ROTT NÁNDOR, DR. (KDNP)
ROTT NÁNDOR, DR. (KDNP)
ROTT NÁNDOR, DR. (KDNP) Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A törvényhozás ismét az idő szorításába került, amikor a Társadalombiztosítási Alap 1991. évi költségvetését és az ehhez kapcsolódó nyugdíjproblémákat tárgyaljuk. Kísérteties, hogy ugyanígy az idő szorításában kellett működnünk akkor is, amikor az ország 1991. évi költségvetését tárgyaltuk. Mégis szót kellett kérnem, mert úgy éreztem, nem hallgathatok.
A Kereszténydemokrata Néppárt választási programjában kiemelten hangsúlyozta a kis és a közepes nyugdíjak, a családi pótlékok megvédését az infláció értékveszejtő rombolásával szemben. Magam is meggyőződéssel vallom, hogy a nyugdíjemelés nem kegy, hanem jog, mégpedig az egész élet munkájával kiérdemelt juss az emberhez méltó öregkori megélhetéshez. Az előre becsült inflációhoz képest a nyugdíjemelés átlagosan mintegy 10%-os reáljövedelem-, magyarán: életszínvonal-csökkenést jelent. Megengedhetetlen azonban ez a 10% körüli további életszínvonal-csökkenés azoknál a kisnyugdíjasoknál, akik már amúgy is a létminimum körül vagy éppenséggel az alatt élnek.
Nagyon kérem igen tisztelt képviselőtársaimat, gondolják meg, hozzájárulhat-e ez a Parlament ahhoz, hogy százezrek kerüljenek az alá a jövedelemszint alá, amely egyszerűen életük fönntartását biztosítja. Biztos vagyok benne, hogy egyhangúlag "nem"-mel válaszolunk. Ezt az emberiesség elemi igazsága követeli meg.
Másfelől egy másik igazságossági alapelv jelent valamennyiünk számára kategorikus imperativuszt. A "méltó a munkás az ő bérére" elve: a nyugdíj díj, más szóval bér, amire munkájával, életmunkájával vált méltóvá, jogosulttá a dologban megöregedett, megtört ember. Ennek az elvnek az igazsága pedig abban fejeződik ki, hogy ki mennél többet, mennél hoszszabb ideig dolgozott, annál magasabb legyen a nyugdíja. A kereszténydemokrácia igazságeszméjével ellenkeznék, ha a végzett munka mennyisége, a munkában eltöltött évek száma és a munka minősége figyelmen kívül maradna a nyugdíj, illetve emelése megállapításánál.
Meggyőződésünk, meggyőződésem szerint az igazságosság erkölcsi követelménye nem ellenkezik a gazdasági racionalitással, sőt, a gazdasági ésszerűség mélyen etikai követelményekre alapozódik. Az elmúlt 40 év irracionális gazdasági rendszere egyben alapvetően erkölcstelen, etikátlan is volt, és e két defektusa vezetett csődjéhez, ahhoz az összeomláshoz, amit most valamennyien átélünk.
Az etikai elv mellett a racionalitás igénye érvényes az előttünk álló nyugdíjproblémára is. A biztosítás közgazdasági, üzleti racionalitása egybeesik a nyugdíj nagyságának a munkában eltöltött időhöz kapcsolódásával. Megítélésünk szerint nem válhat a nyugdíjbiztosítás gazdaságilag életképessé, ökonomikussá, ha nem a munkában eltöltött évek számát követi a nyugdíj nagysága. Úgy véljük, hogy az elénk került C változat az, amelyik szerencsésen egyesíti egyrészt az életszínvonal minimumának a megtartását, másfelől a munkában eltöltött évek figyelembevételét, ezért ezt a változatot javasoljuk elfogadásra. Köszönöm a figyelmüket. (Gyér taps.)
