GADÓ GYÖRGY (SZDSZ)
GADÓ GYÖRGY (SZDSZ)
GADÓ GYÖRGY (SZDSZ) Bár méltányolom, hogy elnök úr nem óhajtja a kérdésben a széles körű vitát megnyitni, mégsem állhatom meg, hogy a tisztelt Ház figyelmét föl ne hívjam két mozzanatra. Mindkettő a kisebbségi véleményt támasztja alá.
Az egyik az, hogy Litvánia a balti köztársaságokkal együtt nem most esett először és csupán agresszió áldozatául, közelebbről, a szovjet agresszió áldozatául, hanem már 1940-ben. Amikor tehát elítéljük a jelenlegi agressziót, nem tehetjük meg – amennyiben logikusan gondolkodunk, és az igazságot szem előtt kívánjuk tartani –, hogy az 1940-ben bekövetkezett agressziót figyelmen kívül hagyjuk. Nyilvánvaló a folyamatosság a kettő között, azonban az egyik agresszió nem legitimálhatja a másikat, a szovjet hadseregnek és a szovjet hatóságoknak semmivel sincs több törvényes alapjuk a Litvániában és a többi balti köztársaságban való jelenlétre és beavatkozásra pusztán azáltal, hogy már 1940 óta ott vannak, mintha csak ma tették volna be első ízben oda a lábukat.
A másik lényeges körülmény, amire felhívnám a tisztelt Országgyűlés figyelmét, az az, hogy – megítélésem szerint legalábbis – hibás az a mérlegelés, amely attól tart, hogy a balti köztársaságok, közelebbről Litvánia függetlenségi igényének elismerése, sőt, az 1940-ben törvénytelenül megdöntött függetlenség folyamatosságának feltételezése valamiképpen aláásná az európai biztonságot. Mintha attól kellene tartani, hogy az erőszakos, agresszív politikai lépések elítélése ássa alá a biztonságot, veszélyezteti a békét, nem pedig maguk ezek az agresszív, erőszakos lépések.
A magyar tapasztalatok 1956-ot követően azt hiszem, egyértelműen meggyőzhettek mind bennünket, mind a Szovjetunió vezetőit, mind pedig az egész világot arról, hogy az az úgynevezett konszolidáció, amely az agresszió dicsérőleges vagy legalább hallgatólagos jóváhagyása nyomán bekövetkezik egy országban, korántsem oldja meg a helyzetet, a problémákat nem elsimítja, csak elleplezi, hogy azután annál veszélyesebb módon, annál inkább elmérgesedett stádiumban törjenek ismét a felszínre. Ha ezt a világ el akarja kerülni, akkor kötelessége, hogy a litván – és vele együtt az észt és a lett – függetlenségi törekvéseket egyértelműen támogassa.
Magyarországnak pedig, amely 1956-ban bőségesen kapott leckét ilyen tekintetben, ez mind létjogát, mind az erkölcsi alapokat tekintve elemi kötelessége. Köszönöm. (Taps.)
