SURJÁN LÁSZLÓ, DR. népjóléti miniszter:
SURJÁN LÁSZLÓ, DR. népjóléti miniszter:
SURJÁN LÁSZLÓ, DR. népjóléti miniszter: Engedjék meg, hogy azért abban a sorrendben beszéljek, ahogy elénk kerülnek ezek az anyagok. Az első számú terület, amellyel foglalkoznunk kellene, az 1975. évi II. törvény módosításáról szól. A Kormány december elején benyújtott egy törvényjavaslatot a témával kapcsolatban és ezt – minthogy idő híján eddig az Országgyűlés megtárgyalni nem tudta, helyesebben ennek egy részét, az özvegyi nyugdíjrendszerrel kapcsolatos fejezetét megtárgyaltuk – egy módosítványhoz hasonló megoldást választva, az 1367-es számon új szöveget terjesztettünk be, amely magába foglalja az Érdekegyeztető Tanács decemberi ülésén elhangzottakat is, olyan értelemben, hogy akkor a degresszióval kapcsolatos aggályok jelentek meg, mely végül is a tanács ülésén a degresszió tényét elfogadta, de kiindulási mértékét tekintve nagy szórás jelentkezett. Az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatósággal együttműködve az a vélemény alakult ki, hogy célszerűnek látszik az 1975. évi II. törvénynek e hosszan tartó módosítási folyamata helyett egy átfogó, a társadalombiztosítási kérdéseket alapvetően rendező törvény beterjesztése. Ez 1991 folyamán megtörténik, és ilyen értelemben most további apró módosítgatásokat csak azokon a területeken tegyünk meg, ahol ez múlhatatlanul szükséges. Ilyen terület az a helyzet, ami azáltal alakult ki, hogy 10 évvel ezelőtt az Országgyűlés úgy határozott, hogy a nyugdíjjogosultságot 1991. évtől kezdve 20 évben jelöli meg a korábbi 10 év helyett. Kiszámítható, hogy azok a polgártársaink, akik 1980-81-ben nem rendelkeztek 10 év szolgálati idővel, és most érik el nyugdíjjogosultságukat, nyugdíjjogosultságukat elveszítik, legalábbis a hiányzó évekre szükséges túlmunkára kényszeríttetnek. Úgy érezzük, hogy szükséges bizonyos módosításokat ejteni a törvényen ezen állampolgáraink helyzetének a figyelembevételével. A törvényjavaslat két elemet tartalmaz, és mind a kettőt előremutató elemnek érezzük, amely a későbbi változások irányát is jelzi.
Az egyik ilyen a résznyugdíj intézménye, amely a biztosítási elvnek felel meg; valaki valamennyi ideig biztosítást fizetett, akkor ezért bizonyos szolgáltatásokra jogosult. A jelen változatban azokra terjed ki ez a résznyugdíj intézménye, akik a tízéves jogosultságot megszerezték, de a húszat nem. És a hiányzó évek száma szerint a kiszámított húsz évre járó nyugdíjnak csak egy részét fogják megkapni.
A másik ilyen előremutató elem látszólag nem teljesen felel meg a biztosítási elveknek. Ez az elem a gyermeket szülő nők kedvezménye névvel illethető. A javaslat szerint az anya a ténylegesen megszerzett szolgálati idejét annyi évvel növelheti meg, ahány gyermeket 1968. előtt szült. Itt többekben megütközést kelthet, hogy ezt az évet miért privilegizáljuk. Miért pont 1968-ról van szó? Ezt az magyarázza, hogy ez az az év, amikor bevezették a gyermekgondozási segély intézményét. Azok a munkaviszonyban álló anyák tehát, akik ambicionálták, hogy munkaviszonyuk meglegyen, azok ettől kezdve módot nyertek rá, méghozzá egy nagyon sok országban hiányzó intézményrendszer működtetése révén.
Az ezt megelőzően szült anyák azonban hátrányban vannak e tekintetben. És itt most megjelenik egy olyan elem – ha a tisztelt Ház ezt megszavazza –, ahol igenis bizonyos értelemben, csak egy más oldalról nézve még a biztosítási elveknek is megfelel az, hogy azokat a polgártársainkat – történetesen azokat az édesanyákat –, akik biztosítják a munkaerő-utánpótlást, mint a társadalombiztosítási rendszer működésének elengedhetetlen feltételét, ugyanúgy kedvezményben – mondom: látszólag kedvezményben – részesítsük, mint azokat a polgártársainkat, akik a jelenlegi jogrend szerint felsőoktatási intézményben tanulnak, és ugyancsak legfeljebb a társadalom tudásszintjének a növelésével járulnak hozzá a közösség színvonalához, illetve javulásához.
Ezenkívül még vannak részszabályok ebben a javaslatban. Ezek közül megemlítek egy olyat, hogy bizonyos kormányzati felhatalmazásokat kérünk, azonban csak részletekre illetően, végrehajtást illetően, és nem csorbítva az Országgyűlés jogát, hogy ezeket a területeket saját kezében tartsa.
Szeretnék korrekciós intézkedéseket kiemelni. Egy ilyen korrekciós intézkedés a szilikózisban, illetve más hasonló megbetegedésekben szenvedő állampolgárainkat érinti. Az eddigi szabályzat első fokozat esetén időbeli korlátozást hozott magával. Orvosi meggyőződésem is megfelel egyébként az érintettek kívánságának. Ezek a betegségek ugyanis nem gyógyulnak meg sem két év alatt, sem huszonkét év alatt. Azt kérem tehát, hogy ismerjük el a biológiai tényeknek megfelelően a végleges állapotot, és adjuk meg a baleseti járadékot időkorlátozás nélkül. Ezenkívül egy egységesítési törekvés jelenik meg a mezőgazdasági szövetkezeti tagok betegségi és szülési segélyével kapcsolatban.
Ezeknek az előrebocsátása után szeretném újra megjegyezni, hogy a kormányzat – együtt a társadalombiztosítással – szükségesnek látja a szabályozás teljes felülvizsgálatát, új törvény beterjesztését, és azt reméli, hogy ezen toldozgatások és foldozgatások korszaka ebben a naptári évben lejár.
Ha az elnök úr ehhez a változathoz csatlakozott, akkor folytatom a további pontok megbeszélését.
Itt határozati javaslatot kérünk a tisztelt Háztól a tekintetben, hogy a nyugdíjak 1991. évi emelése milyen elvek alapján történjék. Itt több elv jelent meg az előzetes tárgyalások során. Az egyik az ország jelenlegi helyzetére koncentrál jobban, és a kisnyugdíjakra figyel. Ez az elv ellenkezik a biztosítási alapelvekkel, de bizonyos kényszerhelyzetekre tekintettel privilegizál egy réteget. Meg kell jegyeznem, hogy ennek a gondolatnak a szociális töltésével természetszerűleg egyetértek, de évek óta – sőt az elmúlt időszakban is – mindig ezen az alapon történtek a módosítások, és ez már feszültségeket hoz a rendszeren belül; szükséges tehát az egyéb elemek figyelembevétele is.
A másik elem az emelés mértékét a szolgálati évekhez köti. Ez megfelel a biztosítási elveknek. Kérdés, hogy a jelenlegi helyzetben tisztán való alkalmazása célszerű-e. Az érdekegyeztető mechanizmusok során a nyugdíjas szövetségek nem kis része – legalábbis a tárgyalások egy hosszú ideig tartó fázisában – ezt a változatot támogatta. Megjegyezni kívánom, hogy ez a változat elsősorban az elmúlt körülbelül ötéves periódusban nyugdíjba ment állampolgárok számára kedvező, és a régi nyugdíjasok érdekeit kevésbé veszi figyelembe.
Az Érdekegyeztető Tanácson felerősödött egy korábban a Népjóléti Minisztériumban kidolgozott változat – legalábbis néhány szervezet támogatta –, amely változat kombinatív megoldás. Ez az úgynevezett C változat, amit a Tanácson vállalt kötelezettségemnek megfelelően terjesztek a tisztelt Ház elé. Ez a változat egyaránt tartalmaz szociális elemeket, és tartalmaz a szolgálati időnek a figyelembevételére vonatkozó elemeket. A szociális, egészségügyi és családvédelmi bizottság ennek a változatnak további módosításával is állt elő, amely nem a szociális elemre helyezi ugyan a fő hangsúlyt, hanem egy nagyon érdekes elemet vesz elő, azt, amit az előbb már említettem, nevezetesen: a szolgálati időt és a nyugdíjba menés és a jelen határnap közötti időt. Ez indirekte végül is a szociális helyzetnek megfelelő hatású, de más gondolkodást tükröz. Ahhoz, hogy ehhez a bizottság által támogatott – és itt hadd jegyezzem meg, hogy a Népjóléti Minisztérium és az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság által is támogatott – módosítványhoz eljussunk, az lenne a tiszteletteljes javaslatunk, hogy a tisztelt Ház a C változatot szavazza meg, és ennek módosítványaként jussunk el a szombaton maratoni ülésen, kemény munkával létrehozott és közmegegyezés felé hajló változat szerdai megszavazásához.
