PÁNCZÉL GYULA, DR. (MDF)

Teljes szövegű keresés

PÁNCZÉL GYULA, DR. (MDF)
PÁNCZÉL GYULA, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Csehák Judit képviselőnő hozzászólása nagyon pregnánsan bizonyította, amit az imént úgy sommáztam, mintegy reflexeimbe beivódik fölöslegesen. Ezt próbáljuk is nagyon markánsan sugallni valamiféle központosítási törekvéstől, valamiféle mamutszerű centralizációtól való irdatlan félelmet betáplálni az agyakba, ezt közöttünk, főleg, akik komolyabb gyakorlattal rendelkeznek, nagyon jól is csinálják.
Szeretném leszögezni, hogy mindaz, ami itt elhangzott, messzemenően idegen a törvénytől. Nincsenek ilyen szándékai. Csehák Judit is elmondta, hogy rendelkezéseink szerint az önkrományzatok rendelkeznek azokkal az anyagi eszközökkel, amelyek az egészségügy céljait is megvalósítandók. Le kell szögezni, hogy a szolgálatnak semmiféle anyagi eszköze nem lesz abba az irányba, hogy befolyásolni tudná az egyes önkormányzatok működését, nem lesz abba semmiféle beleszólása, hogy az egyes intézetek hogyan működjenek, milyen szakmai variánsokat válasszanak. Természetesen csak véleményezési joga lesz, ellenőrzési joga lesz, kontrollálási joga lesz, illetve fit-back joga lesz, visszakontrollálási joga lesz. Semmiféle konkrét, anyagi konzekvenciákkal járó beleszólási joga nem lesz. Nemcsak ebbe, hanem természetesen az állampolgárok preventív szolgáltatását illetően sem. Ami itt különösen kicsengett, az az a fájó pont, amiből az tapintható ki, hogy egyesek azt szeretnék, ha ez a szolgálat továbbra is megragadna a közegészség és járvány szintjén, mintegy szétválasztanánk ettől az egészségügyi ellátást.
Ez igenis mostantól kezdve nem jogos. Való igaz, hogy a gyógyítás összkeresztmetszetét egy kézben kell tartani, ami nem jelent centralizációt. Ez igenis továbbra is azt jelenti, hogy az önkormányzatok fognak dolgozni, az intézetek fognak dolgozni, a szolgálat mindezeket csak felügyeli. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem