GREZSA FERENC, DR. (MDF)
GREZSA FERENC, DR. (MDF)
GREZSA FERENC, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Három kérdéskörről szeretnék röviden szólni. Az egyik probléma, amit először említenék, kapcsolódik Balogh Gábor képviselőtársam által felvetett problématerülethez. Ugyanezt a problémát részben Horváth Lajos képviselőtársam módosító indítványa is érinti.
Arról a népességről szeretnék nagyon röviden szólni, amely minden társadalombiztosítási ellátás nélkül él, minden egyéb jövedelem nélkül élő időskorúakról van szó. Számukat igazából még nem mérték föl, hozzávetőleg 60-tól 100 ezer főig élhetnek az országban. Elégedetlenségemnek és elégtelenségi érzésemnek szeretnék hangot adni, mert sem az 1991-es állami költségvetésben, sem abban a társadalombiztosítási idei költségvetésben, amelyet valószínűleg el fogunk fogadni a holnapi nap folyamán, speciálisan erre a népességcsoportra vonatkozó támogatási rendszer nem épül ki.
Annál is inkább aggályosnak érzem ezt, mert én itt egy számot említettem. Meglehetősen sajátos életsorsok húzódnak meg e számok mögött. Olyan népességcsoportról van ugyanis szó, amely nem valószínű, hogy jelentkezik az ellátó rendszerben. Nem várható az, hogy ezek az emberek fogják igénybe venni azokat a szociális támogatásokat, amelyeknek különböző forrásai és lehetőségei egyébként rendelkezésre állnak. Jórészt vidéki, tanyán vagy mezővárosok peremkerületeiben lakó és elsősorban idős asszonyokról van szó, akik azért maradtak minden jövedelem és társadalombiztosítási ellátás nélkül, mert annak idején, évtizedekkel ezelőtt földjüktől megfosztották őket, és legfeljebb férjük tudott tsz-tag lenni, ők maguknak lehetőségük nem volt a tsz-be való bekerülésre, és ezért maradtak ellátás nélkül.
Most én sem tudok e népességcsoport problémájának megoldására határozott javaslatot tenni, mindenesetre jelezni kívánom azt, hogy mégiscsak valami biztatást talán lehet mondani. A készülő szociális törvényben ugyanis várhatóan állampolgári jogon a szociális támogatásoknak egy bizonyos mértéke deklarálásra fog kerülni.
Addig is szeretném az önkormányzatok szíves figyelmébe ajánlani ezt a népességcsoportot, elérhetőségük, illetve az ő jelentkezésük nehézségei okán.
A második témakör, amelyről említést szeretnék tenni, majdhogynem okafogyottá vált. Freund Tamás iménti hozzászólásakor nagyon megörültem, amikor említette, hogy a gyógyszerár-támogatás 3 milliárd forintos csökkentését célzó szabad demokrata javaslatot visszavonják. Azonban látom, hogy az 1452-es számon beterjesztett újabb módosításukban ennek az előző javaslatuknak a visszavonása csak részleges, amennyiben nem 3 milliárd forinttal kívánják csökkenteni a gyógyszerár-támogatásokra tervezett összeget, hanem 1 milliárd forinttal, és ezt egy számítógépes rendszer kiépítésére kívánják fordítani. Azaz a probléma lényege – bár más számokkal – változatlan maradt.
Szeretném azt hangsúlyozni, hogy a gyógyszerár-támogatás mértékének bármilyen nemű csökkentése a gyógyszerforgalmazás jelenlegi rendszerében gyógyszerár-emeléssel jár. Hozzávetőleges számításaink szerint az eredeti javaslat az egyébként is várható gyógyszerár-emelésen túlmenő további 70%-os gyógyszerár-emelést eredményezett volna. Ez az előttünk levő új módosított javaslat – tehát az 1 milliárdos javaslat – ezt a mértéket hozzávetőlegesen 25–30%-ra csökkentené.
Szeretnék néhány hangsúlyozottan szakmai szempontot felsorakoztatni, most már nem a visszavont, hanem az újabban beterjesztett módosító javaslat elutasítása érdekében.
Mindenekelőtt arra hívnám fel a figyelmet, hogy a gyógyszerfogyasztás valóban aggályosan magas mértéke egyáltalán nem az ártámogatások rendszerével függ össze elsősorban, hanem – ha úgy tetszik – egészségszociológiai okokkal. Elsősorban az orvosi gyakorlat jellegével függ össze, amely sokszor a valódi problémát megkerülő és a könnyebb ellenállás irányába elmozduló módon kritikátlanul, indokolatlanul rendel gyógyszereket a betegek számára. Itt hivatkozhatnék például a neurózisra, az esetek többségében gyógyszeres kezelést nem igénylő betegségkategóriára, amely épp az orvosi alapellátás elégtelensége miatt az indokolatlan gyógyszerfogyasztásban meglehetősen nagy mértékben vesz részt. E betegségcsoportnak indokolatlan a gyógyszerellátása.
