SZENT-IVÁNYI ISTVÁN, a külügyi bizottság titkára:
SZENT-IVÁNYI ISTVÁN, a külügyi bizottság titkára:
SZENT-IVÁNYI ISTVÁN, a külügyi bizottság titkára: Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Több mint kétórás, rendkívüli felelősségteljes vita után jött létre a Magyar Köztársaság Országgyűlése külügyi bizottságának az a többségi állásfoglalása, amely önök előtt fekszik és 1444-es szám alatt elolvasható.
A vita nem azon alakult ki és nem az volt a tárgya, hogy szükség van-e egyáltalán ilyen állásfoglalásra, ebben nem tért el egyetlenegy frakció, egyetlenegy képviselő véleménye sem. Az alapvető különbség a többségi álláspont és a FIDESZ álláspontja között – amelyet önök az 1445-ös pontban olvashatnak, s amelyet Rockenbauer Zoltán ismertetni fog – elsősorban arra vonatkozott, hogy milyen kormányzati kötelességek fakadnak a kialakult helyzetből.
Alapvetően az az állásfoglalás, amelyet e vitában elfogadtunk, úgy érzem, az elmúlt napok eseményeinek fényében nem kíván különleges indokolást. Hivatkozhatunk a magyar Országgyűlésnek egy korábbi, kevésbé vészterhes, de azért nagyon aggasztó helyzetben hozott határozatára: 1990. május 3-án a blokád ellen a Magyar Köztársaság Országgyűlése már hozott egy határozatot, amelyben kifejezte szolidaritását a litván néppel, s kifejezte elkötelezettségét a litván nép szuverenitása és függetlensége iránt. Ma, amikor a litván parlamentet páncélosok veszik körül, ma, amikor a litván nép függetlenségének és szuverenitásának a legnehezebb óráit éli, úgy hiszem, hogy a magyar Parlament nem maradhat néma!
Ismeretesek a történelmi párhuzamok, ezekre felesleges felhívnunk a figyelmet; 1956 figyelmeztet minket arra, hogy elhagyatottan, egy nagyhatalommal szemben mennyit érhet még a szimbolikusan kifejezett tiltakozás, támogatás, szolidaritás is! Amikor a Magyar Köztársaság Országgyűlésének külügyi bizottsága az említett állásfoglalását megfogalmazta, akkor több szempontot tartott szem előtt, és nagyjából ezeket a szempontokat juttatja kifejezésre az az állásfoglalás, amelyet önöknek tisztelettel elfogadásra ajánlunk.
Először is szükségesnek éreztük kifejezni legmélyebb szolidaritásunkat a litván néppel és a litván nép egyedül törvényes, szabadon választott képviseletével, a litván népszuverenitás letéteményeseivel, a litván parlamenttel, azokkal a képviselőkkel, akik most valóban a fegyverekkel dacolva ülnek a litván parlament épületében.
Szükségesnek tartottuk, hogy a leghatározottabban elítéljük azt a katonai akciót, fegyveres agreszsziót, amelyet Litvánia ellen ezekben a napokban elkövettek.
Felhívással kívánunk fordulni továbbá a népi küldöttek kongresszusához, tegyenek meg mindent, ami szükséges és ami lehetőségükhöz mért és ami hatalmukban áll, hogy az agresszió megszűnjön, hogy megszakadjon az intervenció Litvániában.
Továbbá fontosnak éreztük – a mai miniszterelnöki és külügyminiszteri nyilatkozat után is –, hogy felhívással forduljunk a magyar Kormányhoz is, részint azért, hogy fokozza diplomáciai erőfeszítéseit a helyzet békés megoldása érdekében, részint az említett térségben ebben a kérdésben máris konzultációban álló két országgal, részint minden más országgal, amely hajlandó ebben az ügyben együttműködni a demokratikus népek közösségével. Ugyanakkor arra is felhívtuk a magyar Kormányt, hogy humanitárius segítséggel és annak megszervezésével és irányításával fejezze ki ezt a szolidaritást, amely a magyar népben, a magyar Parlament képviselőiben, s úgy hiszem, hogy minden politikailag felelősségteljes személyben él és megvan Litvánia iránt.
Ezentúl szeretnénk kérni azt – ez a külügyi bizottság álláspontja volt –, hogy a Magyar Köztársaság Országgyűlésének elnöke, amikor eljuttatja állásfoglalásunk szövegét a litván parlament képviselőihez, valamint a népi küldöttek kongresszusához, ehhez mellékeljen egy kísérőlevelet, és a kísérőlevélben, amelyet a litván parlamenthez intéz, külön említse meg, hogy a magyar Parlament tagjai részvétüket kívánják nyilvánítani az áldozatok hozzátartozóinak.
Úgy hiszem, hogy nem szükséges hosszabban érvelni bármelyik állásfoglalás elfogadása mellett. Én nem is teszem ezt. Megkérdezem elnök urat, hogy szükségesnek tartja-e azok után, hogy minden képviselő kézhez kapta mindkét határozat szövegét, hogy én felolvassam az 1444-es számú, tehát a külügyi bizottság többségi határozatának szövegét. Amennyiben szükségesnek tartja, felolvasom, amennyiben nem, akkor én elállok tőle.
