekegyeztetési rendszert kell létrehozni, ahol nem egyenként tárgyal a Kormány a különböző érdekcsoportok képviselőivel, mert egyenként és külön-külön csak veszíteni lehet. A követeléslistákat egymással kell egyidejűleg szembesíteni, ehhez pedig megfelelő technikát kell kiépíteni – a Kormány mellett! Hangsúlyozom, nem az Országgyűlés felelőssége ez, hiszen akkor egy történelmi zsákutcába kerülhetünk, a korporatív rendszerek történelmi zsákutcájába. Ezeket a Kormány mellett kell megoldani; ugyanakkor nincs elegendő technikánk ahhoz, hogy egy ilyen típusú érdekegyeztetést létre tudjunk hozni. Mivel nem a költségvetés vitájához tartozik szorosan, erről részletesebben nem szólnék.
Összegezve azt mondanám, hogy a hátralévő néhány nap alatt is óriási a teendőnk. Szerintem minden képviselőnek meg kell fontolni, hogy melyek azok a kiadási tételek, amelyek bár nagy gondokat fognak jelenteni annál a közigazgatási szervnél, annál a támogatott intézménynél, de mégis elhagyhatók, tekintettel arra, hogy a lakosságra még nagyobb terheket fogunk hárítani, és ennek megfelelően szerintem rendkívül fontos döntések várnak még ránk.
A másik teendő pedig a Kormányé. Év közben olyan munkákat kell elvégeznie a Kormánynak, hogy lehetőleg év közben ne növekedjenek ezek a terhek, és újragondolható legyen az egész magyar költségvetés. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)