Tisztelt Ház! A tulajdonképpeni nagy problémakör, amellyel ebben az ülésszakban számolnunk kell, a Társadalombiztosítási Alap költségvetésének a megszavazása. Önök előtt fekszik az 1013-as számú és két pontosítással kiegészített törvényjavaslat ebben a témakörben. A költségvetés nem tartalmaz érdemi reformlépéseket, hiszen ezek bevezetését meg kell előzze annak a törvénynek a meghozatala, amelynek beterjesztésére az előadói beszéd előző fázisában ígéretet tettem. A költségvetés beterjesztése mellett a Társadalombiztosítási Alapról szóló 1980. évi XXI. törvény módosítására is javaslatot teszünk, amellyel a gazdálkodási kérdéseket kívántuk egyértelműbbé tenni az Alap létrejötte utáni tapasztalatok felhasználásával. A javasolt új szabályok a Társadalombiztosítási Alap fokozott védelmét és alapszerű pénzgazdálkodását szolgálják.
Engedjék meg, hogy néhány elemet kiemeljek. A Társadalombiztosítási Alap 1991. évi kiadási fő összege 453,7 milliárd forint. Nagyságrendje az állami költségvetés kiadásainak közel felét jelenti. A bevételek fő összege azonos a kiadások fő összegével, a törvényjavaslat tehát nullszaldós költségvetést tartalmaz.
Engedjék meg, hogy itt egy problémára is fölhívjam a tisztelt Ház figyelmét. A társadalombiztosítási kiadások fokozatosan nőnek, és ez a növekvés megítélésünk szerint ütemét tekintve az Alap működését hosszú távon veszélyezteti. Növekszenek a nyugdíjkiadásaink, méghozzá nemcsak azért, mert a mindenkor hatályos törvényi szöveg ezeket a növekedéseket megszabja, hanem demográfiai helyzetünk alapján is egyre nő azon állampolgáraink száma, akik nyugdíjjogosultak.
Másik oldalról a bekövetkezett forráscsere azt eredményezte, hogy a Társadalombiztosítási Alapból nem a családi pótlékot, hanem az egészségügyet kell finanszíroznunk. Javaslatot teszünk ennek a következő évi fönntartására, egy év tapasztalata alapján felelőtlenség lenne hosszabb távú döntésre javaslatot tenni. De látható, hogy az egészségügy dinamikus fejlődése, igényeinek a növekedése nagyobb ütemű, mint a magyarországi bérkiáramlás. Ezzel a problémával tehát a jövőben mind az illetékes területnek, a Társadalombiztosítási Főigazgatóságnak, mind a Népjóléti Minisztériumnak, de végső soron a tisztelt Háznak nagyon komolyan szembe kell néznie.
A kiadási oldal – ezek alapján érthető, amit elmondtam – igen feszített. A pénzbeli juttatások emelésére, a gyógyító-megelőző eljárások költségeinek növekedésére, a hálózatbővítésre és a gyógyszertámogatás növelésére fordítható többletek a kívánatostól elmaradnak. Az állami költségvetés sem tud a társadalombiztosítástól jelentős terheket átvállalni. Az Alap 1991-ben lényegében saját bevételeire alapozhat. Az állami költségvetés sem tud a társadalombiztosítástól jelentős terheket átvállalni. Az Alap 1991-ben lényegében saját bevételeire alapozhat. Az állami költségvetés megtéríti az esedékes tartozásokat, 8,1 milliárd forintot, beleértve a múlt évben három hónapon keresztül általa meghitelezett családi pótlék után járó 3,5 milliárd forint kamattérítést is.
Az összes bevétel, amely a költségvetési térítéseken túl tartalmazza az Alap tartalékának idén realizálódó hozamait és késedelmi pótlékot is, 95 milliárd forinttal, 26,5%-kal több a tavalyinál. Ezen belül a járulékbevételek 84,6 milliárd forinttal, 24%-kal látszanak nőni.
