TELLÉR GYULA (SZDSZ)
TELLÉR GYULA (SZDSZ)
TELLÉR GYULA (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor a nyár elején a Kormány beterjesztette a költségvetési egyensúly helyreállítására szolgáló csomagtervét, a csomagterv elemzése kapcsán kritikai észrevételt tettem abban a tekintetben, hogy a hátrányos helyzetű mezőgazdasági szövetkezetek ártámogatásának megvonása, bár helyesen érint voltaképpen felbomlásra ítélt struktúrákat, korántsem helyes az, hogy nem gondoskodik előre az ezekben a struktúrákban lévő emberekről, azokról, akik az egzisztenciájukat ezekhez a struktúrákhoz kötötték. Magyarán szólva ne süllyesszük el előre a hajót, és utána ballagjunk el a telefonfülkébe megrendelni a mentőcsónakot.
Azt hiszem, hogy igen jelentős pillanata az elkövetkezendő korszak gazdasági változásainak a foglalkoztatásról szóló törvény benyújtása, amely immár az előbbi sorrendet megfordítja, és gondoskodik arról a régóta szociális védőhálónak nevezett intézményegyüttesről, amelyik a bomló gazdasági struktúrákból felszabaduló munkaerőnek, valójában az onnét kikerülő embereknek egzisztenciájáról, biztonságáról gondoskodik, és így teszi lehetővé, hogy újra integrálódjanak a felépülő gazdaságba és gazdaságformációkba.
Meglehetősen nehéz feltételek között kellett ezt a törvényt megalkotni. Részint jól ismertek azok a nehézségek, amelyek a költségvetés helyzetéből fakadnak, de voltaképpen az egyik fő nehézség abból származik, hogy az a jelenség, amelyiket a törvény szabályozni akar, amelynek a káros következményeit ki akarja védeni, ez a jelenség nem ismeretes, előre nem lehet pontosan megítélni, megbecsülni a méreteit, nem lehet megítélni, megbecsülni pontosan a belső szerkezetét, hiszen feltételezhető vagy már előre látható is, hogy az elkövetkezendő év vagy évek magyar munkanélkülisége annyiféle forrásból táplálkozik – részint miniszter úr expozéjából, részint az előttem szóló Gali Ákos képviselőtársam elmondásából is nyilvánvaló –, és annyiféle véletlen, előre nem látható tényező hatása alatt jön létre, hogy a munkanélküliek pontos számát megbecsülni, de talán még a nagyságrendjét is, szinte lehetetlen.
Jól mutatja ezt egyébként az a néhány táblázat is, amely a törvénytervezet mellékletében látható, és ahol viszonylag szűk skálán, de mégis átlagosan 130 ezer, illetve 160 ezer munkanélkülivel számoltak, és így alkották meg a táblázatokat, valójában azonban azt hiszem, ma Magyarországon senki sem merne garanciát vállalni arra, hogy az elkövetkezendő 1-2 évben – nem szeretnék rossz jós lenni, de – akár ne lehetne a tényleges munkanélküliség száma a kétszerese a táblázat adatainak, vagy esetleg még nagyobb szám.
Természetesen más jellegű nehézségek is környezték a törvény megalkotását. Egyrészt bizonyos szociológiai feltételek. Az érdekegyeztetésnek azok a helyi intézményei és helyi szintjei, amelyek a Foglalkoztatási Alap, illetve a foglalkoztatási intézményrendszer, a munkaerőpiaci intézményrendszer irányítását végzik, kialakulatlanok. A helyi önkormányzatok részvétele ezekben az intézményekben, egyáltalán a helyi érdekegyeztetésben merőben új intézmény. Más új intézményeket is bevezet, elkezd megformálni ez a törvény, mint például a nagyobb arányú elbocsátásokkor fölállítandó érdekegyeztető intézményt, amely a vállalaton belül a munkavállalók érdekeit is képviselve egyeztetésen keresztül hajtja végre, állapítja meg az elbocsátás ütemét, illetve a megítélendő foglalkoztatási szolgáltatásokat.
Az eddig felsorolt nehézségek, amelyek a törvényjavaslat objektív környezetéből származnak, kiegészülnek azokkal a dilemmákkal, amelyek magának a törvény struktúrájának, vagy a törvény által szabályozott jelenségstruktúrának a természetéből következnek. Ilyen dilemma például azoknak az eszközöknek a megválasztása, amelyekkel a törvény meg kívánja akadályozni a törvényben garantált szolgáltatásokkal való visszaélést, ugyanakkor a visszaélést megelőző eszközök büntetésszerűen is hathatnak bizonyos társadalmi csoportokra, hogy hol kell e között a két véglet között a legjobb utat megválasztani. Ez a dilemma érződik például a törvényjavaslatban, sőt ez az egyik azok közül a pontok közül, amelyet bizonyos bírálatnak is szeretnék alávetni. Tipikus dilemmája a törvényjavaslatnak, hogy miután a forrásai erősen korlátozottak, ezért nagyon mérlegelnie kell, hogy milyen hosszú járulékfizetési idő után, milyen hosszú járadékfizetés következzen, illetve az összeget hogyan ossza el az összeg magassága, illetve a járulékfizetési idő dimenziói szerint. Nyilvánvalóan ugyanabból a pénzből lehet rövid időn keresztül viszonylag magas plafonú járulékot fizetni vagy hosszabb időn keresztül alacsonyabb összegű járulékot fizetni.
A magyar társadalom jellegzetességéből fakadó, az eddigi történetünkből való szociológiai jellegzetességeket is figyelembe kell venni, mint például a magyar családoknak egy sokkal jobb anyagi körülmények között megejtett anyagi felelősségvállalása lakásra, különböző egyéb részletfizetésre vásárolt fogyasztási cikkekre. Nem elemzem tovább ezeket a körülményeket. Azt szerettem volna mindebből kihozni, hogy bár nehéz feltételek között készült ez a törvényjavaslat, az SZDSZ-ben a törvényjavaslattal foglalkozó vitacsoport, képviselőcsoport, szakértőcsoport úgy ítélte meg, hogy ennek a törvényjavaslatnak a nagy strukturális elemei kielégítőek, egyes pontjaiban figyelemre méltóak, így az egész "ácsolata" a törvény által szabályozott jelenségeknek a helyén van és elfogadható.
Korántsem mondható el ennyi jó a részletekről, bizonyos részletekről. Általánosítani nem akarok, és nem is volna igaz, ha egyszerre valamennyi részletről akarnék ilyen jellegű kritikát mondani. Milyen részletekre gondolok? Itt van mindjárt az a dilemma, amelyiket a legelején említettem. Úgy gondolom, hogy amikor a munkaerőpiaci eszközök odaítéléséről van szó és a szolgáltatások odaítéléséről is, mintha egy bizonyos félelem – amelyikről az előbb már szóltam – túlságosan erős lett volna. Mintha bizonyos társadalmi csoportok, akik megfelelő szociológiai sajátosságokkal rendelkeznek, és akiktől ezt tulajdonítom, attól féltek volna, hogy tömegesen, visszaélésszerűen fogják a munkaerőpiaci szolgáltatásokat felhasználni vagy megpróbálni felhasználni.
Mintha attól féltek volna, hogy tömegesen nem akarnak együttműködni megfelelőképpen a munkaközvetítésre várók vagy a munkaerőpiaci intézményrendszert igénybe vevők ezzel az intézményrendszerrel, ezért az én megítélésem szerint túlságosan kemény szankciókat építettek bele a törvénybe, mint az a bizonyos 90 napos határidő, ameddig az együtt nem működő – én túlzom el, de talán nem teljesen alaptalanul –, a renitens munkavállalót megbüntetik azzal, hogy nem veheti igénybe a munkaerőpiaci szolgáltatásokat.
Ami a munkaerőpiaci intézmény egyes eszközeit illeti, ezekre inkább a részletes vitában térnék ki. Több ponton van kifogásom, illetve bírálni valóm ezekkel az intézményekkel kapcsolatban. Úgy gondolom, hogy a legsúlyosabb problémája ennek a törvénynek a munkaerőpiaci szolgáltatások forrását biztosító alapok kérdése. Ezen azt hiszem, hogy nagyon sokat lehetne rágódni. Néhány szempontot szeretnék ezzel kapcsolatban felvetni. Először is, ami ezeknek az alapoknak a nagyságát illeti. Globálisan mintegy 31 milliárd forint – ha fejben jól összegzem az egyes tételeket – áll rendelkezésekre ezekben az alapokban. A tegnapelőtt megkapott törvényjavaslat-kiegészítésben az szerepel, hogy 12,6 milliárd körüli összeg az, amelyik a Foglalkoztatási Alapba jut és a költségvetésből a költségvetési viták során a Szolidarítási Alapra elkülönített 9 milliárd forint, ezenkívül a 895/a számon benyújtott törvényjavaslat-kiegészítés bevezeti ezt a bizonyos 2%-os járulékot, amelyikből ha a tavalyi összes bértömeget, a körülbelül 850 milliárdos bértömeget vesszük alapul, akkor ennek a 2%-a 16 milliárd forint körüli összeg lehet. Természetesen ezt korrigálni kell, mert egyrészt a járulék levonása, illetve a járulék fizetése csak július elsejétől lesz érvényes, ezzel megfeleződik az összeg, viszont valószínűleg korrigálnunk kell az inflációval, amit ha nagyvonalú becsléssel, mondjuk, 25%-ra veszek, akkor körülbelül 10 milliárd forint áll rendelkezésre. Az egyik oldalon 19 milliárd, a másik oldalon 12 milliárd forint, talán valamivel több, ez 31-32 milliárd forint.
Ha megnézzük azokat a számításokat, amelyeket a törvényjavaslat mellékletében olvashatunk, akkor azt látjuk, hogy a becsült munkanélküliségi szint egy kis túllépése a Szolidaritási Alapból felhasználandó összeget 17-18 milliárd forint felé tolják el vagy még magasabbra. Ez már azt jelenti, hogy a Szolidaritási Alapba a költségvetésből be kell pótolni, de még van egy dolog, amelyik azt mutatja, hogy a költségvetésnek erősen be kell pótolnia, tudniillik ez az összeg – a táblázatokban is szerepel – a munkaerőpiaci intézményrendszernek a felépítését és fenntartását is finanszírozza. Ha ezeket az összeget levonjuk, szinte biztos, hogy a Szolidaritási Alap a törvény optimista szakaszaiban feltételezett szufficittel szemben deficites lesz. Már most felmerül a kérdés, honnan lehet, vagy honnan kell pótolni ezt a deficitet. Azt hiszem rossz szót használtam az előbb. Tehát deficites lesz a Szolidaritási Alap. Elnézést kérek. Honnan kell pótolni ezt a deficitet? A törvényjavaslat szerint a költségvetésből. De a költségvetésből honnan kell pótolni? Itt egy félelemnek adok kifejezést. A törvényjavaslat előkészítő fázisában szó volt róla, hogy a Társadalombiztosítási Alap és a Szolidaritási Alap között fog teremtődni valamilyen titkos kapcsolat, és ettől a titkos kapcsolattól szeretnénk féltve óvni magunkat. Akkor is kifejtettem egy szűkebb körű vitában és most is elmondom: a Társadalombiztosítási Alapban lévő összegeknek ezer helye van, már nagyjából el is vannak költve, és nagyon káros politika volna az, ha az elkövetkezendő évek két leginkább vesztes szociális csoportjának, például a nyugdíjasoknak, a munkanélkülieknek a problémáját egymás rovására igyekezne a kormányzat megoldani.
Ismétlem tehát, féltve óvok, hogy az esetleges deficitet a költségvetés a Társadalombiztosítási Alap rovására fedezze. Természetesen az alapokkal más probléma is van. Például az, hogy az előbb kiszámított Szolidaritási Alap mellett – mint mondtam – 12,6 milliárd forint jut a törvénytervezetben kapott információk szerint a Foglalkoztatási Alapra.
A Foglalkoztatási Alap sem akkora azonban, mint amekkorát ezek a számok mondanak, mivel birtokomban van december valamelyik utolsó napjáról származó jegyzőkönyvrészlet, amely a költségvetési bizottságnak a Szolidaritási, illetve Foglalkoztatási Alappal kapcsolatos tárgyalásait rögzítette, ahol a munkaügyi kormányzat részéről elhangzott, engedjék meg, hogy felolvassam: "Ehhez képest mit mutat a költségvetés?" – már tudniillik a Foglalkoztatási Alappal kapcsolatban. "Mutat 12 milliárd forintot aktív eszközökre, ebből természetesen le kell vonni azt az 5 milliárdot, amiről említést tettem, hiszen ez elköltött pénz, ami fölött már nem diszponálhat senki." Vagyis magyarán szólva a korábbi esztendők kötelezettségvállalásai is ezt az alapot terhelik, ezt az alapot csökkentik. Nagy problémák ezek, ráadásul még egy információs problémánk van, tudniillik nem teljesen világos – úgy hallottam, de érdemleges forrásból –, hogy az eredeti költségvetési bizottsági vitában ebből a 12,6 milliárd forintból, amiről folyton szólunk mint Foglalkoztatási Alapról, az eredeti beterjesztés szerint 4 milliárd forint ment volna a munkanélküli járadékoknak a fizetésére, és ezt a tényt a legutolsó információ már nem tünteti fel. Ezt kérdés formájában teszem fel tisztelt miniszter úrhoz vagy valakihez, aki ezt jobban tudja, mint én: most tulajdonképpen mi itt a helyzet?
Az alapokkal más probléma is van: az alapoknak az egymáshoz való viszonya. Szó van róla, hogy a Szolidaritási Alapból, ha van szufficit, valamilyen döntés alapján a munkaerőpiaci bizottság dönt, vagy a munkaerőpiaci bizottság meghallgatásával a minisztérium dönt ennek a szufficitnek a felhasználásáról.
Feltételezem – bár ez expressis verbis nincs kimondva –, hogy ezt az összeget a Foglalkoztatási Alapba csoportosítják át. Nincs ugyanakkor semmiféle jelzés arról, hogy vajon van-e fordított arányú mozgás, és akkor, amit a Társadalombiztosítási Alappal kapcsolatban elmondtam, itt is elmondhatom. Tudniillik, hogy ahogyan ez – sajnos – a világ sok országában történik, a foglalkoztatáspolitika aktív eszközeit és passzív eszközeit egy nagy kalapba rakják le, és ahogyan a munkanélküliség mélyül, és a munkanélküli szolgáltatások terhe ránehezedik erre a két alapra együttesen, a felhasználás a passzív eszközök irányába erősen eltolódik.
Az alapokkal kapcsolatos egyéb problémákat csak jelzésszerűen mondom el. Nem akarok tisztelt képviselőtársaim türelmével visszaélni, de ilyen probléma például az, hogy milyen ütemezésben…