Ugyanakkor – nem szeretném ezt most különösebben részletezni, de – a betegszerep hagyományos magyarországi értelmezése és a magyarországi társadalmi, pszichológiai kulturáltságnak egy bizonyos sajátossága is alátámasztja azt a tényt, hogy Magyarországon a gyógyszer, a tabletta és a személyiség közötti kapcsolat meglehetősen szoros. Oly mértékben, hogy főleg azokban a korcsoportokban, amelyek egyébként a gyógyszerfogyasztásban az élen járnak – nevezetesen a nyugdíjasokra utalnék –, a fogyott gyógyszerek 46%-át használják; szinte a létezés, az identitás velejáró eszköze a gyógyszerfogyasztás. Nagyon aggályosnak tűnik tehát egy puszta adminisztratív beavatkozástól – lett légyen az számítógépes rendszer kiépítése – azt várni, hogy a gyógyszerfogyasztás érdemben csökkenthető legyen.
Még egy szempontját szeretném annak megvilágítani. Itt valójában drogkérdésről van szó, hiszen valamennyi gyógyszer a drogcsoportba tartozik, a drogok kategóriájába tartozik, és világszerte évtizedes tapasztalat az, hogy a drogfogyasztás csökkentésében a kínálatcsökkentő stratégia legfeljebb részeredményeket hozhat, és elsősorban a keresletcsökkentő stratégiának lehet értelme. Összefoglalva az ezzel kapcsolatban elmondottakat, tehát messzemenő aggályaimat szeretném kifejezni a tekintetben, hogy egy adminisztratív lépés, amely – zárójelben említem és hangsúlyozom még egyszer – gyógyszerár-emeléssel is jár, érdemben csökkentené a magyar népesség gyógyszerfogyasztását.
Végezetül pedig harmadik témámként szeretnék utalni arra a módosító javaslatra, amelyet Arató Géza képviselőtársammal együtt nyújtottunk be, és amely módosító javaslat a következő. Javasoljuk azt, hogy a társadalombiztosítás ez évi költségvetésében a gyógyító, megelőző ellátások finanszírozására fordítható összegből 150 millió forintot a társadalombiztosítás különítsen el, mégpedig egészségmegőrző, mentálhigiénés célokra, amelyet gyógyító intézmények, egészségügyi intézmények pályázhatnának meg. Nem kívánom részletesen indokolni ezt a módosítási javaslatot. Utalok rá, hogy a szociális és egészségügyi bizottságban e javaslat teljes körű támogatásban részesült, mégis szeretnék utalni a magyar társadalom tragikus mentálhigiénés állapotára, amely a neurózisgyakoriság rendkívül magas voltában nyilvánul meg többek között; egyes adatok szerint a körzeti orvosokhoz fordulók 20, más adatok szerint 70%-a neurotikus. Hivatkoznék az alkoholfogyasztás szintjére, mely Európában tudomásom szerint az ötödik érték, az öngyilkossági mutatókra, mely világviszonylatban is kiemelkedően magas, és az újabban terjedőben lévő kábítószer-problémára, és mint ennek a problémahalmaznak – amelynek eredménye az, hogy valóban egy ma megszülető magyar gyermek, és itt elsősorban hímnemű gyermekről van szó, életesélyei Európában a legrosszabbak, és körülbelül azon a szinten állnak, mint a harmincas évek Magyarországán –, tehát hogy ennek a problémahalmaznak az eloszlása különösen tragikus, ugyanis ebből az egész nagy problémahalmazból az ország keleti része kétszeres-háromszoros súllyal vesz részt, mint a nyugati része.
E probléma kezelése csak megelőző és a mentális lehetőségek hangsúlyozása révén érhető el. Tulajdonképpen nagyon kevés az az összeg, amit mi egészségmegőrző mentálhigiénés programok finanszírozására garanciális jelleggel javasolunk elkülöníteni a társadalombiztosítás költségvetésében, mégis azért terjesztettük be ezt a módosító javaslatot, és a viszonylag csekély összeg ellenére is azért tartjuk feltétlenül elfogadandónak, mert jelzésértékűnek szánnánk a magyar egészségügy számára, abban a vonatkozásban, hogy a döntéshozók – lett légyen kormányzati vagy parlamenti döntéshozók – tudatában vannak a problémák súlyosságának, és tudatában vannak annak, hogy az ilyen típusú problémákat és általában minden egészségügyi – akár testi, akár mentális – problémát csak a megelőzés stratégiájával lehet kezelni.
Nagyon bízunk abban, hogy egy nagyobb lehetőségekkel rendelkező népjóléti költségvetés – vagy ha úgy tetszik, állami költségvetés – és egy nagyobb lehetőségekkel rendelkező biztosítási költségvetés ezt az elvet fogja érvényesíteni majd a jövőben, és a jelzésünk Arató képviselőtársammal valójában az lenne az egészségügy számára, hogy mi a magunk részéről – és reméljük, ebben a tisztelt Ház egyetértésével találkozunk – azon leszünk, hogy a magyar egészségügyben a megelőzés mint stratégiai irányváltás a jövőben minél fokozottabb súllyal jelenjék meg. Köszönöm, tisztelt Képviselőtársaim, a figyelmet. (Taps.)