Nem számoltunk a járuléktartozások növekedésével, és ez meglehetősen optimista alapállás volt.
A társadalombiztosítási juttatásokra az előző évinél 84,6 milliárd forinttal, 23,7%-kal tervezünk többet.
A működési kiadások előirányzata 1,4 milliárd forinttal magasabb a tavalyinál.
Az Alap 1991-ben 6,5 milliárd forint likviditási tartalékot képez, mely tartós lekötésre nem kerül.
A juttatások tervezett növekedésénél a következő sajátosságokat emelem ki.
A juttatások növekményéből 7,7 milliárd forint az Országgyűlés döntéseitől függő többlet, 14 milliárd forint úgynevezett automatikusan jelentkező növekmény. Ez utóbbi tétel a nyugdíjasok és egyéb ellátásban részesülők cserélődéséből, létszámuk növekedéséből, az ellátási alapok keresetekkel összefüggő emelkedéséből, továbbá a múlt évi gyógyító-megelőző ellátási kiadások áthúzódó hatásaiból áll.
A gyógyító-megelőző ellátások összesen 29,2%-kal növekednének, ez mindössze arra elegendő, hogy az intézmények működőképességét fenntartsuk, a legsürgősebb ellátási hiányokat mérséklő bővítéseket valósítsunk meg.
A költségvetési intézményeknél érvényesített 20%-os bértömeg-növekedés mellett megvan a fedezet az egészségügyi központi béremelés régóta várt, sokszor megígért, úgynevezett harmadik lépcsőjének végrehajtására, csak 10%-os dologi automatizmus szerepel, és ezen túl alig 1 milliárd jut az áremelkedések miatti többletkiadásokra, a diagnosztikus anyagoknál, műszereknél részleges ár-ellentételezésekre.
Mindössze 2,3 milliárd szolgálta a belépő rekonstrukciók többletköltségeinek fedezését.
Mindazonáltal a működőképesség fenntartására tehetünk ígéretet.
A gyógyszertámogatás előirányzata 8,4 milliárddal több az 1990. évinél. Ennek ellenére – tisztelt Képviselőház – a gyógyszerellátás biztosítása jelenti az egyik legnagyobb gondot a jövő évi költségvetésben. A támogatásnak ez a látszólagos növelése olyan, mintha valami nagyon jó helyzetbe kerülnénk.
De kérem, ne felejtsük el, hogy például az import-áremelkedések a korábban nagyon jelentős, volt szocialista országokbeli gyárakkal kapcsolatban az eddig elért, kedvezőbbnek látszó tárgyalási pozíciók ellenére meglehetősen komoly terheket rónak a társadalombiztosítás költségvetésére.
A gyógyászati segédeszközök támogatását is tartalmazó keret csak akkor lesz elegendő, hogyha kidolgozott javaslatainknak megfelelően a gyógyszerfogyasztás rendjének korszerűsítésére is sor kerül, a gyógyszerrendezés szakszerűségének fokozott orvosszakmai kontrollja következik be, és a lakosság partner lesz az egészségtelen, túlzott gyógyszerfogyasztás megállításában. Nagyon fontos, hogy az öngyógyszerelés világából a szakszerűség irányába lépjen ez az ország, és nagyon jó lenne, ha nem drasztikus áremelésekkel késztetnénk a gyógyszerfogyasztás visszafogását, mert ekkor sajnos, olyan területeken is várható a visszafogás, ahol pedig orvosszakmailag indokolt fogyasztásra volna szükség. Ezen intézkedések nélkül a társadalombiztosítási gyógyszertámogatás iránti szükséglet akár 510 milliárddal is eltérhet a jelenleg tervezettől. Ezért nagyon megfontolandó olyan javaslatnak a támogatása, amely még ezt a keretet is csökkenteni igyekszik.
Tisztelt Ház! Az A, B és C változatokra vonatkozó elgondolásokat az előzőekben már ismertettem, ezért engedjék meg, hogy végezetül a családi pótlék kérdéséről szóljak.
A családi pótlékról szóló új törvény, mely ezt a juttatást a társadalombiztosítási jogosultságról alanyi jogúvá bővítette, április 1-jével lépett hatályba. A jelenlegi törvénymódosítás az 1991. január 1-jével esedékes emelésekre vonatkozik, az alanyi jogúvá válásból adódó problémák megoldására tesz javaslatot, figyelembe veszi az Országgyűlés szociális, egészségügyi és családvédelmi bizottságának indítványát, és néhány, a törvényben szabályozott kérdés következetesebb érvényesítésére kisebb pontosításokat tartalmaz.
