KISS RÓBERT, DR. (SZDSZ)

Teljes szövegű keresés

KISS RÓBERT, DR. (SZDSZ)
KISS RÓBERT, DR. (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én is röviden két dolgot szeretnék bejelenteni. Az egyik az, hogy Török Ferenc képviselőtársam szóban előterjesztett módosító javaslata jelenleg gépelés alatt van, és nemsokára szétosztásra kerül.
A másik pedig, a Pest megyei közgyűlésnek e törvényjavaslattal kapcsolatos véleményének módosító javaslatba foglalása jelenleg folyik, és nemsokára sor fog kerülni ennek a kiosztására is, melynek lényege: tulajdonképpen öt szakaszát érinti a törvényjavaslatnak, az 5., a 7., a 11., a 19. és a 29. szakaszt. Az 5. szakasz tekintetében az elképzelés az, hogy differenciálni kell, hogy a fővárosból kiváló kerület megyei jogú város lesz-e, vagy sem, tehát e tekintetben kell differenciálni, hogy a Pest megyei közgyűlésnek lesz-e ebbe beleszólási joga.
A másik a 7. szakasszal kapcsolatos, a főváros és az agglomeráció kérdésével foglalkozik. A 11. szakasz a főváros általános rendezési tervének összehangolása az agglomeráció rendezési terveivel, amelynek szükségességére a törvényben kívánunk utalni. A 19. szakasz c, pontjában említett központi fejlesztési forrásokat a feladatok végrehajtója kapja meg, illetőleg a 29. szakasz (2) bekezdésre vonatkozó módosító javaslat pedig, hogy a feladatokhoz az Országgyűlés rendelje hozzá a forrásokat is. Köszönöm szépen. (Kis taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem