HASZNOS MIKLÓS, DR. (KDNP)
HASZNOS MIKLÓS, DR. (KDNP)
HASZNOS MIKLÓS, DR. (KDNP) Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Igen emelkedett szívvel és fővel hallgattam az előttem felszólalókat. Azt kell, hogy mondjam, hogy az újjáválasztott magyar Parlamentben ilyen egybehangző, egybecsengő és őszintén jót akaró megnyilvánulásokat mindkét tábor részéről még soha nem hallottam. Akkor mégis felvetődik bennem az a kérdés, hogy miért van egyáltalán, és van-e vita, hiszen mindenki jót akar, mindenki egyet akar, mindenki a főváros érdekeit szeretné. Nem vonom kétségbe senkinek a jószándékát. Elkezdtem kutatni magamban, hogy mégis mi lehet, ami bizonyos embereket szét fog választani, hiszen a Kormány részéről történik egy előterjesztés, és ezzel mérhetetlen számú módosító javaslat és indítvány fog elhangzani, mint ahogyan azt hallottuk.
El kellett jutnom egy elméleti általánosításhoz, és az úgy hangzik, hogy minden olyan esetben, amikor egy olyan kérdés eldöntéséről van szó, hogy egy többlépcsős szervezetnél melyik szintre milyen döntési jogokat telepítsenek, akkor ütközik a centralizáció és a decentralizáció álláspontja. Ezt a vitát már a jelenlegi Parlament is megérte akkor, amikor az önkormányzati törvény megalkotásáról tartottak a hosszú, sokszor éjszakába nyúló viták. Akkor az ellenzék természetes politikai pozíciójának következtében minél nagyobb önállóságot igyekezett biztosítani a települési önkormányzatok számára, szemben a Kormánynak adresszált centralizációs törekvésekkel. Most, amikor a fővárosi önkormányzatokról szóló törvényjavaslatot fogjuk vitatni, ez a kérdés kerül ismét előtérbe, hiszen majdnem minden lényegi módosító javaslat mögött ez a probléma fog meghúzódni, mi maradjon fővárosi hatáskörben, milyen hatáskörök kerüljenek a kerületekhez. Itt is ütközni fog a centralizáció és a decentralizáció híveinek a véleménye, csakhogy érdekes módon most fel fognak cserélődni a szerepek, és a centralizáció érdekében azok fognak szót emelni, akik korábban a decentralizáció zászlóvivői voltak.
A kérdés az, hogy mennyiben baj ez. Nem baj. Állítom azt, hogy nem baj, hiszen, ha azok a szándékok állnak mögötte, amik az előzetes felszólalásokban elhangzottak, a jobbító szándék, akkor igenis ütközzön meg ez a vélemény. De! Nem szabad figyelmen kívül hagyni bizonyos tényeket, mégpedig azt, hogy Budapest nem azonos sem Londonnal, sem Berlinnel, de még Párizzsal sem, de még Horthy-Magyarország Budapestjével sem. Magyar Bálint nagyszerű politikusi mivoltát tanúsítja, hogy az önkormányzati ülés előző vitájában idézett a Horthy-Magyarország Budapestjéről, székesfővárosának jogi, önkormányzati berendezkedéséről. Amikor ezt Józsa Fábián tréfásan a szemére vetette, akkor a mostani felszólalásában ragyogóan megkerülte ezt a témát, mert a XIX. századi fővárosi törvényt említette, és nem az 1934. évi 12. törvénycikkelyt, amely a Horthy-korszak székesfővárosát szabályozta. Hadd említsem ezt meg. Nagyon érdekesen került szabályozásra: egy főpolgármestere, egy polgármestere volt Budapestnek, tizenhárom területi elöljárósággal, de ez a Budapest mindössze tizennégy kerületből állt. Ebből öt volt a budai, kilenc a pesti oldalon. Olyan csodálatos, gyönyörűszép nevek voltak – Ráday Mihály képviselőtársam ezt biztosan sokkal jobban tudja –: Erzsébetváros, Lipótváros, Terézváros, Ferencváros, Józsefváros. A budaiakat említem név szerint: Krisztinaváros, Vár és Tabán, Víziváros, Óbuda, Hegyvidék és Kelenföld-Lágymányos. Ezek voltak a budai kerületek.
Olyan települések, mint Csepel, Kispest, Újpest, Rákospalota, Pesterzsébet, közigazgatásilag is teljesen önálló települések voltak. Az a tizennégy kerület sokkal inkább volt egységes székesfőváros és Budapest, mint a Cinkotával, Rákoskeresztúrral, Pesthidegkúttal, Budatéténnyel egy gigantománia által felduzzasztott, mindenáron kétmilliós fővárost elérni megcélzott településpolitika általi torzszülemény.
Semmilyen vonatkozásban nem lehet azonosságot tenni egy mai Belváros, Pestimre, a Rózsadomb, netán a Gellérthegy között. Itt említeném meg azt, hogy maximálisan egyetértek és támogatom – személy szerint mint gellérthegyi lakos – Ráday Mihálynak azt a javaslatát, amely egyrészt a városrészi önkormányzatok létrehozását javasolja, másrészt pedig azt, hogy bizonyos területrészeknek más kerületekhez való csatlakozását saját hatáskörükben döntsék el, kezdeményezhessék az országgyűlésnél az adott fővárosi települések.
Még egy érdekes szempontra szeretném felhívni a figyelmet a kerületek önállóságának az eldöntésénél. Budapest kerületeinek jelentős része lélekszámban, gazdasági erejében meghaladja a közelmúltban általunk elfogadott megyei jogú városok lélekszámának és befolyásának több mint a felét. Nem akarok nagy számokat felsorolni, hogy mennyi a lélekszáma a XI. kerületnek, a III. vagy a XII. kerületnek, de gondolkozzunk el azon, hogy helyes-e, hogy egy ilyen települési önkormányzat képviselőtestülete netán ne kapjon annyi önállóságot és döntési jogot, mint mondjuk Budakeszi vagy Üröm polgármestere.
Befejezésül arra szeretném felhívni a tisztelt Ház figyelmét, hogy ne tekintse ezt senki presztízskérdésnek, sem az előterjesztés alkotói, sem a módosító javaslatot előterjesztők. Nem az a döntő kérdés, hogy erős főváros és gyenge kerület, hanem az a lényeges, hogy a főváros sajátosságait elismerő, működését elősegítő olyan kompromisszum szülessen, amely megadja a megoldást. Ezt ajánlom képviselőtársaim figyelmébe. Köszönöm. (Taps.)