Itt engedjék meg, hogy részletesen ne ismertessem az ide vonatkozó javaslatokat, hiszen ez a tisztelt Ház kezében van. Egy problémáról szeretnék talán félreérthetősége miatt szólni.
Nevezetesen, a költségvetési vita során a tisztelt Ház megszavazott egy 3,8 milliárdos összeget, mely a Népjóléti Minisztériumon átfutó pénzek között szerepel, és a nevelési segélyek növelését tartalmazza. Az Érdekegyeztető Tanács során vita alakult ki a tekintetben, hogy mi helyesebb, a gyermekek alanyi jogon járó családi pótlékának az emelése, vagy pedig egy ilyen segélyezési rendszer irányába történő mozdulás. Úgy látjuk, és ezek szerint a tisztelt Ház – amely az Érdekegyeztető Tanács véleményét írásban kézhez kapta még mielőtt a költségvetési vitában a szavazás megtörtént, talán a tisztelt Ház – is egyetért azzal, hogy itt mindkét szempont lehetőségek szerinti figyelembevételét érdemes követni.
Miről van szó? Arról van szó, hogy egyrészt törvényeink állampolgári jogon írják elő a családi pótlékot, ami azt jelenti, hogy gyermekenként ez jár, minden egyéb körülménytől függetlenül; másrészt az is kétségtelen, hogy a gyermekek a szülők jövedelmi viszonyaitól függően igen-igen eltérő szociális körülmények között élnek. Nem helyes, ha nem vesszük figyelembe ezeket az eltérő körülményeket egy olyan szituációban, amikor a lakosság jónéhány százalékos, jó 5%-os életszínvonal-romlásával kell számolnunk, és akkor is, ha tudjuk, hogy ez az életszínvonal-romlás családonként nemcsak az átlagos 5%-ot jelentheti, hanem lehetnek családok, ahol lényegesen nagyobb életszínvonal-romlásról van szó. Ezeknek a kompenzálására olyan eszközrendszerrel kell rendelkezni, amellyel elérjük ezeket a családokat.
Ez az eszközrendszer korlátozottan áll ma Magyarországon rendelkezésünkre, ezért szükséges egy szociális törvény beterjesztése, amely ugyancsak az évi munkaprogramban szerepel.
Sok gondolat merült fel, a családi pótlék ilyen irányú kezelésével kapcsolatban. Nincs itt az ideje annak, hogy ezeket részleteiben a tisztelt Házzal ismertessem, azt azonban meg kell mondanom mint alapvető tényt, bár gondolom, a Ház nagy többsége tisztában van vele, hogy ma a családok jövedelmi viszonyaiban nemcsak a végzett munka minősége és mennyisége a meghatározó, hanem igen sajnálatosan meghatározó a gyermekek létszáma is. Ezért általánosan elfogadást nyert az Érdekegyeztető Tanácson is az az elv, hogy a családi pótlékot a gyermekek száma szerint differenciált összegben emeljük, mert ezáltal nagy biztonsággal érünk el olyan rétegeket, amelyek a többiekhez képest lényegesen rosszabb szociális helyzetben vannak. De még mindig van, egyrészt akár az egy- és kétgyermekes családok esetén is olyan helyzet, amelyen javítani kell, ezt a helyi szociálpolitika tudhatja megoldani, és még mindig vannak jelentős különbségek. Ezek kompenzálására a nevelési segély eszközrendszerének a bővítését tartottuk szükségesnek.
Így került be a költségvetésbe ez a 3,8 milliárdos összeg, amelynek elköltésére részletes szabályok készülnek, az önkormányzatokkal való legszorosabb együttműködést próbáljuk kialakítani, hiszen központilag nem jelölhetők ki azok a családok, amelyekhez ezt el kell juttatni.
Szükségesnek tartjuk tehát az ide vonatkozó jogszabályok átdolgozását is, és el szeretnénk érni, hogy minden gyermek meg tudjon élni a következő időszakban a körülmények szorító szükségleteinek határain belül és lehetőséghez képest a szituációnak megfelelő ellátásban részesülni. Köszönöm a figyelmet, és kérem a beterjesztett törvényjavaslatok megvitatását és majdani elfogadását. (Taps.)
